Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Miért félnek egyesek a globali...

Miért félnek egyesek a globalizációtól, hagyományok eltűnésétől?

Figyelt kérdés

A legtöbben globalizáció alatt a kultúrák, népek, szokások keveredését és a nemzetközi vállalatok térnyerését értik. Sokan a kultúrák és népek keveredése kapcsán egy olyan massza, keverék létrejöttétől tartanak, amely végre elvezet(ne) a világkormányhoz. Ez miért baj? Ahogy a bolygó egyre kisebb lesz számunkra, nem szükségszerű, hogy közösen gondozzuk, irányítsuk?


Az is érthetetlen, hogy egyesek miért félnek olyan nagyon a hagymányok megváltozásától, eltűnésétől? Egyáltalán létezik olyan, hogy a hagyományok konstans módon a történelemben állandóak, nem változnak? Van olyan nép, amelynél az utóbbi ezer év alatt nem változtak a hagyományok, szokások? Különben is mi a kultúra? Mármint a mai? Gyakorlatilag egész Európában ugyanaz, kivéve a gasztronómiát és a nyelvet. Ugyanolyan stílusú ruhákat hordunk, ugyanolyan zenéket hallgatunk, ugyanolyan filmeket nézünk, stb.. mint például egy lengyel, angol vagy német.


Miből gondolják egyesek, hogy a globalizmus maga a megtestesült gonosz? Ilyen elven, akkor az is a megtestesült gonosz volt, hogy a törzsi társadalmak átalakultak nemzetté. Gondolom, akkor is lehettek helyi Vonák, akik megmondták, hogy a nemzet az maga a gonosz. A törzsi társadalom az egyedül üdvözítő és a törzsi hagyományok elárulói hitvány emberek. Egyáltalán egy folyamatot, hogy lehet megítélni a kezdet kezdetén? Vagy csak azért beszélnek így az ilyen emberek (mindenféle rosszindulat nélkül), mert a világ egy paradigmaváltás előtt áll és az emberi faj már csak ilyen, hogy fél az ismeretlentől és a jól megszokott, konzerválódott értékek mentén foglal állást. Ahogy tették annó egyes törzsi vezetők is a nemzeti forma ellenében.


Ahogy most látjuk a globalizációban a jó mellett a rosszat is, nem lehet, hogy elődeink ugyanígy voltak a nemzeti társadalommal is? Hogy ugyanolyan hagyománytipró, régi értékeket megtagadó? Afrikában törzsi társadalom van és többek között ezért olyan elmaradottak. Sok helyi konfliktus törzsi eredetű, amit súlyosbít a nyugat által gyártott automata fegyverek használata. Innen nyugatról és a fejlettebb világból a törzsi tásadalmon egyszerűen csodálkozunk, primitívnek tartjuk, nevetünk rajta. Pedig a nemzeti társadalom elődje volt és őseink is éltek benne. Vajon a jövőben nem ilyen szánalmas lesz a mai (nemzeti) értékek és társadalomforma csökönyös védelme? Ki mondja meg, hogy ez rossz, vagy amaz jó? Milyen értékek szerint bíráljuk? Ha nem is ismerjük, akkor hogy alkothat róla véleményt az ember?

Ezzel kapcsolatban sok összeesküvést hallani, de akkor józan ésszel gondolkodva, az nem összeeskövés, hogy egykoron a családokból klánok lettek, a klánokból törzsek, a törzsekből nemzetek? Vagy már ott is az őskor hajnalán, munkálkodott az illuminati? Ha eddig ez egy fejlődési szakasz volt, akkor miért gondoljuk, hogy ez a jövőben nem fog továbbfejlődni? Miért annyira elképzelhetetlen ez? Azért, mert a kereszténység minden ilyen dolgot az ördög művének tekint? Ki mondja meg, hogy a kereszténységnek igaza van? Előtte pogány vallások voltak, ők erről megint másképp gondolkodtak. Miért gondolja a ma embere és a mai monoteista vallások zöme, hogy az az egyedüli üdvözítő út? Miért gondolják konstansnak a világot, amikor ezer évek alatt népek tűntek el, vallások koptak ki a köztudatból, nyelvek haltak el???


2011. aug. 13. 20:20
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
58%

A globalizáció-ellenesek sok érve abból a meglátásból szármauzik, hogy a globalizálódó kultúrát erkölcstelenebbnek gondolják, mint a helyi kultúrát.


Pl. a globalizálódott világban elfogadott dolognak számít a melegfelvonulás, viszont itt a helyi kultúra főbenjáró bűnnek tekinti. Emiatt úgy gondolják, hogy a globalizált kultúra rossz dolog, hiszen olyan dolgokat tekint természetes, elfogadott dolognak, ami a helyi kultúrában halálos bűn.

2011. aug. 13. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
6%

Kulturális globalizáció:

"Nem úgy gondolkodik mint mi, jaj most mi lesz!"

Gazdasági globalizáció:

"Miért hoznának be bármit külföldről, ha azt itthon is megteremthetjük sokkal drágábban?"

2011. aug. 13. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:
96%

Én személy szerint sajnálnám, ha például a magyar kultúra eltűnne a föld színéről úgy, hogy senki nem emlékszik rá. (pl. gondolok itt a népművészetre, építészetre, hagyományokra) Nem kell paraszti életmódot folytatni, de teljesen elfelejteni a gyökereinket sem szabad. Ez érték minden országban. A sokszínűség pedig szép.

Talán sokan azért ellenzik, mert ha valamilyen szinten nem állítjuk meg ezt a folyamatot, akkor a multik fognak nyerni a helyi vállalkozásokkal szemben, akik még az országra jellemző dolgokat termelik, és a világ mindegy egyes részén csak Tesco meg McDonalds marad.

Te például ha külföldre mész, eszel inkább McDonalds-ban ugyanazt, mint itthon, vagy inkább kipróbálod a nemzeti ételeket?

Én nagyon sajnálnám, ha egyszer már választásom se lenne, és ha elutazok valahova, ugyanaz fogadna, mint itthon.

2011. aug. 13. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
59%
Talán mert nem mindenkit lelkesít annyira az éhhalál gondolata mint téged. Épp eleget globalizálódtunk az Eu csatlakozással, és az eredményeit is láthatod.
2011. aug. 13. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:
48%

"multik fognak nyerni a helyi vállalkozásokkal szemben,"


Ezzel a gondolkodásmóddal az a baj, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy az úgynevezett multik is hajdanán helyi kisvállalkozások voltak, és azért lettek belőlük nemzetközi multik, akiknek boltjaik vannak az USÁ-tól Európán át Indonéziáig, mert sikeres üzleti stratégiát folytattak, jó minőségű és áru termékeket tudtak eladni, vagyis olyan bolti környezetet sikerült teremteniük, ahová az emberek szívesen jártak vásárolni, és ezáltal sikeresek lettek.


Hogyha valaki a multik ellen tesz és a kis vállalkozásokat támogatja, azzal annyit ér el, hogy jól kicseszik azzal az üzletemberrel aki megcsinálta a szerencséjét a multijával, és a sikertelen kisvállalkozókat támogatja, akik azért kisvállalkozók még és azért nem multik, mert nem tudtak olyan ügyes üzleti stratégiát kiagyalni.


Tiszta Robin Hood-i, kommunista felfogás, csak az különbség, hogy míg Robin Hood világában egy jobbágyból sosem lehetett volna földesúr a társadalmi berendezkedés miatt, addig manapság, a liberális kapitalizmusban mármilyen kisbolt-tulajdonosból, kisvállalkozóból milliárdos multi tulaj lehetne, csak ügyesebb üzletpolitikát kéne folytatnia, hogy az emberek az ő boltják szeressék, hozzá járjanak vásárolni, és ezáltal növekedjen a bevétele, elkezdhesse terjeszteni a bolthálózatát, elkezdhessen építeni hipermarket-méretű boltokat és így tovább.

2011. aug. 13. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:

"Én személy szerint sajnálnám, ha például a magyar kultúra eltűnne a föld színéről úgy, hogy senki nem emlékszik rá. (pl. gondolok itt a népművészetre, építészetre, hagyományokra) Nem kell paraszti életmódot folytatni, de teljesen elfelejteni a gyökereinket sem szabad."


Pedig egyre több ember próbálkozik meg ezzel. Egyre többen vallják magukat parasztnak, holott lerí róluk, hogy ha száz évig élnének sem lennének igazi parasztok. Én ismerek olyat aki tanyán lakik, de kilenckor kel és láncfűrésszel vágja a fát. Az igazi magyar hagyományok igenis eltűnőben vannak, és ezek az álparasztok épp ezért tudtak teret nyerni. Viszont ha egyszer egy igazi, született paraszttal találkoznának, szerintem elsírnák magukat.

2011. aug. 13. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:

És mi van akkor, ha az a kisvállalkozás nem akar világhatalomra törni, hanem csak kiszolgálni bizonyos embermennyiséget a saját készítésű termékével, és szépen csendben megélni belőle?

Nem vagyok teljesen a multik ellen, de az ellen viszont igen, hogy miattuk teljesen tönkremegy a helyi gazdaság. Például elsőkézből hallott történet, hogy a multinál dolgozó üzletkötőtől megköveteltek bizonyos százalék nyereséget, de az üzletkötő tudta, hogy ekkora százalék miatt viszont a beszállítói fognak tönkremenni.

Arról meg vitatkoznék, hogy mennyire jó minőségűek a multik termékei. Nagy mennyiségben gyártják, ezért olcsón tudják adni, amit mondjuk egy kisebb cég nem engedhet meg magának.

2011. aug. 13. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:
Kedves 45ös ezzel mindössze az a gond, hogy a kisvállalkozóból, hogy multivá válhasson, ugyanolyan lelketlen és gerinctelen pénzcsinálógéppé is kellene válnia, mint a mai világméretű multi cégek vezetői.
2011. aug. 13. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:

"Miért hoznának be bármit külföldről, ha azt itthon is megteremthetjük sokkal drágábban?"

Jó volt mi, hogy elkótyavetéltük pl. a cukorgyárakat brüsszeli parancsra, aztán cukorhiány alakult ki és magas cukorárak.

A globalizáció a hódítás egy formája és általában a hazátlan típusú. nomád életvitelű, helyüket nem lelő, nyugtalan lelkületű emberek és népek kedvelik ám hamarosan vége lesz, mert a Föld erőforrásai végesek.

A jővő a helyi gazdaságoké és kisüzemeké, ahol mindenkinek jut munka és lakás, viszont az is igaz, hogy nem lehet majd a Maldív szigetekre utazni nyaralni, ezért a globalizmushívőknek kurv@ szar lesz.

2011. aug. 13. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
Kedves 45ös ezzel mindössze az a gond, hogy a kisvállalkozóból, hogy multivá válhasson, ugyanolyan lelketlen és gerinctelen pénzcsinálógéppé is kellene válnia, mint a mai világméretű multi cégek vezetői.
2011. aug. 13. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!