Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Emiatt liberális lennék?

Emiatt liberális lennék?

Figyelt kérdés

Először is leszögezném, nem politizálok, nem járok szavazni, tüntetni vagy ilyesmi, csak a minap belekeveredtem egy beszélgetésbe ami akaratlanul is politikába fordult.


Gondolom nem meglepő, Trianonos témával indult az egész, és eljutottak addig a részig, hogy szemét románok stb, én erre mondtam annyit, hogy mégis miért kell őket utálni hisz egy sem él már az akkori döntéshozókból, ráadásul akkor sem tehetett róla mindenki, a románok 99,9%-nak egy csepp beleszólása sem volt.

Na aztán ebből pattant ki az egész. Eljutottunk már oda, hogy azt ecseteltem, hogy én nem utálok senkit népcsoport, bőrszín, vallás vagy nemi identitás miatt, hisz ugyanolyan emberek mint mindenki más, nincs semmi okom utálni őket. Aztán már oda forgatták ki, hogy mert én utálom a magyarokat, itt már nem tudtam eldönteni, hogy röhögjek-e az egészen vagy komolyan vegyem. Ez tényleg annyira elítélendő, ha nem teszek különbséget emberek között a korábban említett szempontok miatt, és számomra egy ember tettei számítanak, az alapján ítélem meg.

A legvégére már annyira elfajult az egész, hogy majdnem nekem is ugrottak, jóformán csak azért nem tették, mert elég nagydarab vagyok, szerencsére jobbára izomból.


Csak egyszerűen nem tudom ezt megérteni, hogy emberek ennyire előítéletesek legyenek, és úgy utálnak bárkit is, hogy nem is ismerik egyáltalán.


Szóval ennyi a lényege, hogy akkor én most emiatt oda lennék sorozva mert így gondolom? Megjegyzem ismét, nem politizálok, ezek simán saját elvek.


Köszönök minden normális kommentet. Beszólásokra nem reagálok.



2020. jún. 5. 01:56
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem önmagában emiatt még nem vagy liberális. A többség egyébként nem utálja emiatt az összes románt, inkább csak a helyzetre haragszik és arra, hogy milyen igazságtalanul jártunk, többek között a románok javára.

De vannak persze elfogult emberek is, akik attól lesznek boldogabbak, hogy utálják az összes románt, de ennek meg nem sok értelme van.

2020. jún. 5. 03:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
82%
Ez azt jelenti, hogy nem hiszel a kollektív bűnösségben. Csak ennyit jelent, ehhez önmagában nem tartozik politikai ideológia. A kommunisták kollektíven üldözték a magasabb valós vagy vélt társadalmi osztályba tartozóakat, a fasiszták kollektíven üldözték valós vagy vélt alacsonyabb rendű embereket, a neoliberálisok meg kollektíven üldözik valós vagy vélt privilégiummal rendelkezőeket.
2020. jún. 5. 05:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
71%

"mégis miért kell őket utálni hisz egy sem él már az akkori döntéshozókból"

Én itt nyugaton ugyanezt gondolom a fehérek és feketék közti ellentétről (olyanok utálják egymást akik se elszenvedői se elkövetői nem voltak a múltban történteknek) és ha szóvá tenném megkapnám hogy náci vagyok. Úgyhogy én csak azt mondom hogy a barátaidhoz képest balra húzol a politikai spektrumon, de egyedül ettől még nem leszel kvázi a baloldalon.

(A 2-es válasza egyébként nagyon betalált, mindegyik bekategorizálja az embereket és mindegyik előnyben részesít egy-egy csoportot a többi kárára. A liberálisok azt állítják hogy nem hisznek a kollektív bűnösségben de az utóbbi egy hét történései rácáfoltak erre. Mi másért kéne brit rendőröknek letérdelniük valami miatt amit egy egész óceán másik felén egy másik országban követett el egy másik rendőr?)

2020. jún. 5. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
14%

Nem, emiatt nem vagy liberális, hanem szerintem a magyarságtudatod nincs a helyén.

Szerintem Trianont nem lehet" semlegesen" , csak úgy" kívülről" nézegetni. Erre írtam, hogy aki ezt meg tudja tenni, annak a magyarságtudata nem igazán van.

Hozzáteszem, ez, amit leírtam , nem jelenti azt, hogy pl a románokat utálni kell Trianon miatt, ez azt jelenti, hogy Trianont nem szabad feledni, mert ez egy akkora történelmi igazságtalanság és gaztett volt Magyarországgal szemben, melyre nem mondhatjuk, hogy hát ez van. Ha lehet, kell tenni ellene, akármit is...

2020. jún. 5. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
24%
Tudod ki a liberális kérdező? Az, aki az eszére és nem az érzelmeire hallgat, te ezt tetted.
2020. jún. 5. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
35%
Határon kívül élek, annyit mondhatok, nem utálok egy népcsoportot sem, de előítéletem van és úgy érzem, nem alaptalanul. A nagy többségnek csak addig vagy oké amig hajlandó vagy asszimilálódni, miest megszólalsz magyarul, jön a kérdés, ti miért beszéltek magyarul egymással, hisz nem Magyarországon éltek.
2020. jún. 7. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!