Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Akik "zsidó-keresztény kultúrk...

Akik "zsidó-keresztény kultúrkörről" papolnak, azok nem veszik észre, hogy a zsidó vallás értékei mennyire távol állnak mind a kereszténységtől, mind az iszlámtól?

Figyelt kérdés

Mostanában sok, mind nyugati, mind magyar politikus ezt hangoztatja, azonban itt van egy elgondolkodtató idézet, ami nagyon is helyes teológiailag azoknak, akik mindhárom Ábrahámita vallást tanulmányozták:



"Mind az iszlám mind a kereszténység azt tanítja, hogy ez a világ csak egy próba, és jön utána a Menny vagy a Pokol. Az iszlám is elismeri Jézust, csak Isten Fia helyett prófétának.



A zsidó ezzel szemben egy materialista vallás, amit az ezen világban elért siker érdekel, és nem foglalkozik vele, hogy mi lesz a halál után. Jézusról egy szót se szól.


Mind a kereszténység mind az iszlám ellenzi az uzsorakamatot. A zsidó vallás szereti.


Mind az iszlám mind a kereszténység szocialista vallás. A zsidó kapitalista.



Mind az iszlám, mind a kereszténység univerzalista vallás. Aki felveszi, az felülemelkedik a nemzet fogalmán, és a vallási közössége lesz a legfőbb hovatartozása. A zsidó ellenben törzsi vallás. A zsidó nem csak egy vallás, hanem egy faj és egy nép is."



2021. szept. 7. 00:33
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
61%

Ez a "zsidó-keresztényezés" csak egy Amerikából eredő kampányfogás, amit cionista keresztény szekták és az őket pénzügyileg támogató zsidók hoztak létre, hogy több ember támogassa az imperialista Izraelt.


Autentikus véleményekért érdemes ellátogatni az "Ábrahámita Őshazába", a Közel-Keletre: Az ottani országokban pl. Libanon, Szíria, az összes vallásos keresztény erősen muszlimbarát és zsidóellenes. Az amerikai cionistákkal ellentétben semmiben sem ért egyet a zsidókkal, viszont jó a viszonya a muszlimokkal.

2021. szept. 7. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
69%
Valójában nem akkora a különbség, mint ahogy azt ábrázolod.
2021. szept. 7. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
80%
Ez olyan mint a fidesz másik mesterműve,a komcsinácik,mindenki aki nem fideszes az komcsi és náci.
2021. szept. 7. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
9%
Mivel bizonyos emberek vannak hatalmon világszerte, muszáj behódolni nekik, ezért úgy tesznek sokan, mintha a két vallás hasonlítana, és mondjuk nem az izraeliták ölték volna meg Jézust...
2021. szept. 7. 01:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
96%

Hogy politikusok mit értenek ez alatt azt nem tudom, ahogy azt sem, hogy mennyit fognak fel ebből úgy igazán.

Viszont közel sem ekkora a különbség a két vallás között, mint ahogy itt megpróbálod beállítani. Kezdjük azzal, hogy a kereszténység alapvetően a zsidó kultúrkörből nőtte ki magát: a muszlimból nem tudott kinőni értelemszerűen, mivel az iszlám egy jóval későbbi dolog. A kereszténység elfogadja a Tórát, sőt az egész Ószövetséget a Szentírás részének tekinti.

Zsidó-keresztény kultúrkör alatt mi azokat az alapvető erkölcsi törvényeket értjük, amik az Isten-és emberszeretetre épülve meghatározzák a társadalmi együttélés alapjait. A sokat emlegetett tízparancsolat ez, illetve az, hogy "Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat."

2021. szept. 7. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
24%
5, csakhogy a zsidó törvények egész mások. Eredetiben pl. hogy Ne ölj! azt jelenti, ne ölj zsidót. A gojokkal bármit megtehetsz, rengetegszer buzdít ellenük erőszakra az ószövetség. Soviniszta-rasszista, idegengyűlölő vallás, másvilág nélkül, a szerzésre koncentrál másokkal szemben. Hasonló a későbbi nácizmushoz. A kereszténység mindennek az ellentéte, önzetlenségre buzdít. Igaz, ez is zsidó vallás, és Jézus szerint a zsidóból alakult ki.
2021. szept. 7. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
100%
Senki nem mondta, hogy a szidó, és a keresztény vallás azonos, de utóbbi előbbiben gyökerezik. Ötös nagyjából jól összefoglalta.
2021. szept. 7. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:

6-os, természetesen sok sovinizmus van a zsidó vallásban, meg úgyszintén igaz, hogy faji vallás, ahogy írták. A kereszténység ezeken változtatott, illetve maga Jézus változtatott.

De én nem is azt írtam, hogy ugyanaz a kettő. Hanem, hogy a kereszténység erre építkezik.

Keresztényként elismerjük Isten Mózessel való szövetségkötését és a kinyilatkoztatást, amit a választott népnek adott az Úr. Az már egy következő kérdés, hogy hitünk szerint Krisztusban ez a szövetség megújul és már nem faji alapon köttettet meg, hanem egyetemesen.

Nem utolsó sorban pl. az ókeresztények liturgiája rengeteget kölcsönzött a zsidó vallásgyakorlatból. Ma a szentmisén is megvannak ennek a nyomai (zsoltárok éneklése, áldások recitálása, egyáltalán az áldozat felajánlása).

A kérdés szembe akarja állítani a kereszténységet a zsidósággal, de oly formában, hogy bezzeg a muszlimokkal több a közös. Nos, nem. A kereszténység és az iszlám között is legalább ennyi, de még több különbséget lehetne felsorolni:

- étel -és italtilalmak és egyéb táplálkozási előírások (iszlámban sok van, a kereszténységben nincs)

- bálványimádás fogalma, Isten, emberek (és más lények pl. angyalok) képi ábrázolása (iszlám szigorúan tiltja, kereszténység nem)

- megváltás fogalma: a kereszténységben szükség van erre, sőt központi gondolat. Az iszlámban nincs ilyen, elég megtartani Allah parancsait

- többnejűség (nem minden muszlimnál, de van ahol van, kereszténység egyértelműen tiltja mindenhol)

- testi jelek, pl. körülmetélkezés

2021. szept. 7. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
A 4-es egy náci?
2021. szept. 7. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
0%
9, akkor a náciknak igazuk van... Minden ország igyekszik Izrael kedvében járni, mi is kiállunk mellettük, még a gyilkosságaik mellett is, a területrablásaik mellett, zsidó olimpiát rendezünk, zsinagógákra adunk milliárdokat, milliárdokat adunk a zsidó gárdának, amely antiszemitákra vadászik, több holo-megemlékezés van évente. Az USA ugyanezt csinálja, és még sok fejlett ország, ha nem is ilyen mértékben. Most pl. a muszlim hatásoktól az országot megvédendő szoktak sokszor zsidó-keresztényezni, hogy ezzel legitimálják a muszlim bevándorlás elleni harcot, hisz ez a diaszpóra érdeke is, mi nem vagyunk rasszisták, csak titeket védünk. (Izraelt mondjuk ez nem igazán érdekli, mindent megtesz, hogy minél több muszlim szállja meg Európát Soros Györgytől kezdve az összes migránssimogató gittegyletig.)
2021. szept. 7. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!