Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Az ellenzék a koronavírusnak...

Az ellenzék a koronavírusnak drukkol? Mennyire releváns ez a kijelentés?

Figyelt kérdés

Már többször hallottam a TV-ben ezt a kijelentést és mindenről amit hallok elkezdtem gondolkodni és nem is mond hülyeséget. Egy momentumos képviselő lány nyilatkozta az ATV-én még a járvány elején, hogy mennyire szerencséje van Orbánnak, hogy irániak az első koronavírusosak és nem magyarok. Ez nagyon negavít töltetű. Olyan érzéssel mondta, mint akik már várták, hogy minél erőteljesebben robbanjon be itthon a járvány, hogy lehessen mutogatni a kormányra, hogy tessék!


Sok FB posztban, itt is írták sokan, hogy "de jó lenne már egy világválság" ami majd persze elsöpri a kormányt és azt az ellenzéki vezetőt helyezi vissza hatalomra, aki egyébként nem kezelte sehogyan a válságot "Nem csináltunk semmit, hazudtunk reggeltől estig".


Az ellenzék egyébként gondolkozás nélkül annak az ellenkezőjét mondja, amit a kormány tesz. Sokáig pl azt mondták, hogy tesztelni muszáj. Majd amikor Karácsony kapott rá pénzt Sorostól, hirtelen már azt mondták, hogy felesleges a tesztelés és hamis hitet ad. Pont azt mondták később, amit a kormány mondott először, majd ebből a pénzből megemelték a juttatásukat. Ebből is az következik, hogy nem a lakosság egészségét tartják fontosnak, hanem a hatalmat.



2020. máj. 13. 19:52
A kérdező szavazást indított:
Az ellenzéket csak a hatalom érdekli, minden más mellékes
Szerencsétlen nyilatkozatokat, meggoldolatlan kijelentéseket tesznek. Alapból nem ilyenek
Az ellenzék az emberekért dolgoznak
Nem lehet egzaktul megállapítani mi az igazság, de van benne valami
93 szavazat
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
27%

Saját erőből képtelenek leváltani a kormányt, így most a vírusban reménykednek. A bibi csak az, hogy kormány ebben a válsághelyzetben is kiválóan teljesít:

[link]

2020. máj. 13. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
83%
Ellenzéki vagyok, de nekem sincs kedvem meghalni, vagy ahhoz, hogy a családtagjaim meghaljanak, szóval nem a vírusnak drukkolunk... Az pedig tényleg szerencse, hogy máshol ütött be hamarabb, mert így nálunk időben hozták az intézkedéseket. Ahol későn léptek ott szabadult el a vírus a legjobban.
2020. máj. 13. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 A kérdező kommentje:
Az ellenzék alatt a politikusokra vonatkozik ez a kijelentés. Egy aktivista FB-ozó nyilván annyira belelovallja magát a politikába, hogy magára veszi a párt cselekedeteit.
2020. máj. 13. 20:43
 4/28 anonim ***** válasza:
73%

Nem tűnt még fel,hogy aki nincs a FIDESZszel egy véleményen ,vagy kritikát mer megfogalmazni,az mindig a vírusnak drukkol,magyarellenes ,ártalmas stb ?

Annyira unalmasak vagytok ezekkel az ál-naív kérdéseitekkel,hogy elmondani nem lehet .

2020. máj. 13. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
29%

Az ellenzék kifejezetten várja, hogy rossz dolgok történjenek az országban, mondjuk emberek haljanak meg, mert az ilyen eseteket felhasználhatják a kormány elleni uszításra.

Jó példa erre Szabó Tímea kisasszony:

https://www.youtube.com/watch?v=VO2Sm5cVXNQ

2020. máj. 13. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
73%

"Olyan érzéssel mondta, mint akik már várták, hogy minél erőteljesebben robbanjon be itthon a járvány, hogy lehessen mutogatni a kormányra, hogy tessék!"


Nem egyáltalán nem olyan érzéssel mondta. Csak a fidesz-média ezt állította.

Semmi olyasmit nem mondott, hogy jó, hogy magyarok betegednek meg.

Hanem pl. az ellenzék javasolta az iskolák bezárását, amit Orbán nagyon nem akart, aztán egyszercsak meggondolta magát.

2020. máj. 13. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
68%
te normális vagy?? miért örülne bárki ennek a helyzetnek?? az ellenzék azért mutogat a fideszre, mert ők semmit nem segítenek azoknak, akik fizetése teljesen kiesik a kijárási korlátozások miatt. a környékbeli országok kormányai segítenek, segélyt osztanak. az orbán kormány miért nem?
2020. máj. 13. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
79%

Kérdező súlyosan tévedsz:

"Sokáig pl azt mondták, hogy tesztelni muszáj." - ez így van, ma is ezt mondják.


"Majd amikor Karácsony kapott rá pénzt Sorostól, hirtelen már azt mondták, hogy felesleges a tesztelés és hamis hitet ad."


Ezt nem mondták, teljesen tévedés. A "hamis hitet ad"-ot a fidesz mondta. SOros pénzéből tízezer tesztet fognak csinálni.



"majd ebből a pénzből megemelték a juttatásukat."


milyen juttatásukat emelték meg?????

2020. máj. 13. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
73%

"Már többször hallottam a TV-ben ezt a kijelentést"

Mivel a TV-ben többnyire fideszes adók vannak, így elég egyértelmű, hogy miért hallottad többször is. De ettől még nem lesz igaz.


"Ez nagyon negavít töltetű. Olyan érzéssel mondta, mint akik már várták, hogy minél erőteljesebben robbanjon be itthon a járvány"

Nem, ez pont olyan töltetű, hogy elég egyértelmű, hogy magyarországon is megjelenik a járvány és tudjuk, hogy a kormány eddig hogy állt a migránsokhoz, így ezt is felhasználja kampány célra. Ezzel mellesleg teljesen egyetértek, és fel is használták kampány célra.


"Sok FB posztban, itt is írták sokan, hogy "de jó lenne már egy világválság" ami majd persze elsöpri a kormányt"

Ez igazából azért lenne "jó", mert az emberek észrevennék, hogy milyen gazdaság irányító kompetenciái vannak a kormmánynak, semmilyen.

Nyilván egy konjunktúrában, amikor ömlik be a pénz az EU-tól könnyű minimális növekedést elérni, de válságot kezelni a nehéz, és tükrözni, hogy mennyire kompetens a kormány.

IOrszág szempontjából tényleg nem jó, viszont ahogy vezetik most az országot, elég jól látszik, hogy válság felé visz minket a kormány.


"ellenzéki vezetőt helyezi vissza hatalomra, aki egyébként nem kezelte sehogyan a válságot"

Egyrészt, ez hazugság, a válság nem 2006 előtt volt, amikor ezt mondta, hanem utána.

Másrészt, a Bajnai kormány volt a legjobb a rendszerváltás utáni kormányok közül. Teljes mértékben szkamai alapon működött és nem arról szólt, hogy meg kell vezetni az embereket.


"Az ellenzék egyébként gondolkozás nélkül annak az ellenkezőjét mondja, amit a kormány tesz."

Ez sem igaz. Az ellenzék megmondja, hogy mit kéne csinálni. A fidesz elmondja, hogy semmiképp, majd pár nap, hét múlva meggondolja magát a fidesz és mégis azt teszi.

Ilyen volt az iskola bezárás, az érettségi lebonyolításának egy részét pl. az mszp-től vették át. És még lehetne sorolni.


"Majd amikor Karácsony kapott rá pénzt Sorostól, hirtelen már azt mondták, hogy felesleges a tesztelés és hamis hitet ad"

Egyrészt, ilyet nem mondtak. Még mindig kell tesztelni és ezt is mondják.

Másrészt, ha a kormány nem tesztel az ország minden pontján, csak a Karácsony Bp-en, akkor az tényleg hamis KÉPet fog adni, mivel azt hiszik majd, hogy csak Bp-en terjed a vírus, ami valószínűleg nem igaz.


"Ebből is az következik, hogy nem a lakosság egészségét tartják fontosnak, hanem a hatalmat."

Hamis mondatokból levontál egy hamis következtetést. Szép munka.

2020. máj. 14. 03:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:
78%
Szánalmas fideszes vagy.
2020. máj. 15. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!