Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ha nálunk is lenne vagy lett...

Árokpart kérdése:

Ha nálunk is lenne vagy lett volna hasonló nemzeti függetlenségi fellángolás mint 1991-92-ben a mostani Horvátországban vagy Szlovéniában akkor mostanra már mi is legalább olyan jól élnénk mint ők?

Figyelt kérdés
Ugye náluk nem kompromisszumos rendszerváltás volt, hanem ugye másképpen vívták ki a szabadságukat és függetlenségüket. Erre egyébként természetesen azt mondjuk, hogy ez nem jó irány , mert az erőszak erőszakot szül és akkor mindenki vesztes. Viszont akkor mi a nyitja, hogy ők sokkal jobban élnek mint mi , mikor náluk nem is kicsi harcok voltak és nálunk meg szerencsére végig béke és kiépítettük az idő alatt a kapcsolatainkat a nyugati országokkal a mai EU-val tulajdonképpen. Viszont mégis ők élnek jobban ,pedig jóval fiatalabb a demokráciájuk és ráadásul a romok alól a semmiből felépítették az országukat. Természetesen Isten őrizz, hogy nálunk még csak hasonló is lenne vagy Isten áldása, hogy nem volt. Ellenben a túlzott kompromisszum készség sem jó ezek szerint, tehát érdekeinket legalább a békés és demokratikus keretek között nem kellene kissé erélyesebben képviselnie és igényelnünk a hozzájuk hasonló jólétet?
2020. jan. 16. 21:42
1 2
 1/11 mindentudó99 ***** válasza:
71%
Szlovénia igaz. De horvátok nem élnek jobban. Arról nem is szólva hogy az elvandorlás sokkal nagyobb méreteket ölt náluk.
2020. jan. 16. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
73%
Mert jött egy elkurcsány, utána meg Vitya, aki szintén alacsony szinten tartja az oktatást, egészségügyet. Közben azért lop is, innováció meg sehol mert minden céget megesz a NER.
2020. jan. 16. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
78%
Szlovénia már a jugóban is fejlett volt, a horvátokra meg nem igaz. Szerintem ha nem éldegélnének a turizmusból még itt sem tartanának.
2020. jan. 16. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
76%
Való igaz. A horvátok tényleg a turizmusnak köszönhetnek sokat. Amúgy meg én nem vagyok a horvátoktól elajulva. Pofátlanul drágák lettek és mellé még bunkók is. Inkább akkor Dél-Olaszország.
2020. jan. 16. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
34%

Horvátországot ne vedd ide, meg az egész jugoszláv háborút sem. Jugoszlávia mesterségesen lett szétrobbantva, külső segítséggel. A szlovének csak azért maradtak ki a háborúból, mert Ausztria szomszédja. Ott meg befostak zsizsikék, így tíz nap alatt vége is lett. Érdekes nem? A többi ország évekig ölthette egymást, ami közel a tűzhöz,azt hamar rövidre zárták... A Horvátok sem önerőből építettek újra, zsizsikék milliárdokat toltak bele. Egyetlen komoly bevételük van,a tengerpart. Emberek millió járnak oda pénzt költeni. Aki mellette lakik,az jól él,aki távol a hegyekben, ugyanolyan csóró mint harminc éve. Nyilván a határok meghúzása sem véletlen, nem véletlen lett egy hatszáz km hosszú, száz km es ország csinálva a békeszerződéssel. Ezt majd mind szépen egyben lehet lefejni. Milliárdokat toltak az újjáépítésbe, százasával(km) épültek az autópályák horvátországban, míg Szerbia Bosznia le van szarva. Ami most jólétnek látszik a horvátoknál, az csak a majdani lerablás lehetőségének a hozadéka. Nyilván te is tudod, hogy semmi nem önerőből épült újjá. És az sem véletlen, hogy a horvátok mehetnek a dzsunijóba, a bosnyákok szerbek nem kellenek. Nem véletlen ez sem. A horvát a legbékésebb közülük, pont ezért kapták ők a tengert. Lehet hogy ez nemzeti függetlenségi fellángolásnak lett eladva nemzetközi szinten, de ez egyszerűen gazdagsági történet volt. Az egész tengerpart, még egy abszolút kiaknázatlan piac a nyugati multik számára. Csak a konzum volt eddig. Mihelyt belépnek a dzsunijóba, aldikák spárocskák hofferek stb százai fognak épülni, a turistákra helyiekre épülve. Indulhat a szabadrablás.

De lehet csak én vagyok túl paranoiás....

2020. jan. 16. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

Nem vagyok a háború híve de a békés rendszerváltásról már bebizonyosodott hogy csupán módszerváltás volt. Hányan mentették át amijük volt egyik rendszerből a másikba? Ez harap vissza mind a mai napig. De hát persze mit várjunk, mi egy rendes forradalmat is képesek voltunk jó magyar szokás szerint elseftelni. Az első forradalmat amit meg is nyerhettünk volna.

Túl sok időt töltöttünk el először a török, aztán a Habsburg, majd a náci és az orosz lábtörlőjeként, kiveszett belőlünk a gerinc, mi már akkor is csak ügyeskedünk ha nyílt lapokkal is meg lehetne oldani valamit. Ez lesz a vesztünk. Én nem adok 100-150 évnél többet ennek az országnak.

2020. jan. 17. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
53%
Horvátországban igen is jobban élnek! A fizetések és az oktatás is jó, az egészségügy helyzete se olyan durva mint Magyarországon. Az utak rendbe vannak. Mindkét országban élek, egyszer itt, egyszer magyarba. Látható a különbség... Aki csak nyaralni jár ide ne írjon hülyeségeket..
2020. jan. 20. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
53%
És azt tegyük hozzá hogy Horvátországban hatalmas háborúk voltak pár tízen éve. Ahhoz képest ez elég jó teljesítmény
2020. jan. 20. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

# 8/8

És azt is tegyük hozzá, hogy semmi nem önerőből épült újjá. Nem kevés pénzt talicskáztak bele zsizsikék. Annyira hatalmas teljesítmény hurrá mellett. Nyilván nem a hegyi kecskepásztorok építették újjá. Többszáz kilométer pálya épült, szomszédos országokban meg nem. Nyilván nem a tengerpart lefejése a cél kampósorrúaknak.

2020. jan. 21. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
HRVATSKA JE JUGOSLAVIJA!
2020. febr. 13. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!