Kezdőoldal » Otthon » Házimunka » Dolgozó nők, lányok, asszonyok...

Dolgozó nők, lányok, asszonyok! Minden nap főztök?

Figyelt kérdés
Én hétközben du. 4-ig dolgozok, bevásárolok, hazamegyek, tanulok a gyerekekkel, rendet rakok a lakásban, és közben örülök, ha össze tudok hozni valami egyszerű és gyors főtt ételt. Szinte mindig este 6-7 óra, mire elkészül. Persze szoktam két napra is főzni, de az már nem ízlik a családnak annyira. Ti hogy oldjátok meg?
2009. ápr. 22. 15:48
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

ÉN mindig úgy főzök, hogy csak a fagyaszótóból kelljen kivenni. Pl ezen a hétvégén főztem pörköltet , ennek felét lefagyasztottam, és pénteken gulyást főzök belőle. Mialatt fenn ez főtt, azalatt sült a sütőbn egybefasírt, ebből is el tudtam tenni egy evésre valót. Utána csirkecombokat raktam a sütőben. Ez is kb másfél óra csak mire megsült és őrizni sem kell.Fönn a tűzhelyen a második lyukon brassóit főztem, és ebből is tettem el. Ez összesen négyfajta kaja, és 11-re készen is voltam. Egy vagy két nap pedig tészta lesz a kaja, az pedig pillanatok alatt megvan.

Ha leleményes vagy, tökjól meg lehet oldani ezeket a dolgokat, aztán csak valami kis köretet kell rittyenteni mellé, és már kész is. Próbáltuk hordani a kaját, de azzal gyorsan fel is hagytunk, borzasztó pénzpocsékolás ment, az egyik fogás biztos hogy ehetetlen volt, vagy a család nem szerette. Pedig legalább ötfajat ételhordó céget próbáltam. úgyhogy visszatértem a főzéshez. Ez így bevált, mert főzni hétközbe nekem sincs se kedvem se időm.

2009. ápr. 22. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Jah, szoktam pl lefagyasztani darált húst is, ami már be van keverve, reggel kiveszem a fagyóból, délután pedig bedobálom a fritőzbe és kész :)
2009. ápr. 22. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

anyukám régen majdnem mindne nap főzött míg kisebbek voltunk, mostanság már csak úgy csinálja hogy szombaton és vasárnap minddig főz, Vasárnap megcsinálja előre a Szerdáig ehető kaját. mi sem igazán szeretjük akkor, ha már több napos. mondjuk általában kedden el is fogy.ha marad akkor már nme nagyon esszük meg, néha én szoktam csinálni valami édességet.

20/L

2009. ápr. 26. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Én két helyen lakok dolgozok és suliba is járok, de hétköznap anyuval vagyok, de ő sem főz minden nap... :S
2009. ápr. 28. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!