Kezdőoldal » Otthon » Egyéb kérdések » Hivatalos szervtől bérelt...

Nagy Julianna0401 kérdése:

Hivatalos szervtől bérelt lakás probléma, segítene valaki légyszi?

Figyelt kérdés
Vesszőfutásunk 2014.07.07-én kezdődött, mikor bátorkodtunk a X. kerületi vagyonkezelő felé jelezni, hogy már több mint 10 éve jogtalanul számlázzák ki a havi vízdíjjat, mivel folyamatában a Díjbeszedő holdinggal állunk szerződésben és feléjük "is" rendezve van a víz-csatorna díj. Ennek a kérelemnek a hatására a vagyonkezelő csinált egy rendkívüli bérlemény ellenőrzést, ahol a párom felesége( 4 éve külön vannak, csak sajnos jogilag nem) aki alkohol problémákkal küzd, közölte, hogy nem tudja honnan van áram, mivel az órát persze nem találták! próbáltuk bizonyítani, szomszédokkal is, hogy agregátorról, illetőleg akumlátorról van megoldva az áramforrás, még arra sem méltatták, hogy újra kimenve meggyőződjenek ennek igazáról. Ehelyett kaptunk egy szerződés felmondási határozatot, aminek kése a mai napig a nyakunkon van, mivel 2014.08.31.-el felmondták a lakásbérleti szerződést. az említett időpontban nem jelent meg senki kilakoltatási szándékkal, sőt szeptember elején kaptunk egy levelet minek után, kötelezik rá, hogy az ELMŰ-vel az előre fizetős villanyórát, saját költségén szereltesse fel, és ehhez hozzájárulásukat adják. Megcsináltatva, minden hátralék rendezve irányukba, a többi hátralék, részletekben, levonásokkal, de fizetve van rendszeresen. Most mikor már teljesen rendeztünk minden kérésüket, jogászukkal egyeztetve, majdhogynem ígéri, hogy nem lesz gond szerinte eltekintenek a felmondástól, és 2015.01.06.-óta a mai napokig vártuk, hogy végre megkapjuk az "Isteni" fejbólintást, és picit megnyugodva élhessünk tovább. De nem, sokadik próbálkozásra sikerül beszélni fent említett Jogász úrral, és közölte, hogy nem áll módjukban semmisnek tekinteni a felmondást,mivel nem rendeltetés szerűen volt használva az ingatlan, mivel az áramot nem loptuk, hanem más áramforrásból nyerünk villamos energiát, amiről nem tudtuk, hogy nem engedélyezett, mivel a lakás birtokbavételi szabályzatot SEHOL, még a neten sem lehet megtalálni.Ötletük:próbáljuk újra megigényelni a lakást az önkormányzattól, de ez sajnos több sebből is vérzik, mivel ehhez a beadványhoz nullás papírokat kell benyújtani, és mivel a Díjbeszedőnél is és az ELMŰ-nél is hátralék van, így biztos elutasítják a kérelmünket.
2015. jan. 12. 20:40
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!