Kezdőoldal » Otthon » Ingatlan vásárlás, eladás » Más is került ilyen helyzetbe?...

Más is került ilyen helyzetbe? Pár éven belül lakást terveztél venni, kiszámoltad mikorra sikerül, de konkrétan kétszeres-háromszoros árak lettek?

Figyelt kérdés

Még két éve kezdtem el az árakat nézni, egyedül vagyok, így egy kisebb panellakást néztem, 10-14M körül. Úgy voltam vele, hogy 2-3 évig még gyűjtök, majd egy kis hitellel megpótolva meg tudom majd venni, láttam a célt + hogy mennyi idő kell ehhez.


A téma kezdett egyre aktuálisabbá válni, erre tavaly szembesültem vele, hogy ugyanazok az ingatlanok, amiket néztem konkrétan az már 28-30 Millió Forint! 2014-ben még hasonlót 7 Millióért vettek ismerőseim, és azóta a fizetések sem változtak (legalábiss ismerőseöm körében nem). (Debrecen)


Odáig fajult a helyzet, hogy az ehhez fűződő szorongásaim napi szintűvé váltak, úgy érzem, hogy soha nem fogok tudni lakást venni (a fizetésem persze egy centet se emelkedett), így már a jövőbeli családalapításról és mindenmásról is lemondtam.


Esetleg volt valaki így hasonlóan illetve van-e valakinek valamilyen ötlete, hogy lehet enyhíteni a szorongást? A sz*arok bele módszerrel annyi a gond, hogy igazából az idő telik, de semmi nem változik. Köszönöm.


28L



2019. jún. 23. 13:56
1 2 3 4
 1/36 anonim ***** válasza:
100%

Vannak ezzel így egy jópáran, csendben várakoznak, hátha kipukkan az ingatlan lufi. Ha ez be is következik, szerintem nem mostanában lesz és a régi szintre biztosan nem fognak visszamenni a lakásárak. A CSOK, a falusi CSOK, a babaváró hitel, a szakember hiány mind-mind felfelé viszik az árakat, a hasznot pedig többnyire a vállalkozók söprik be, nem azok, akik rászorulnának.

Mondanám, hogy vegyél olyan helyen lakást, ahol olcsó, de ott éppen azért olcsó, mert nincs munka, nincs jó fizetés, nincs ovi, bölcsi, szóval nincs semmi. Nem véletlenül néptelenednek el ezek a helyek.

2019. jún. 23. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/36 anonim ***** válasza:
75%

Pontosan így jártam, 9 millió körül jártak a házak, a vétel környékén meg ugyanaz 14-18-ért ment. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy árultak egy önkormányzati ingatlant is és pont leszarták, mennyit alkuszik valaki, csak vigyék mert már rajtuk volt egy ideje. Pofátlan voltam és 15 helyett 11-et mondtam, megszavazták. Így is drágább volt a korai értékénél, de a túlfújt árakat sikerült így elkerülnöm. Előtte máshol is próbálkoztam, de magánszemélyek 5%-ot sem hajlandók engedni.

A megoldás a tartós keresgélés és alkudozás. Akinek nagyon kell a pénz, az fog engedni.

2019. jún. 23. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/36 anonim ***** válasza:
100%

Ilyen kérdés is van hetente egyszer, de amúgy szerintem is elég gáz állapot.

Utánanézett adatok alapján erre azt szoktam írni, hogy a válság óta az átlagfizetés 160%-ra nőtt (már akinek), a lakásárak viszont a 300%-ára a válságkori áraknak. Ebből látható, hogy a megtakarítások előtt nagyon durván elhúztak az ingatlan árak. = bubble.

Ezt csak az nem látja, érzi akinek 9 szájegyű összeg van a bankszámláján (vagy nem akarja látni).

Lehet hitelt felvenni, de lassan az sem könnyű, mert egyre kevesebbek tudják kiperkálni a 20% önerőt. Lehet gyorsan házasodni és beígérni a 3 gyereket, az olcsó hitelért, aztán ha nem jönnek össze a gyerekek, vagy változik a rendszer, gond lesz.

Akkor mit lehet tenni? Semmit. Várni, vagy hirtelen durván többet keresni, amire az egyetlen gyors váltási lehetőség, hogy kimész külföldre dolgozni. De akkor meg már valószínű, hogy haza sem akarsz majd térni. Szóval bravó a kormányzásnak, ezt mind nagyon jól összehozták.

2019. jún. 23. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/36 anonim ***** válasza:
98%

Pontosan ugyanígy jártam. 8 milliót gyűjtöttem össze az évek során. 10 misi körül voltak a kertes házak amiket kinéztem. Nem akartam hitelt felvenni én hülye, így most ugyanezek a házak 30 millióba kerülnek. A korábbi 2 misi hitel helyett 22 millió kéne.

Kezdtem beleőrülni és magamat okolni, amiért nem vettem meg 6 éve, azóta már a 2 millió hitelt is visszafizettem volna.

Én feladtam, jövő hónapban költözök Németországba.

Nincs értelme itt maradnom és havi 100 ezret kidobni az ablakon az albérletre, úgy, hogy a fizum is borzasztóan kevés.

Nincs gyerekem (albérletbe itthon nem is lesz lol) így még könnyebben mozgok.

Én nem látok más megoldást jelenleg, mint a külföldre költözés.

2019. jún. 23. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/36 anonim ***** válasza:
76%

Kardinális kérdés, hol, hogyan gyűjtöd a pénzt?

Mert addig is fialtatni kell, amíg nem jön össze a teljes összeg. Pl. ha 3 éve ingatlanba fektetted volna, amid van, az ma a kétszeresét érné legalább.

Ha volt 4 milliód, vettél volna érte 2 budapesti garázst, az ma 8-at érne. Plusz ha ki is adtad volna, az havi 60 000 Ft bevétel lett volna még.

2019. jún. 23. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/36 anonim ***** válasza:
7%
Olyan városban nézz lakást ahol még nem szálltak el az árak.
2019. jún. 23. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/36 anonim ***** válasza:
20%

Mit lehet tenni? Azt neked kell eldöntened.

A lányom, fiam már letett arról hogy családot alapítson. Láttak már utcára kerülő családokat, Látnak nyomorban élőket, Akiknek talán még unokáik is fizethetnék a hitelt, baleset, betegség végett. Csoda hitelben, ajándék pénzben nem hisznek. Maradt az, hogy öreg korukra már most gyűjtenek. Talán lesz olyan otthon, amit kitudnak fizetni.

2019. jún. 23. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/36 anonim ***** válasza:
79%

fityiszesek beismerték: a csok következménye a drasztikus áremelkedés, ezért jött most a falusi csok :DDD

amitől mi fog történni?

a lényeg megint a hozzá nem értés, gazdaságból bukta, az állam ilyen szinten belenyúl a piacba, és a gazdaság ezen részébe...itt az eredménye

mivel a piac határoz meg mindent, kereslet-kínálat érték stb, akkor fognak leesni az árak, ha bedőlnek a hitelek, és mindenki eladni akar, venni meg szinte senki.

2019. jún. 23. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/36 anonim ***** válasza:
61%
8#nál a pont. Lassan eljön ez is. Először CSAK a 3gyerekesek kaphattak kedvezményes hitelt, aztán a 2gyerekesek is, most már elég ha megígéred hogy lesz gyerek valamikor. Lassan de biztosan fogy a hitelfelvevő birkanyáj
2019. jún. 23. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/36 A kérdező kommentje:

#4: Fuhhh, teljesen átérzem, ez nagyon nagy őrlődést okozhatott Neked akkor. Nagyon sajnálom, akkor azóta se vettél házat gondolom?


#5: államkötvény, bár az nem hoz sok kamatot... ha tudtam volna mikor még 5M volt egy lakás, hogy ekkora értéke lesz, akkor az akkori diákmunkás 500 ezremből kb vettem volna. De hát ki tudta?! Az a gond nálunk a család nagy hitel-ellenes, és soha nem kockáztatott (ami nem gond, de így ebben az esetben, hogy tudtak volna korábban venni lakást, igen). Igy nehéz is volt ellesni bármi furfangosságot is

2019. jún. 23. 16:29
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!