A diplomásokat illetően, miért olyan magasak a társadalmi elvárások?
Nekem fizikailag 3 diplomát sikerült összehozni.Bár egyes nézetek szerint ez kettő.Ugyanis gazdasági alap+mester, illetve van egy mérnöki.
A legtöbben azt várják tőlem, főleg szülők, rokonok,környezet hogy én úgyis, "okos vagyok" majd én megmondom, eldöntöm.
Rólam teljesen az ellentéte igaz, amit állítanak.Sohasem voltam egy Nyilas Misi, többet jártam a könyvtár mellé, mint a könyvtárba.A szakdolgozataimat is inkább szakfolyóiratokból, tanulmányokból raktam össze és nem könyvekből, mert nem szeretem őket forgatni, sok a felesleges információ.
A vizsgáknál meg, hát mindig "tarháltam" szaktársaktól, más hallgatóktól rövidített változatot az anyaghoz, meg persze káromkodtam,hogy nem csak a diákból kell tanulni.
Kimondom őszintén, utálok olvasni.Ha ezt kimondom, mintha megfagyna a levegő és jönnek a megvető tekintetek, megjegyezések.
A diplomák szerzésében elsősorban a karrierlehetőségek, kereseti lehetőségek motiváltak meg persze,hogy jól eltudjam magam adni.
Miért nem mondod meg és döntöd el? legalább a szülők és a rokonok előtt tehetnék úgy mint aki nagyon okos.
Milyen dolgokról van szó konkrétan?
A felsőoktatásban több nagyságrendnyi különbség van az elvárások és az osztályozás között. Mindegyik egy külön világ. De a munkaerőpiacon a legtöbb helyen nem számit, hol és mennyi energiabefektetéssel szerezdted a diplomáid, ezen pl. kellene változtatni.
Szerintem nincsenek olyan társadalmi elvárások, amiről beszélsz, 20-30 éve még a legjobb tanulók mentek egyetemre, most a kettes tanuló volt osztálytársaim is be tudnak valahova iratkozni.
"A felsőoktatásban több nagyságrendnyi különbség van az elvárások és az osztályozás között. Mindegyik egy külön világ. "
Úgy értem az intézmények közt van több nagyságrend különbség. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!