Régen a kétkezes pörölyök, és balták mennyire voltak hatásosak?

A "régen" azért elég tág fogalom. :D A középkorban (gondolom arra érted) folyamatosan változott, fejlődött a haditechnika. A pörölyről fogalmam sincs, de a baltát például a vikingek imádták használni. Létezett egy dán (vagy norvég) balta nevű, ami akár két méteres is lehetett. Mondjuk nyilván nem a lovagok ellen voltak a leghatásosabbak. Nálunk fokos néven hódított.

[link]

Itt pl. olvashatsz róla.

Tudom, hogy késő, de akkor röviden leírnék pár dolgot.

Az "érett" középkorra (tehát a banderiális hadseregek korában) a hétköznapi értelemben vett gyalogos lándzsa szinte teljesen eltűnt (utoljára valóban a normann népek használták, de a nyolcadik század végére ők is elfelejtették). A lándzsáknak az ókori falanxokban volt komoly szerepe, de a szervezett, szinte egyszerre alakzatban mozgó egységek az ókor után eltűntek, a lándzsák pedig hatalmas hátrányban vannak a közelharcban a többi fegyverhez képest (túl hosszúak).

A legtöbb katonának kiegyenesített kaszája, vagy rossz minőségű kardja, esetleg baltája volt.

A kétkezes fegyvereket (seregbontó fegyverek) elsősorban a módosabb katonák, lovagok vagy zsoldosok használták. Mivel egy átlagos hosszúkarddal igen nehéz volt kárt tenni egy lovagi lemezpáncélzatban, ezért voltak hasznosak a pörölyök (amik általában el voltak látva egy lékelőtüskével), mert azok gond nélkül képesek voltak minimum behorpasztani a páncélt, és a fegyver puszta nyers ereje súlyos belső károkat okozott az ellenfélnek (bordatörések, belső vérzések).

A balták foka is alkalmas volt erre a célra, ezeknek a fegyvereknek az éle főleg a bőrpáncélok és a láncingek ellen felelt meg (utóbbi célra meglepően jól használható volt, ezért szerették a vikingek is, de így nem volt túl éltartó a fegyver).

Megemlítendőek még a kétkezes kardok. Voltak a másfélkezes (fattyú-) kardok, melyeket egy kézben pajzzsal és két kézzel is lehetett forgatni, illetve a tényleges kétkezes kardok, mint például a skót claymore, vagy az ún. flamberge. Ezeknek az előnye volt, hogy a nagyobb tömegüknek és a hosszabb élnek (->nagyobb lendület) köszönhetően egy lemezpáncélban is képesek voltak kárt tenni, különösen a flamberge volt híres arról, hogy a láng-szerűen hullámos pengéje (innen a neve) megnövelt vágófelületet biztosított, ezáltal (a korabeli szóbeszédek szerint) képes volt egy lovagot tetőtől talpig széthasítani, illetve akár két egymás mellett álló embert is derékban. A kétkezes kardoknak kevésbé ismert használati módja volt még, hogy az ún. mordhau-technikát használva a kard élét fogták, és a végén a markolatgombbal ütöttek, tehát kvázi pörölyként is bevethető volt.

A zúzófegyverek egyfajta keveréke képen született meg Svájcban az ún. alabárd, aminek volt vágóéle (fejsze), döfő része (lándzsa) és tompa foka/lékelőtüskéje (pöröly) is. Ezek rendkívül hatékonyak voltak, konkrétan a svájciak honvédő harcainak sikereiben nagy szerepet játszott az alabárd.

Remélem, kielégítő volt a válaszom.