Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Mit gondoltok a Szálasi...

Mit gondoltok a Szálasi Ferenc idejében felállított német-magyar rokonságról?

Figyelt kérdés

Az egésznek az adta az alapját hogy a germán őstörténet kutató intézet az Ahnenerbe olyan leleteket és kulturális bizonyítékokat talált Finnországban ami alapján a germán is uráli kultúrát azonos eredetűként határozta meg, legalább is nagyon hasonlónak. Itt olvashattok róla többet:

[link]

[link]

Mivel a magyarság is az uráli népek közé tartozik, a Nemzetvezető úgy vélte hogy a magyar-német rokonságnak lehet is alapja, főleg azután jutott erre a következtetésre amikor az Ahnenerbe az uráli népeket (így a magyarokat is) árja eredetűeknek nyilvánította a talált bizonyítékok valamint az alapján hogy az uráli emberek nagyjából 58%-a szőke, kék szemű.

Szálasi elsősorban a keleti nomád német törzzsel a gótokkal rokonított minket (akikkel a magyarok együtt éltek nagyon sokáig a Volga, Levédia és Etelköz vidékén), és azt emelte ki hogy mind a magyar mind a germán vándorló nomád harcos nép volt. Tudjuk azt is hogy Attila seregében is több tízezer germán harcos, főleg keleti-gótok küzdöttek, rámutatott a keleti-gót és a hun (tehát magyar) nomád kultúra azonosságaira is.

Mit gondoltok erről?


ui.: A tudomány jelenlegi állása szerint az ősmagyarok egy uráli nyelvet beszélő, hun kultúrájú nép voltak, légyszíves ne menjünk bele ennek a fejtegetésébe, hanem magára a kérdésre válaszoljatok.



2016. márc. 15. 17:47
 1/9 anonim ***** válasza:
64%

Érdekes módon, a németeknek mindenki rokona lett hirtelen, akivel szövetséget kötöttek.


Amúgy, a germánság nem a szőke hajtól, kék szemtől függ.Hanem az arcberendezés, koponya formája, ami mérvadó.

A lengyelek, észtek, oroszok között is rengeteg a szőke hajú, kék szemű.De, mégsem germánok.


Az angolok is germánok, mégis, elég sok köztük a sötét hajú.

2016. márc. 15. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Hitler elmélete szerint a szőke haj, kék szemmel az árja ideál volt, ennek alapján nyilvánította az uráli népeket árjáknak ahol ez az arány nagyon magas számban fordult elő.

Ja és a románok, olaszok is német szövetségesek voltak mégse számítottak árjáknak, és nem vezettek le ezen a népek és germánok között semmilyen rokonságot.

2016. márc. 15. 18:03
 3/9 anonim ***** válasza:
75%
de se Hitler, se Goebbels, se Rosenberg nem voltak antropológusok, csak a propaganda és a fajelmélet jegyében tartották hogy ezek valós rokonságok és származások.
2016. márc. 15. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Ők nem voltak szakemberek, de az Ahnenerbe intézet tudományos intézet volt és ott már történészek, antropológusok dolgoztak, az ő kutatásaikat fogadta el csak a felső vezetés.
2016. márc. 15. 18:07
 5/9 anonim ***** válasza:
51%
és bizonyára teljesen függetlenül, nemzetközi egyetértésben végezték a kutatásokat? Ugyan. Eleve az ember főleg a XX században nem olyan mint a fajtatiszta kutyák, mindenkiben van sokféle "vér" már, tiszta germán nem volt már akkor se.
2016. márc. 15. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
96%

Kicsi az esélye. Persze, az összes európai nemzet bizonyos szinten rokonságban van egymással, sőt az összes ember, de ez pusztán Hitler miatt volt.

Az árják voltak a kultúra teremtők ( a németek ), voltak a kultúra használok ( a németek szövetségesei, többek között a magyarok ) és a kultúra rombolók ( szlávok, zsidók, cigányok ).

Kellett mondani valamit, mert különben a németek ellen fordulunk.

2016. márc. 15. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
75%

"de se Hitler, se Goebbels, se Rosenberg nem voltak antropológusok"


Ahogy mi sem! Rengeted elmélet van, mégis mért ezt higgyük el és mért ne egy másikat.

Több szász éve német szomszédságban élünk, így már erőteljes a német rokonság, de hogy a Honfoglalás előtt milyen népekkel voltunk rokonsággal nem tudhatjuk.

2016. márc. 15. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

"Az árják voltak a kultúra teremtők ( a németek ), voltak a kultúra használok ( a németek szövetségesei, többek között a magyarok ) és a kultúra rombolók ( szlávok, zsidók, cigányok ). "


A németek egyáltalán nem csak magukat tekintették árjáknak, hanem ugyanúgy a svédeket, hollandokat, osztrákokat, norvégokat stb-t is, már akkor is nyilvánvalónak számított hogy az árjákat szőke kék szemű emberekként definiáló nácik a finnekkel is nagyon rokonszenveztek, nem véletlen mivel a finn népesség kb 80%-a szőke és kék szemű. Pont emiatt állították rá a német őstörténettel foglalkozó Ahnenerbe intézetet a finnekre, majd az uráli népekre és ennek alapján bővítették ki a kört az uráli nemzetekre köztük a magyarokra is, akiket szintén kultúra teremtő népekként definiáltak: a Kárpát Medencében a magyarság alkotott (elég nagy jelentőségű) kultúrát, azzal érveltek hogy még a korábban itt élő alsóbbrendű szlávok kunyhókban és viskókban tengődtek a magyarság érkezésével az egész medencében megkezdődött az építkezés, kultúra teremtés, és minden amit ma itt látunk azt a magyarság építette, tehát kultúra teremtő nép.

Mégegyszer mondom ez csak a Szálasi és Hitler korban lévő hivatalos árja ideológia volt.

2016. márc. 15. 18:59
 9/9 anonim ***** válasza:
Az egyes népek őstörténetét mindig a politika írja. Mikor épp a német s*gget nyaltuk, akkor a németek voltak rokonaink és barátaink, azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán. Mostanában volt már szó távol-keleti, orosz, török, szíriuszi és egyéb rokonságról, attól függően, hogy az adott elméletet hirdető nagyokos éppen honnan várja a nagy pénzt.
2016. máj. 15. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!