Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Valójában októberben a nagyvár...

Valójában októberben a nagyvárosokban és Budapesten is a Fidesz nyert, mert elképesztő bravúrral 9 Budapest kerületet és 12 megyei jogú várost meg tudott tartani?

Figyelt kérdés

Mivel a Fideszes közvélemény-kutatók álomvilágba ringatták a híveiket, hogy megismételhetik a 2014-es önkormányzati választási eredményüket: amikor szinte minden nagyvárosban és Budapesti kerületben győztek - sok fideszes kiütéses verségként értékelte az önkormányzati eredményeket.

DE itt a Fideszes agytrösztök hatalmasat hibáztak mert nem voltak tekintettel arra, hogy ezúttal teljes hatpárti ellenzéki összefogással kellett szembenézniük.

Valójában azonban hatalmasat nyertek így is, mert 2018-ban az összes ellenzéki pártnak együtt: a 23 megyei jogú városból 21-ben abszolút többsége (50%+1 szavazata), valamint az összes budapesti kerületben még ennél is nagyobb különbséggel verték 2018-ban a Fideszt.

Ezért az se lett volna meglepő; ha 23-ból 21 megyei jogú városban és az összes budapesti kerületben az ellenzéki összefogás győz.

A Fidesz viszont az összefogás győzelmét 9 Budapest kerületben és 12 megyei jogú városban meg tudta akadályozni.

Mi ez, ha nem elsöprő: a kétharmados győzelmekhez felérő bravúr?



2020. jan. 9. 07:25
1 2
 1/12 Koplárovics Béci ***** válasza:
57%
Még mindig itt tartasz? Powered by Internet Explorer?
2020. jan. 9. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:

Azt a mindenit 🤔🤔🤔

Köszönjük!

2020. jan. 9. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
23%

amikor a BALOLDAL előadja, hogy a fidesznek csak ostoba szegény cigány és nyugger szavazói vannak


közben öt percenként mintha a fenti csoportért zuhannának össze magzatpózba üzöltve zokogni

2020. jan. 9. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

"A Fidesz viszont az összefogás győzelmét 9 Budapest kerületben és 12 megyei jogú városban meg tudta akadályozni."


Ez a 9-12 csak úgy jön ki, ha a fideszhez sorolod a függetleneket. Aminek örülök, mert ez is egy beismerése annak, hogy ezek az emberek csak "álfüggetlen" jelöltek.


Egyébként meg azért nem bravúr amit mondasz (és ez elmondható az ellenzékre is, csak náluk relatív a szemlélet, elég nagyot ugrottak az azt megelőző állapothoz képest), mert szinte mindegyik körzetben hibahatáron belül győztek a fideszes jelöltek.


Ha egy több tízezres/százezres városzban/városrészben csak néhány száz szavazattal marad le a második helyezett, akkor az szerencse kérdése volt, nem bravúré.


Ahol hibahatáron túl nyer valaki, ott lehet beszélni olyasmiről, hogy valami olyasmit tudott csinálni, amire a közvéleménykutatók sem tudtak felkészülni/felmérni.

2020. jan. 9. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
23%

"Valójában októberben a nagyvárosokban és Budapesten is a Fidesz nyert, mert elképesztő bravúrral 9 Budapest kerületet és 12 megyei jogú várost meg tudott tartani?"

Nem, ez így nem igaz.

A fidesznek van több szavazója és ők nyertek a megyei listákon meg a vidéki városokban általában.

DE ettől még bizony az ellenzéki moslék koalíció győzött Budapesten és sok nagyvárosban.

Nem kell elfedni a valóságot mert akkor nem is lesz rá megoldás. Tudomásul kell venne azt amit korábban nem akartunk elhinni, hogy bizony, az ellenzék szavazóinak többségét nem érdeklik sem a célok, sem az elvek - értékeket nem említek egy ilyen választás után - nekik csak az számít hogy ne a fidesz legyen a győztes. És bizony ezért képesek is mind arra szavazni akit felülről kijelölnek nekik mint 1 ellenzéki jelölt. Akkor is ha jobbikosként kell szavaznia gyurcsányra vagy gyurcsányistaként kell a jobbikra.

A valóságot kell felismerni és elfogadni, akkor lehet erre megoldást találni!

2020. jan. 9. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
39%

" Tudomásul kell venne azt amit korábban nem akartunk elhinni, hogy bizony, az ellenzék szavazóinak többségét nem érdeklik sem a célok, sem az elvek - értékeket nem említek egy ilyen választás után - nekik csak az számít hogy ne a fidesz legyen a győztes."


10 éve hallgatom azt fideszes szavazóktól, hogy ők a kisebbik rosszra szavaznak. Bátorkodom azt állítani, hogy az ellenzékiek sem különböznek ettől a gondolattól, ergo ugyanolyan a két tábor nagy része, csak eltér a véleményük, hogy mit jelent a kisebbik rossz.


Fele-fele arányban vagyunk jelen a lakosságban, minden második ember, akivel szóba elegyedünk vagy a fideszre, vagy az ellenzékre szavazott. Egyáltalán nincsenek olyan nagy különbségek, hogy most burkoltan hazaárulózzuk egymást.

2020. jan. 9. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Figyelembe kell venni az eredmények elemzésekor, hogy 2018-ban rekord számú ellenzéki részvétellel zajlottak a választások mert az emberek tényleg hittek a kormányváltásban, nagyon ott lógott már a levegőben a mindent elsöprő elégedetlenség, az emberek tudták, hogy nincs valódi támogatottsága régen a Fidesznek. Lelkesen masíroztak is szavazni, pofára estek egy akkorát ami teljesen elvette a kedvüket a "tisztességes, demokratikus" magyar választásokon való részvételtől aminek bármilyen eredménye is van azt mindennek a tetejébe tönkreteszi az ellenzéki széthúzás, mindegy, hogy ők elmennek e szavazni vagy nem.

Az önkori választások elemzését ott kell kezdeni, hogy az ellenzéki szavazók most már besokalltak, nem fognak ezután már potyára elmenni szavazgatni, oda mennek és akkor ahol van is esély! Ahol volt összefogás ott volt részvétel, ahol nem volt oda el sem mentek, lásd Debrecen. 2018-ban ez még nem így volt!

2020. jan. 9. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

"amikor a BALOLDAL előadja, hogy a fidesznek csak ostoba szegény cigány és nyugger szavazói vannak"


Nem csak, hanem főleg.

2020. jan. 9. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
24%
na csak akkor szegénygyűlölőkéim nem kell baloldalit játaszni
2020. jan. 9. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
0%
Minden tisztessèges ember, aki nem akar migránsokat, az a Fideszre szavaz. Mert fejlődik az orszàg és ez jó.
2020. jan. 9. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!