Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Kálomista mákik filmje, a...

Kálomista mákik filmje, a Veszettek milyen volt?

Figyelt kérdés

Most olvastam, hogy az Elkxrtuk mellett van egy másik filmje, az is politikai, de sokkal kevésbé kapták fel: [link]

Van aki látta?



2021. okt. 28. 18:15
 1/1 anonim ***** válasza:

Ott van alatta az évvégi értékelés.


"Veszettek

Az egésznek olyan sikerszaga volt, hiszen Goda Krisztina mögött kifejezetten sikeres közönségfilmek és remek szakmai kapcsolatrendszer áll, van politikai áthallás, a film ugyanabból az irodalmi alapanyagból készült, mint Sas Tamás borzalmas Rosszfiúkja, aminél csak jobban sikerülhetett, a költségvetés meghaladta az 1.2 milliárd forintot, az egyik főszereplő, Fenyő Iván pedig a legjobb magyar színész, és ezt konkrétan tőle tudjuk. Ehhez képest a Veszettek nem szólt nagyot, kicsit semmitmondóra, kicsit szürkére sikerült, a hihetetlenül sok pénzt meg egyáltalán nem látni rajta – állítólag az éjszakai felvételek kerültek sokba, pedig a szinte nulla forintól készült VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan szintén javarészt éjjel játszódik, a sokat emlegetett politikai vonal pedig semmi konkrétumot nem vállal be. Ami még kevésbé érthető, a filmet, amit még ki sem plakátoltak rendesen, egy-két hét után szinte mindenhol levették a műsorról, mintha szégyellnék. Az egészből csak ifj. Vidnyánszky Attila jött ki jól, hiszen az ő alakítását mindenki dicsérte.

Port.hu pontszám: 5.3"

2021. okt. 28. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!