Mi volt a jakobinusok célkitűzése?

A magyar jakobinus mozgalom a francia forradalom politikai eszméinek, a nagy szejm működésével csúcsára jutott lengyelországi reform- és függetlenségi mozgalomnak,[2] illetve I. Ferenc abszolutista törekvéseinek hatására 1794-ben a Magyar Királyságban szerveződött titkos mozgalom volt. A tényleges társadalmi támogatottsággal nem rendelkező, Martinovics Ignác vezetése alatt zajló szervezkedés rövid életűnek bizonyult, pár hónapos fennállását követően közel félszáz tagját letartóztatták, s hét vezetőjüket 1795. május 20-án és június 2-án Budán, a Generális-kaszálón kivégezték, amelyet erről később Vérmezőnek neveztek.

A jakobinusok elnevezést nem maguk választották, kortársaik használták a mozgalom tagjainak gúnyos megjelölésére.

A mozgalom néhány hónap leforgása után híveket szerzett Erdélyben és Horvátországban is, valódi ütőképessége és társadalmi háttere azonban nem volt. A két titkos társaság a mozgalom történetének csúcspontján sem számlált együttvéve háromszáznál több tagot, emellett Martinovics – minden alap nélkül – Franciaország anyagi és fegyveres segítségével hitegette embereit, így tartva ébren a forradalmi szellemet.

A szervezkedés, dacára titkos voltának és mérsékelt hatásának, hamarosan a császári titkosrendőrség látókörébe került. 1794. július 23–24-én Bécsben – több ausztriai jakobinussal együtt – letartóztatták Martinovicsot, aki részletes vallomást tett az előző hónapok történéseiről. Az általa elmondottak alapján tartóztatták le augusztus 16. és december 15. között mozgalma számos további tagját Magyarországon.