Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » Amíg volt sorkatonaság, ha...

Amíg volt sorkatonaság, ha valaki levelező tagozaton tanult érettségizni, akkor azt ugyanúgy behívták?

Figyelt kérdés
Rémlik, hogy egy haverom mondott ilyet, még anno, a kilencvenes évek végén. Kijárta a szakmunkásképzőt, utána beiratkozott 2 éves nappali érettségire, ahova rendesen be kellett járni órákra hétfőtől péntekig. És mondta, hogy így legalább annnyival később viszik el katonának. Kérdeztem tőle, hogy miért nem megy inkább levelező érettségire, az mellett tudna dolgozni is. Erre azt felelte, hogy a levelező érettségitől még ugyanúgy elviszik az embert katonának. Ez tényleg így volt? És ha igen, akkor az embert ha órákra nem is (ami levelezőn ugye heti két nap), de a kötelező évközi és évvégi beszámolóvizsgákra elengedték?

2023. máj. 14. 17:42
1 2
 11/20 A kérdező kommentje:
Mondjuk én visszamenőlegesen sem értem ezt az elgondolást, hogy valaki elment nappali képzésre, csak hogy annál később vigyék el katonának. Ha valószínűsíthető, hogy így is, úgy is el fogják vinni -tehát egészségileg alkalmas lesz, és nem áll módjában elintéztetni, hogy alkalmatlannak találják- akkor nem jobb, ha inkább mielőbb túlesik rajta? Persze régen volt, és nem volt annyira közeli haver, lehet hogy a két iskolaév alatt próbált összehozni valamit, ami miatt esetleg majd kiszuperálják. Ha igen, akkor nem járt sikerrel, mert utána elvitték.
2023. máj. 16. 18:46
 12/20 anonim ***** válasza:
100%

"nem jobb, ha inkább mielőbb túlesik rajta?"


Igen, egyetértek veled. Pláne, ha közben kialakult egy párkapcsolata, ami katonaság alatt egy évig elég nehézkesen működött. Sokaknak rá is ment ilyenkor a párkapcsolata. Most gondold el, ott szív a laktanyában, aztán azzal kénytelen szembesülni, hogy a lány összejött valaki mással, ő meg semmit se tud csinálni, maximum őrjöngeni a laktanyában vagy megölni magát a fegyverével. :-( A bezárt embernek kiemelten fontosak a kinti emberi kapcsolatai. Ha ezek közül az egyik legfontosabb (a szerelmi kapcsolata) tönkre megy, az bizony nagyon megviseli a bezárt embert.

2023. máj. 16. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
100%
#11 A régi latin bölcsesség szerint "aki időt nyer, életet nyer".
2023. máj. 19. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
100%
88-89-ben voltam katona, miközben levelezőn végeztem a főiskolát. Bevonuláskor a parancsnoknál jelentettem, hogy levelezőre járok, és kértem, hogy a szabadságaim terhére elmehessek majd a kéthetenként hétfői tanítási napokra. Az eskütételig természetesen sehová sem mehettem, de utána a szabadságom terhére elengedtek. A vizsgákat kicsit össze kellett vonni, mert azokra csak 3 napom maradt, úgyhogy volt olyan nap, amikor volt két vizsgám, meg egy szigorlatom, de ki lehetett sakkozni, hogy átérjek egyikről a másikra. Hétvégente, ha nem volt semmi tennivaló, illetve takarodó után tudtam bent tanulni, beadandókat elkészíteni (mivel műszaki főiskola volt, ezért rögtön lecsaptak rám, hogy készítsem a kimutatásokat, tablókat, így szabad bejárásom volt az írnokok irodájába, ahol tanulni is tudtam éjjelente). Megjegyzem, abban a két félévemben volt a legjobb átlagom, mert akkor tudtam a legtöbbet tanulni. Így elég hasznosan telt katonaidőm. Plusz adalék a történethez, hogy 3 félévre vonultam be, de közben módosították a törvényt, hogy aki főiskolát vagy egyetemet végzett, illetve levelezőn végzi(!), annak csak két félévet kell lehúznia. Ezt a parancsnokaim is csak a leszerelésem előtti napokban tudták meg, aminek az lett az eredménye, hogy attól az egységtől egyedüliként honvédi rangban szereltem le, mert nem volt már idő előléptetni. Így viszont a többiekkel ellentétben egyszer sem rántottak be utána gyakorlatozni egy-két hétre, ami pedig annál az alakulatnál rendszeres volt.
2023. máj. 20. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
100%

Engem nem, bár nem az érettségire tanultam akkor, hanem főiskolán. 1980-ban kezdtem levelező tagozaton, akkor 20 éves voltam, és minden megkezdett félév elején be kellett adnom egy halasztási kérelmet a kiegészítő parancsnokságon. Mindíg megadták, 1984-ben végeztem, és csak 1985 elején hívtak be. Jól jártam, mert főiskolai végzettséggel tartalékos tiszti kiképzésre kerültem, ami merőben más volt, mint honvédként szolgálni.

(Ha ehhez azt is hozzáveszem, hogy 84 őszén még Hollandiába is kimehettem, ahol elméletileg ott is maradhattam volna, megúszván a katonaságot, akkor úgy tűnik, nem vették már ezeket a dolgokat túl szigorúan.)

2023. okt. 17. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:
15: És akkor nem lett volna olyan, hogy Hollandiában be kellett volna vonulni? Ott is volt régen kötelező sorkatonaság, '97-ben szüntették meg.
2023. okt. 17. 10:16
 17/20 anonim ***** válasza:
100%
Nem hiszem, ahhoz állampolgárnak kellett volna lenni, amit idő megszerezni. Az unokahúgom férje, aki született holland, szintén akkoriban lett volna katona, de mivel egyetemet végzett, valahogy kimaradt, talán mert "túlkoros" volt már. Egyébként, most gondolkozom el, a holland unokabátyám sem volt katona, de neki van egy született szívhibája, bár ez nem akadályozta abban, hogy 2 danos aikido mester legyen...
2023. okt. 17. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
100%
Amúgy, szinte lehetetlen volt akkoriban diszidensként Hollandiában maradni.
2023. okt. 17. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:
18: Te írod, hogy elméletileg ott is maradhattál volna.
2023. okt. 17. 10:32
 20/20 anonim ***** válasza:

A katonaság szempontjából értettem úgy, hogy elméletileg feltételezhették volna, hogy csak azért akarok kimenni, hogy lelépjek a katonaság elől. Előtte mindíg azt hallottam, hogy akinek közeledik a behívó, azt már nem engedik ki Nyugatra, én meg kaptam nyugati útlevelet, pedig, ha jól emlékszem, kellett a seregtől is engedély hozzá. (A szocialista útlevélhez is kellett, és egyszerre csak 4 "ablakot" pecsételtek bele, azzal négyszer lehetett utazni. De ez csak sorkötelesekre vonatkozott.)

Akkoriban magyarként Nyugat-Európában már nem lehetett "csak úgy" letelepedni, tovább kellett menni az USA-ba vagy Ausztráliába, de oda sem volt egyszerű, mert kvóták voltak és feltételek. Aki nem tudott, annak vissza kellett jönni Mo-ra.

2023. okt. 17. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!