Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Mit gondoltok a Nemzeti...

Mit gondoltok a Nemzeti Kommunizmusról?

Figyelt kérdés

Ez egy olyan ideológia, ami kombinálja a kommunizmus és a nacionalizmus eszméit. Az országon belül kívánja létrehozni a munkás-paraszt társadalmat elvetve az internacionalizmus eszméjét. További jellemzői az önellátásra való törekvés és az erős szociális konzervativizmus.


Magyarországon például úgy nézne ki ennek az ideológiának az alkalmazása, hogy az ország kilépne a NATO-ból, az EU-ból és minden egyéb nemzetközi szövetségből, minél önellátóbb ipart és mezőgazdaságot próbálna kialakítani, valamint fegyverkezne, hogy meg tudja védeni magát a külső támadásokkal szemben. Megszüntetné a nemzetközi multivállalatokat, a magánvállalkozásokat maximum a kisiparosok és a maszek boltok nagyságában engedné meg létezni. A gyárak állami tulajdonban lennének, a mezőgazdaság a TSZ-rendszerben működne.


Társadalmi szempontból elvetné a 21. század fejleményeit és inkább a 20. század második felét tekintené mintának. Például a négy fal közé zárná a homoszexualitást, engedélyezné a gyerekek verését az iskolában, a gyanúsítottak verését a rendőrőrsön és a katonák verését a laktanyában. A modern emberi jogok helyett a kaptárban élő rovarfajokra mintázná a társadalmat és úgy gondolná, hogy egy egyén nem számít, csak az ország együttese, mint egyetlen hatalmas élő szervezet, amiben egyetlen sejtnek nincs jelentősége. Ha a többség érdekében egy bizonyos sorból kilógó egyént vagy kis csoportot tönkre kell tenni, vagy likvidálni kell, akkor lelkiismeretfurdalás nélkül megteszi.



Mi a véleményetek erről az ideológiáról? Milyen pozitívumokat és negatívumokat láttok benne?



2016. dec. 14. 11:25
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
96%
Azt, hogy nem szeretek benne élni.
2016. dec. 14. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
97%
Az a véleményem, hogy egy lelkileg erősen sérült elmebeteg vagy.
2016. dec. 14. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
82%
Ez úgy hangzik, mint amit a Fidesz most csinál, csak négyzetre emelve az elmebetegség szintjét.
2016. dec. 14. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
90%

Ugyanolyan káros, mint az internacionalista kommunizmus volt. Azt mondjuk nem értem, miért írsz feltételes módban, hiszen épp ők vannak hatalmon sajnos.


Egyébként miért akarod, hogy megverjenek, megalázzanak, likvidáljanak, ha épp te gondolkodsz másképp? Ja, hogy mindezt másoknak akarod? De egyáltalán mi értelme van az egységnek, ha az egyének nem élvezhetik benne az életet? Szerintem túl sok stratégiai játékot játszottál...

2016. dec. 14. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
100%
Ennél még a nemzeti szocializmus is jobban hangzik...
2016. dec. 14. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
0%
Pont ugyan ez van Oroszorszagban, es pont ezt akarja megvalositani Vona Gabor aki Putyin legjobb magyarorszagi tanitvanya.
2016. dec. 14. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 A kérdező kommentje:

"De egyáltalán mi értelme van az egységnek, ha az egyének nem élvezhetik benne az életet?"


Ennek a rendszernek a megértéséhez egy teljesen más szemléletmóddal kell látni az országot. Ha ismered a Starcraft című stratégiai játékot, abban a Zerg nevű faj társadalma hasonlít erre a leginkább.


Ebben a rendszerben nem úgy kell elképzelni, hogy országot, hogy van Magyarország területe 10 millió magyarral és azért küzd, hogy minden egyed jól éljen benne, hanem úgy, hogy van Magyarország, egy 10 millió sejtből álló szuperorganizmus, ami egyetlen "élőlényt" alkot. Pl. egy medvét az erdőben. A medve táplálkozik, szükség szerint támad, hogy megvédje az élőhelyét, de nem azért küzd, hogy minden sejtje jól éljen, nem is foglalkozik a különféle sejtjeivel. A bőrsejtjei folyamatosan szaporodnak és feláldozzák magukat, hogy hámsejtekké váljanak, kialakítva a kültakaróját. A fehérvérsejtjei öngyilkos akciókat végrehajtva bekebelezik a medvébe jutó kórokozókat, hogy megvédjék a szervezetét a fertőzésektől.

2016. dec. 14. 11:55
 8/22 anonim ***** válasza:

Téged fejreejtett az orvos amikor megszülettél, vagy már a szüleid is intenzíven gyakorolták a gyerekverést?


Ebben SEMMI pozitív nincs.

2016. dec. 14. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
48%

"Pont ugyan ez van Oroszorszagban"


Lófütyit, nem ez van.

Arról mesélj inkább, mikor jártál utoljára Oroszországban, hogy ilyen biztos vagy a dolgodban?

2016. dec. 14. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 Alain Delon ***** válasza:
Én azt szólom hozzá, hogy hagyd abba a számítógépes játékokat, és lépj ki a valóságba.
2016. dec. 14. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!