Kezdőoldal » Otthon » Egyéb kérdések » Még meddig kéne ezt eltűrni?

Még meddig kéne ezt eltűrni?

Figyelt kérdés

A felső szomszédunkkal azóta hadilábon állunk, amióta ideköltöztek. Ő az elején kijelentette, hogy ő úgy él, ahogy akar, ő neki ne mondja meg senki, mit hogy csináljon. Talán 5. éve, hogy itt laknak.


Van egy gyereke, akit történetesen soha nem visz le sétálni, se játszótérre, se programokra, sehova. Egész nap a lakásban vannak, fényes nappal, a lehúzott redőnyök között. Természetesen nagy a gyerek energiája, amit a lakásban vezet le. Ugrál, futkos, kiabál, főleg, mikor itt van a kis barátnője. Kicsi kora óta ez a műsor, most ovis. Szóltunk az anyjának, már vagy ötször, hogy legyenek szívesek rászólni a gyerekre, vagy vigyék le, hogy kifutkossa magát. Mindig azt kapjuk, hogy mi mit képzelünk, mi ne szóljunk bele az ő életébe, stb, mindezt üvöltve, a lépcsőhát közepén. Már a rendőrséget is kihívtuk rájuk, aztán miután elmentek, még mi lettünk kiosztva a szomszédasszony által, hogy hogy gondoltuk.


Anyukámmal lakom együtt, ahogy meghallja a dübögést, rögtön ideges lesz, fáj a feje, nem tud pihenni. Én pedig, mivel lassan jön az érettségi, aggódom, hogy hogy tudok majd tanulni ilyen zaj mellett. Volt, hogy anya inkább elment sétálni a mínuszokban, csakhogy ne kelljen hallania az ugrálást. Mi próbálunk nagyon toleránsak lenni, és tudjuk, hogy ez egy társasház, és óhatatlan, hogy halljuk néha a másikat, de ugyanakkor ha valaki egy ilyen házba költözik, tudomásul kell vennie, hogy vannak szomszédai, akiket zavarhat a hangoskodás.


Szóval a kérdés az lenne, hogy akinél előfordult ilyen, az meddig tűrt? Tényleg mi lennénk a bunkók, csak mert csendben szeretnénk pihenni a lakásban? Ti mit tennétek?



2013. márc. 9. 18:15
 1/8 anonim ***** válasza:
40%

drága,megvannak erre a legális módszerek

egyik : önkormi jegyzőjénél birtokvédelmet kérni,

2013. márc. 9. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
6%
hangfelvétel több orás bizonyitéknak....eléglesz....helyre tegyék...
2013. márc. 9. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim válasza:
Hát ilyen eset már történt velünk is csakhogy az alattunk levő szomszédokkal...mihelyt ideköltöztek, persze hogy ki kellett csomagolniuk,és mindent elvégezni amit egy embernek kell mikor egy uj helyre költözik, stb.. Na, és egy nap elkezdtek "fúrni" a fúrógéppel.(Rendben, ideköltöztek, megértettük..igaz hogy elég idegesitő volt, dehát ez van).Estefele megint elkezdték, legalább egy órát fúricskáltak. Ez már elég idegesitőnek indult, hogy reggel is, délben is és délután is pakolásszanak. Na, este mikor lefeküdtünk, megint hallottuk hogy alattuk "ZzZzZz" , mintha földrengés támadt volna. Éjjel 12-kor megint halljuk hogy lent kezdenek fúrni.Dehát ez már akkora szemtelenség volt, hogy ne hagyj valakit éjjel aludni...Lol. Aztán végül lement a testvérem és mondta nekik, hogy legalább éjjel ne mind költözgessenek s hagyják aludni az embereket mert nem csak ők az egyedüliek innen, és ha mégegyszer le kell menni rájuk szólni, a fúrógép kábele a nyakukra lesz tekerve :))... Azóta sem fúrtak éjjel egyáltalán, még nappal sem nagyon csak max egy olyan 15 percet.
2013. márc. 9. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim válasza:
5%
Egyébként a gyermek ha igy szökdécsel és futkosik a lakásban, akkor szerintem elég neveletlen.
2013. márc. 9. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
38%

Én 2 nap után elintéztem volna a dolgot a ház urával.

Nálunk is volt hasonló, csak ide fiatalok költöztek egyetemisták, bulizósak, igaz mi sem voltunk idősebbek náluk, de mi már lenyugodtunk, meg dolgoztunk is akkor pihentünk este. Az első két bulit még elnéztük nekik, oké lakás avató minden hagy tomboljanak. De amikor már sokadikra ment ez és már a közvetlen szomszédjuk ott bőgött az ajtajuk előtt hogy nem bír pihenni na akkor mentem fel én, de annak csúnya vége volt.

A hangszóró kábeleket elvágtam a vezetéket meg kidobtam az ablakon, az ottlakó fiúnak elmagyaráztam hogy ezt vegye figyelmeztetésnek nem érdekel engem semmi minket éjjel hagyjanak aludni, tudom hogy fiatalok de vannak szórakozóhelyek ott bulizzanak, és megmondtam nekik ha kusban maradnak akkor másnap megcsinálom a hangszóróikat, de ha még egyszer fel kell oda mennem a nagy lárma miatt akkor már darabokra töröm a fejével.

Utána már nem volt ott több buli jó pár hónapig. Majd el is mentek onnan, és a helyükre egy fiatal házaspár érkezett akik olyan csöndesek hogy mindenki azt hiszi hogy üres a lakás.

Ha ti nem bírjátok, menjél fel oda, csengess be, udvariasan mondd azt hogy elnézést aztán kulturált emberek módjára mondd el nekik szépen nyugodtan hogy mi a bajod, ha utána is háborogni kezdenek, akkor jöhet a B-terv kölcsön kenyér visszajár módszer. Amint a gyerek dübörögi kezd ti is seprű nyéllel dübörögjetek vissza, ha a tag elkezd ordibálni csak vágd az arcába hogy ti ezt viselitek el már évek óta, ha akkor sem nyugszik le és esetleg megütne akkor már hívhatod a rendőröket testisértésért, amiért eléggé megrángatják a gatyáját.

2013. márc. 9. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim válasza:

mi is hasonló cipőben járunk.

végy egy diktafont, vagy ha nincs, a telefonba is van hangfelvétel funkció, amikor újra felmész neki szólni, és udvariasan megkéred, hogy lakjanak csendben, ő hadd ordibáljon, vegyél fel mindent. ezt mellékeld a jegyzőnek írt panaszlevélhez.

amikor zajonganak, hívd a rendőrt, de ne egyszer hívd ki. ha elmegy a rendőr, és zajonganak továbbra is, hívd újra, és újra. egy délután kihívod 3x, 4x, helyszíni bírságot fognak fizetni, és majd elgondolkodik.

ezen kívül a seprűnyél tényleg jó. nálunk bevált. addig verd a plafont, amíg kuss nem lesz, ha újra kezdik, kezd te is, és ne add fel. ha lejön pofázni, azt is vedd fel a telefonoddal, legyen bizonyíték.

ja és a közös képviselőt, vagy képviseletet (nem tudom, melyik van nálatok), tájékoztasd, tőlük is kérheted, hogy indítsák meg a birtokvédelmi eljárást. illetve elvileg kötelessége belefolyni a dologba, beszélni a zajongóval, és segíteni rendezni a dolgot.

2013. márc. 10. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 kovpet ***** válasza:
#1 válasza tökéletes, nem értem, miért kellett lepontozni.
2013. márc. 10. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:
0%
hangfelvetel remek ötlet és fuldugo
2013. márc. 10. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!