Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Hogy lehetséges, hogy egy...

Hogy lehetséges, hogy egy egyetemi tanár ilyen hangnemben beszéljen az előadásain, mint Gulyás László és nem kapja meg a felmondólevelét már másnap?

Figyelt kérdés

Szerinte ő egy nemzeti, polgári, konzervatív értékrendet valló oktató. Ezen értékrendek valóban összhangban állnak azokkal amiket mondott?


-Gulyás egy Győzike fényképével feljelentkező hallgatót arra utasított, távolítsa el a képet, mondván: „Tehát én utálom a cigányokat, de a Győzikét végképp, ne kelljen már néznem…”

-„Az amerikai feka kultúra a rapre épül” – mondta Gulyás, majd egy illusztrációról azt mondta: „az angol katonák aprítják a fekákat”.

-„Afrikai civilizáció nincs. Ott a fekák az őserdőben lóf.szt se csináltak.” Gulyás állítólag „rendkívül csúnya niggerek”-ről is beszélt.

-Ha a „szerencsétlen neandervölgyi meglátja a One Directiont, visszafordul”.

-Joe Bident „félhülyének” nevezte, az amerikai alelnökről pedig azt mondta: „A nőnek a nevére nem is emlékszem… Kamala Harris, én csak fekete r.bancnak szólítom.”

-Szerinte a most 127 millió fős Japán izolációs viselkedése belterjes szaporodást idézett elő, és ez degeneráltakká változtatta az ott lakókat, ami a kreativitásban is megnyilvánul, a japánoknak a II. világháború alatt nem volt jobb dolguk, mint hogy szexuális töltetű képregényeket készítettek.

-„Jó lenne már nem csak XY srác képét látni, bekapcsolhatnák a hölgyek a kamerát, legalább lenne mit néznem”, „a kreol hallgatólány visszajöhetne”.

-Miután az előadás félideje után megkérdezte, mindenki újra belépett-e, az egyik hallgató válaszára úgy reagált: heteroszexuálisként nem izgul fel arra az információra, ha egy férfi hallgató tért vissza.


2021. ápr. 9. 15:07
A kérdező szavazást indított:
Ezek a megállapítások távol állnak a keresztény, konzervatív értékrendtől, már rég el kellett volna bocsájtani.
Ezek a mondatok a mai magyar nemzeti, polgári, konzervatív értékrend szerves részét képezik. A jobboldal itt tart jelenleg.
20 szavazat
1 2 3 4
 1/36 anonim ***** válasza:
22%
Ostobán egyoldalúak az opciók!
2021. ápr. 9. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/36 anonim ***** válasza:
17%
nem tudom miről beszélsz, az SZTE egy bolsi keltető, a balosok meg híresen primitív emberek
2021. ápr. 9. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/36 A kérdező kommentje:
2.Balosok? Ez az ember nemzeti, polgári, konzervatív értékrendet valló oktatónak tartja magát.
2021. ápr. 9. 15:14
 4/36 anonim ***** válasza:
57%
Azért leírhatnád hogy ki ő és hol tanít, vagy kerresük ki mindannyian egyesével?
2021. ápr. 9. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/36 A kérdező kommentje:
2021. ápr. 9. 15:19
 6/36 anonim ***** válasza:
16%

nem tette hozzá a cigányhoz hogy orbán

a lilahajú liberális örjöüngészakosok ezt nehezményezték

2021. ápr. 9. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/36 anonim ***** válasza:
0%
Megértem, ha "elgurult nála a gyógyszer"!
2021. ápr. 9. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/36 anonim ***** válasza:
28%

Kérdező!

Szerintem térdre kellene ereszkedned Győzike előtt! Esdekeljél bocsánatért a tanár helyett is!

2021. ápr. 9. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/36 anonim ***** válasza:
25%

"-Joe Bident „félhülyének” nevezte, az amerikai alelnökről pedig azt mondta: „A nőnek a nevére nem is emlékszem… Kamala Harris, én csak fekete r.bancnak szólítom.”"


tökéletesen igaza van

2021. ápr. 9. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/36 anonim ***** válasza:
14%

ez a liberális értékrend? KIRÚÚGTALAAAAAK! BÖMBII!!! ÓÁÁÁÁÁÁ

létezik más világnézet is az enyémen kívül? :(( ÓÁÁÁÁ

2021. ápr. 9. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!