Magyarország miért teljesített ennyire gyengén a 20. századi háborúkban?

Erőteljesen vitatkoznék az itt többek által felvázolt igen kritikus Monarchia képpel. Ez mellesleg mára elavult, a modern történetírás mind katonai, mind gazdasági, mind politikai téren sokkal pozitívabb véleménnyel van az Osztrák-Magyar Monarchiáról, mint a korábbi, korszerűtlen, avítt, politikailag motivál (antant, kommunista, utódállami) történészi megközelítés.

Lényeges, hogy a Monarchia 1870 és 1913 között Európa egyik legdinamikusabb gazdasági növekedését produkálta, átlagban 1,76 %-ost, ezzel szemben a német (1,51 %), a brit (1 %), a francia (1,06 %) jóval szerényebb mértékű. Igaz, hogy a Monarchia még 1914-ben is jóval fejletlenebb volt a brit, a francia és a német gazdaságnál, viszont zárult az olló, azaz a Monarchia erőteljes felzárkózó pályán haladt.

A Monarchiának kb. 20 évre lett volna szüksége, hogy megelőzze Franciaország gazdasági teljesítményét, és kb. 15 évre, hogy megelőzze a nálánál egyébként háromszor népesebb Oroszországét.

A Monarchia 1914-ban gazdaságilag egyértelműbben fejlettebb Oroszországnál, Olaszországnál és Japánnál, gazdasági ereje pedig meghaladta Olaszországét és Japánét is. Oroszország gazdasága, köszönhetően a Monarchiáét háromszor meghaladó népességének ugyan nagyobb volt, de egyértelműen fejletlenebb is, mint Ausztria-Magyarországé. A Monarchia 1914-ben a világ hatodik gazdasági nagyhatalmának számított, de gépgyártásban például a 4. helyen állt a Földön. Az osztrák Škoda Műveket 1914-ben az akkori világ egyik legnagyobb hadiüzemének tartják. Ausztria-Magyarország ipara és hadiipara sem volt fejletlen, egyértelműen korszerűbbnek és modernebbnek számított mind az olasz, mind az orosz iparnál és hadiiparnál. A Monarchia különösen az új, modern iparágakban teljesített kiválóan, mint a vegyipar, és az elektromos ipar.

Az a vád sem igaz, hogy a Monarchia nem rendelkezett volna kellő belső stabilitással. A Monarchia mindkét birodalomfelében szilárd, erős kormányok voltak hatalmon, és nemzetközi viszonylatban is fejlett és hatékony bürokrácia működött, a gazdaság virágzott. Ugyanebben az időszakban, Oroszországban, Olaszországban, de még Franciaországban is sokkal ingatagabbnak számított a belpolitikai helyzet. Oroszország az 1905-ös forradalom következtében a polgárháború küszöbén tántorgott.

A Monarchiában nincs példa a nemzetiségek olyan kíméletlen, brutális elnyomására, mint a cári Orosz Birodalomban, a kisebbségek nyelvhasználatát is szigorúan betiltó és üldöző Franciaországban, vagy az ír népet másodosztályú, alávetett páriáként kezelő Nagy-Britanniában.

Az uralkodó, I. Ferenc József sem volt demens az I. világháború előtt, egészen haláláig szellemi képességei birtokában volt. Ez történelmi tény. Valaki itt felvetette, hogy le kellett volna váltani. Én erre azt mondom, ismerni kellene az ilyen ötletelés előtt a Monarchia közjogi rendszerét. Ugyanis az Osztrák-Magyar Monarchiában az uralkodót nem lehetett leváltani, mert a legfőbb tényleges hatalom az ő kezében összpontosult, például csak és kizárólag, méghozzá teljhatalommal ő rendelkezett a fegyveres erők fölött. A hadsereg és a haditengerészet élén a császár és király, mint legfőbb hadúr (Allerhöchster Kriegsherr) állt, az ő kezében összpontosult a legfelsőbb főparancsnokság (Allerhöchste Oberbefehl)

Az az állítás sem fedi a valóságot, hogy nem történtek volna katonai reformok. Ugyanis voltak jelentős katonai reformok. 1906-ban éppen azért nevezte ki Ferenc Ferdinánd trónörökös javaslatára I. Ferenc József császár és király Franz Conrad von Hötzedorfot vezérkari főnöknek (Generalstabschef).Von Hötzendorf jelentős katonai reformokat hajtott végre az I. világháború előtt, korszerűsítette a fegyverzetet, a kiképzést, a hadszervezetet, az egyenruhákat, növelte a katonai költségvetést, számos alkalmatlan főtisztet tehetségesebbekre cserélt. Ugyanakkor 1914-re ezek a reformok még messze nem fejeződtek be. A Monarchia hadserege ennek ellenére 1914-ben korszerűbbnek számított, mint a két fő rivális hatalom hadserege, azaz az orosz és az olasz. A helyzetet az rontotta, hogy az orosz hadsereg elsöprő mennyiségi fölényben harcolt a Monarchiával szemben, amit tetézett hogy Szerbia ellen is harcolni kellett, továbbá 1915-ben Olaszország is hadba lépett.

A Monarchia az I. világháborúban végig komoly túlerő ellen harcolt, azaz jóval gyengébb félként kellett 1914 és 1918 között helytállnia sokkal erősebb ellenfelekkel szemben. Pontosan ezért értékelhető jónak a Monarchia katonai helytállása.

Az elfogultsággal nehezen vádolható Borisz Saposnyikov marsall, szovjet vezérkari főnök, híres Mozg Armii című művében az I. világháborús osztrák-magyar vezérkar és hadvezetés tevékenységét kiemelkedően jónak, példaértékűnek tartotta, mert nagy ellenséges túlerővel szemben 1914 és 1918 között helyt tudtak állni, ki tudtak tartani.

Kedves 2-es! Ezt állítottad: „többek között a tiszti sorba is nemesi származás alapján lehetett bekerülni a KUK-ba (ezek a nemesek kb annyit tudtak a háborúról hogy néha leültek sakkozni és elolvasták az újságot), ezzel szemben pl a németeknél, franciáknál, oroszoknál inkább tapasztalat alapján válogatták a tiszteket. Itt lehettél bármilyen tehetséges esélyed se volt bekerülni a vezetésbe.”

Ezt azonban nem igaz. A Monarchiában csak az lehetett hivatásos tiszt, aki előbb kadétiskolát (Kadettenschule/Kadetteninstitute, pontosabban Infanteriekadettenschule – gyalogsági kadétiskola, Pionierkadettenschule – utász kadétiskola, Artilleriekadettenschule –tüzér kadétiskola, Kavalleriekadettenschule – lovassági kadétiskola), majd tisztiiskolát (Offizierschule) is végzett. A csapat- és törzstiszteknek pedig akadémiai, azaz felsőfokú hadtudományi szintű végzettséget kellett szerezniük (Theresianische Militärakademie).

A nemesi származás Mária Terézia (1740-1780) és II. József (1780-1790) felvilágosult abszolutista reformjai óta nem volt feltétele a tiszti rangnak. Már az 1866-os osztrák-porosz-olasz háborúban is a polgári származású, ráadásul magyar Benedek Lajos (1804-1881) táborszernagy volt az osztrák fősereg fővezére.

1881 és 1906 között pedig a szintén polgári származású, Friedrich von Beck-Rzikowsky (1830-1920) vezérezredes volt a Monarchia hadseregének vezérkari főnöke, ő csak 1861-ben kapott nemességet a szolgálataiért.

A cári orosz hadseregben nem a tapasztalat és a rátermettség alapján választották a főtiszteket. Pontosan ez vezetett az oroszok megszégyenítő vereségeihez az orosz-japán háborúban, a gyengébb japánokkal szemben, Port Arthurnál, Mukdennél és a csuzimai csatában. Az I. világháborúban pedig a japánok ellen Mukdennél egyszer már csúfosan megbukott tábornokok, mint Jakov Zsilinszkij, Alexander Szamszonov, vagy Paul von Rennenkampf újra lehetőséget kaptak, hogy aztán szétverethessék csapataikat a Hindenburg vezette németekkel Tannenbergnél és a Mazuri-tavaknál.

A Monarchia felkészültsége ugyanakkor messze állt a tökéletestől az I. világháború kitörésekor. Itt nem I. Ferenc József és a hadvezetés szándéka és helyzetfelismerése hiányzott, ők viszonylag tisztában voltak a problémákkal.

A Monarchia katonai költségvetését, mivel egy alkotmányos berendezkedésű államról beszélünk, az osztrák, illetve a magyar törvényhozásnak kellett jóváhagyni.

Sajnos mind az osztrák, mind a magyar törvényhozás mereven ellenezte a katonai költségvetés kellő szintre emelését. Attól tartottak, hogy a magas katonai kiadások fékezni fogják a dinamikus gazdasági növekedést.

Ennek következtében 1914-ben az Osztrák-Magyar Monarchia költötte arányaiban nemzeti jövedelmének legkisebb részét a nagyhatalmak közül a haderejére.

Döntően erre vezethetőek vissza a Monarchia katonai felkészültségének hiányosságai. A hadsereg nem kapta meg a kellő anyagi támogatást az osztrák és a magyar törvényhozástól.

#8: Kicsit lecsúszunk az útról, mégis megjegyzem, jobb is, hogy nem váltották le az öreget. Az a bunkón magyarellenes FF. következett volna utána, és akkor a magyarok nagyon megjárják.

Mondjuk így is (hogy FF-et kilőtték a szeretett szlávjai) megjártuk.