Szeretnék egy szobát. Mit tegyek, hogy megtörténjen? Hogy békéljek meg azzal, hogy nincs?

A helyzet valójában nem olyan drasztikus. Van házunk, egy szolgálati lakás (a szüleim olyan helyen dolgoznak, ahol ingyen lakhatunk egy lakásban és a cég fizeti a felújításokat stb). Szép nagy és tágas. Nincsenek anyagi gondjaink. Egyetlen egy dolog van, amit nem szeretek benne: Nincs magánéletem.

A szüleim egykék voltak és ők magányosak voltak, nem volt kivel játszaniuk blablabla... Ezért ők megszállottjai az együttlétnek. Imádják, hogy nem egykéket nevelnek és ezért úgy gondolják, hogy minden lehető percet az életből közösen kell töltenünk. Egy szobában élek a tesómmal. Ami még nem is lenne baj, mert tök jól elvagyunk... De mivel ez a hában a legnagyobb helyiség mindenki itt bandáz. Itt a nagyobbik TV, van egy kanapészerűség és egy nagy tér, ahol mindenki azt csinál, amit akar. A kisöcsém, akinek van saját szobája pedig folyton ott játszik a szőnyegen, anya odapakolja a szárítókat és apa ott néz filemt stb. Ez engem már nagyon idegesít, mert: Apa filmjeitől nem tudok aludni, a szárítóktól tök rendetlennek tűnik a szobánk és lényegében az is, mert az öcsém összevissza hagyja a játékait...

Ez egyfajta folyósó is, mivel mindeki ezen keresztül közlekedik a szüleim szobájába és a ház többi részébe.

A húgom, akivel élek pedig sokkal később szokott hétköznapokon lefeküdni, mint én. Rossz tulajdonságom, hogy csak sötétben tudok elaludni ezért ez nayon zavaró. Nem takarít, mindig nekem kell takarítanom helyette és ha szóvá teszem lehurrognak mondván: Te vagy a nagyobb. Ez baromira frusztrál.

Nem tudok telefonálni, mer ha véletlenül senki nincs a szobánkban, akkor is ott van a tesóm... Egyszerűen minusz három a agánéletem. Ez eddig nem zavart. Eddig élveztem. De most, kezdek felnőni és néha szeretnék telefonon beszélni a barátaimmal olyan dolgokról, amikről nem akarom, hogy a szüleim tudjanak, vagy a tesóim. Nincs skypeom, mert tudom, hogy úgysem tudom használni. Mindenki fiúkkal telefonálgat de én még a legjobb barátommal sem szívesen beszélek telefonon. Személyesen nem találkozhatunk olyan gyakran, chaten meg mégsem olyan...

Nos, több dolog van, ami miatt nem lehet szobánk az első: nem kérhetjük azt, hogy felújítsuk a szobát, mert alapból drága lenne és az összes bútorunk dupla. tehát ez nagyon drága lenne. Van egy szoba, amit viszont nem használunk és sokat gondolkodtam azon, ogy beköltözöm oda, mert annyira elegem volt... De nem tudnám elhagyni a húgom. Mert akkor neki borzalmas lenne. És nagyos szeretem őt.

Ahogy így leírom nagyon gyerekesnek tűnik... De most is zokogom miatta. Annyira zavar. Majd, ha egyetemre megyek koliban fogok lenni és ott is lesznek szobatársaim és ha meg lesz családom akkor sem lesz... Sosem lesz egy olyan hely, amit úgy rendezek be, ahogy ÉN akarok és nem kell kompromisszumot kötnöm.

Mit tegyek? Hogyan békéljek meg azzal, hogy sosem lesznek tartós barátságaim és privát szférám? Vagy hogy érjem el, hogy legyen? Segítsetek, kérlek szépen!