Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » Ez hogyan hathat a világ...

Ez hogyan hathat a világ katonai erő egyen súlyára?

Figyelt kérdés

Az USA 2019 és 2025 körül olyan helyből fel és leszálló harci repülőgépet akar hadrendbe állítani ami már nem, hogy a hangsebesség majd 12 szeresét is képes lesz elérni a földi atmoszférában de már a földi atmoszférából is képes lesz kilépni, és képes lesz kis távolságú, föld körüli, űrrepülést is végrehajtani, ott pedig már akár a hangsebesség 24 szeresével is űrrepülni.

Nem mellesleg meg olyan bluetooth technológiához hasonló adat átviteli rakéta zavaró rendszerrel akarják felszerelni amivel képesek lesznek átírni egy kilőtt rakéta pálya programját és eltéríteni akárhová ahova csak akarják, akár vissza az kilövés helyszínéhez is. A repülőgép a rakéta kellő közelségébe repülve be tud majd lépni egy interkontinentális ballisztikus rakéta komputer rendszerébe és eltéríti a célpontjától egy másik hely felé amit megadnak.

Akkor kész, ennyi volt Észak Koreának és a fenyegetőzéseinek? Hogyan fog ez hatni a világ katonai egyensúlyára? Ezek után az USA nagyon durva "ledolgozhatatlan" katonai fölénybe fog kerülni mindenkivel szemben a földön?



2018. febr. 6. 21:28
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
52%
nem hiszem hogy egy ember kibírna 12 macchal való manőverezést
2018. febr. 6. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

"nem hiszem hogy egy ember kibírna 12 macchal való manőverezést"

"Gondolom nem fogja sarkontörni".

De az ember ennél sokkal nagyobb sebességet is kibír

Első kozmikus sebesség:

7,91 km/s (23,06 Mach)

Második kozmikus sebesség:

11,19 km/s (32,62 Mach)


Nem a sebesség a kritikus, hanem a gyorsulás.

2018. febr. 6. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

"# 2"


Igen épp ezért is említettem a manőverezést. Óriási erők nehezednek a testre akkora sebességnél, akkora sebességnél pedig a lassú kanyar annyit jelentene hogy megkerüli a fél ázsiai kontinenst ha finoman próbálkozna

2018. febr. 7. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
G erőre gondoltam nem sebességre bocsánat
2018. febr. 7. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

# 3

Ezzel egyetértek.


További észrevétel lesz hajózó pilóta?

2018. febr. 7. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Félre ne érts! Én gondoltam túl!
2018. febr. 7. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

"olyan helyből fel és leszálló harci repülőgépet"


Ez már adott


https://www.youtube.com/watch?v=zW28Mb1YvwY

2018. febr. 7. 05:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Persze, 2030-ra meg mukodokepes csillagkaput fognak hadrendbe allitani.

A pilota elajul az elso kanyarban, a gep uzemanyaga meg feluton elfogy mielott kilepne az atmoszferabol.

Meg nyilvan az Usa az eggyetlen allam ahol barmi katonai cuccot lehet epiteni...

2018. febr. 7. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Hát, nem tudom Magyarország megengedi-e, hogy USA ilyen technológiát a hadrendjébe állítson. Talán, ha szépen kéri, megadjuk az engedélyt, egyébként megtagadjuk. (Ha kapunk belőle pár százat, nyílván támogatásunkra számíthat)
2018. febr. 7. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Hagyjuk már az Usát...


Az USA amióta létezik MÉG EGY HÁBORÚT SEM NYERT MEG.


Az USA gazdag.. ez igaz mert most ő került nyeregbe a 2. vh után... kialakított egy kis gittegyletet a csicskáival (francia, német, angol) és pöffeszkedik, játssza a górét.


Amúgy az usa egy nagy nulla...szerintem, ha japán vagy kína lenne ilyen monopol helyzetben, már meghódítottuk volna a Marsot vagy a holdat, azokkal az iq bajnokokkal és ezúttal az "iq bajnok" nem gúnyos, becsmérlő kifejezésnek szánom. Tényleg sok nagy koponya van ott.


Az Usa legtöbb fegyvergyártója, vagy például az amerikai űrprogramot kivándorolt németek indították be.


Az Usa egy valamiben profi: A PR-ben... eladni a semmit... ezt nagyon tudják.

2018. febr. 7. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!