Régen csak azért dolgoztak az emberek hogy ehessenek, élhessenek. Mire fel ez a mostani nagyravágyás?

A régi időkben senki nem úgy tekintett a munkára, mint amit összeszorított foggal kell kibírni. Egyszerűen csak az élet része volt, nem tartottak hétvégét sem. Miután ledolgozták a napot a mezőn, vagy az asszonyok a háztartásban, annak örültek hogy van étel, van fedél a fejük felett, ma is egészségesek, együtt van a család, és még élnek. Elégedettek voltak ezekkel az alapvető dolgokkal. Náluk a probléma ott kezdődött ha rossz volt a termés, és veszélybe került az étkezésük, vagy ha betegek lettek, nem ott hogy nem jut iphonera. És nézzük a mai embert... panaszkodnak, bele akarnak halni a 8 órás munkába, pedig hétvégéjük, ünnepnapjuk, szabadságuk is van. A munka utálatára a mentségük, hogy keveset keresnek. Aztán amikor az ember megkérdezi tőlük, hogy mennyi a kevés, akkor azt mondják 130-140 ezer. Ha meg merjük kérdezni mire költik ezt a pénzt, akkor általában az jön ki belőle, hogy a legnagyobb részét albérletre, hitelre, rezsire...vagyis van fedél a fejük felett, meleg van, van melegvíz, villany. A többi részét étkezésre költik, vagyis van mit enniük, a legtöbbnek ráadásul változatos, kellemes étrendre jut. Vagyis megvan mindenük, ami régen már boldoggá tette az embereket, és mindezt úgy hogy ezért kevesebbet is dolgoznak. De nekik ez nem jó, nem elég, mert autó kell, nagyobb ház kell, okostelefon, és nagy tv kell, divatos többszáz darabos ruhatár kell, fodrászhoz stb-hez akarnak járni, étteremben akarnak vacsorázni, el akarnak utazni nyáron stb... Úgy gondolják ettől függ a boldogság, majd aki valahogy eléri ezeket, az sem lesz boldog, hiszen neki mégjobb kell és mégtöbb. Az a legfurcsább, hogy bolondnak tartják, motiválatlannak, szerencsétlennek azt aki nem vesz ebben részt, hanem elégedett azzal amivel a régi emberek is elégedettek voltak.