Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Mit szóltok, hogy a radikális...

Mit szóltok, hogy a radikális atlantisták információkkal akarták támogatni az Iszlám Államot?

Figyelt kérdés

[link]


Az ukrán belügyminiszter tanácsadója, Anton Gerascsenko javasolta, hogy a hatóságok – és más országok – hozzanak nyilvánosságra minden, a szíriai beavatkozásban résztvevő orosz pilótáról ismert személyes adatot.


A politikus szerint ez amiatt lenne szükséges, hogy:


„ezáltal az Iszlám Állam tagjai Oroszországban megtalálhassák a beavatkozásban résztvevő pilóták rokonait, és a saría törvényeinek megfelelően bosszút állhassanak rajtuk.”


Anton Gerascsenko amellett, hogy szoros kapcsolatot ápol a kijevi puccs során alkalmazott extrémista csoportokkal, elkötelezett atlantista is. Kinevezését – ahogy a jelenlegi ukrán politikai garnitúra számos más tagja – közvetlenül Soros Györgynek köszönheti, beiktatását követően pedig sűrűn és látványosan tett az amerikai befektetőt méltató nyilatkozatokat. Gerascsenko egy 2014 októberi nyilatkozata szerint Soros György “bár 84 éves, jóval távolabb lát mint számos európai és amerikai politikus”, és “nyilatkozatai bölcsességről tanúskodnak”, emellett heves egyetértését fejezte ki Soros György azon kijelentése kapcsán, miszerint az Egyesült Államok minden rendelkezésre álló eszközt be kell vessen arra, hogy Ukrajnát a nyugati hatalmi tömb részeként stabilizálja.


Gerascsenko 2015 februárjában még negatív példaként említette az Iszlám Államot. Akkor azt hangsúlyozta, hogy a Donbassz lakossága nem civilekből áll, hanem “mindannyian olyanok, mint az ISIS tagjai”, és szerinte az Egyesült Államok emiatt a Fekete-tengerről kellene légicsapásokat mérjen a Donbassz régióra, hogy megtörje a lakosság ellenállását.


A radikális atlantista politikus gyakorlatilag azt indítványozta, hogy információval kell ellátni egy nemzetközi terrorszervezetet, hogy az Oroszország területén civileket gyilkolhasson. Oroszország védelmi minisztériuma reagált az ukrán politikus kijelentésére: “az ukrán belügyminiszter tanácsadójának fasiszta szervezetekhez fűződő kapcsolata eddig is ismert volt, terrorszervezetekhez kötődése azonban sokakat meglepett.”


További információ:

[link]



2015. dec. 20. 15:39
1 2 3
 21/25 A kérdező kommentje:
Én meg azt nem értem, hogy akik tényleg küzdenek az Iszlám Állam ellen azoknak miért van negatív véleményük az USA-ról és szövetkeznek az oroszokkal, ha mindkettő ugyanolyan nagy Sátán...
2015. dec. 20. 20:48
 22/25 anonim ***** válasza:

Mint például a kurdoknak, akik komplett NATO szabvány felszerelést kaptak kézi fegyverektől kezdve egészen a tüzérségig?


Sosem fogom tudni megérteni ezt a jelenlegi nagy orosz imádatot.. Nyilván, az USA meg a NATO sem szentek, nem az emberi jogok, a béke és a szabadság bajnokai, hanem a saját érdekükben járnak el. De Magyarország is ennek a szövetségnek a tagja és Oroszország természetes érdekszférájában helyezkedik el. Ergo addig élhetünk orosz megszállástól mentesen, amíg a NATO elég erős ahhoz, hogy meg se merjék próbálni. Nálunk az számít "véleménydiktatúrának", ha valaki nem kap 50 milliót évente, mert hülyeségeket beszél, oroszoknál meg nem volt olyan év, amikor nem gyilkoltak meg 'ismeretlen fegyveresek' ellenzéki újságírókat..

2015. dec. 20. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 A kérdező kommentje:

Kurdok?


Nem ők azok akiket folyamatosan terrorban tartják és támadják a törökök? Kiknek a szövetségén is állnak a törökök? Mikor támadott Oroszország kurd célpontokat?


A Nyugat szerint meg minden meggyilkolt orosz ellenzéki politikust Putyinék öltek meg. Erről nem is érdemes vitatkozni.

2015. dec. 20. 21:13
 24/25 anonim ***** válasza:

Attól még mert a törökök meg a kurdok nem igazán kedvelik egymást (mondjuk mostanában viszonylag elvannak, az eddigiekhez képest), a kurdok azért örülnek a több zászlóaljnyi német felszerelésnek, a brit kiképzőknek, a légi támogatásnak, meg az isis vezetőket havi szinten likvidáló amerikai spec ops-nak.


Nyilván senki sem fogja tudni ezeket bizonyítani, de amikor mondjuk egy ellenzéki politikus épp arról akar nyilatkozni, hogy hova tűntek el a 'vakációzó' orosz kiskatonák, és épp véletlenül lelövik, ami után a rendőrség sajnos nem találja meg az elkövetőt, akkor azért a nem elfogult ember agyában megindul 1-2 fogaskerék, hogy lehet mégsem a véletlen műve volt a dolog.

2015. dec. 20. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 A kérdező kommentje:

Utólag még hozzáfűzném, hogy nem a kurdok vívják az igazi harcot az ISIS ellen, ők inkább csak a saját területeiket védik.


Bővebben itt:

http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__kulfoldi-politika__7..


Az igazi harcot a (többek közt) a Szíriai Arab Hadsereg vívja:

[link]

2015. dec. 21. 20:01
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!