Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ez a szivárványos új meleg...

Ez a szivárványos új meleg világ amit próbálnak nyugatról behozni, át fog végül menni a magyar társadalmon is?

Figyelt kérdés

A gazdaságilag legfejlettebb nyugati, skandináv országok teljesen behódoltak már ennek, gyerekeknek kezdik meg a nemváltását pubertásprokkolókkal, aki kitalálja, hogy mától sárkány, azt is el kell fogadni. Tombol a gendernek nevezett nem tudom mi, amibe bármi belefér és annak az ellenkezője is.

A magyar viszont soha nem volt az a fajta, akin egy ideológia csak úgy átmegy mint kés a vajon, köszönhető ez annak, hogy történelmünk során állandó támadás, vagy valamilyen elnyomás, befolyás alatt álltunk. Nekünk van élményünk arról nem kevés, milyen az, ha egy ideológia át akarja a tudatunkat formálni, és ez ellen mintha zsigerileg lázadnánk. Kommunizmus itt volt 40 évig, mégis ma minden politikai oldal - legalábbis a felszínen - megtagadja a kommunizmust. Ez az LMBT-gender-feminista furcsa infantilis világ pedig éppen a kommunizmus vadhajtása.



2021. dec. 5. 09:56
A kérdező szavazást indított:
Igen, rövidesen a magyarok is szivárványos nemzet lesznek.
Együtt fognak vele élni, de elfogadni sohasem fogják.
Egy adott pontig elfogadják, aztán minél jobban tolják, annál nagyobb lesz bennük az ellenállás.
Nem, amit ráerőltetnek a magyarra, azt idővel mindig leveti magáról.
31 szavazat
1 2 3 4
 1/34 A kérdező kommentje:
*pubertásblokkolókkal
2021. dec. 5. 09:57
 2/34 anonim ***** válasza:
11%

A fiatalok agyát sajnos már erősen mossa a liberális média. Nem a magyar médiából tájékozódnak, nem a magyar tévéket nézik, hanem a tik-tok-ot meg a netflix-et. Ott minden erről szól, ez körül forog. Ez a trendi, hogy fiúk sminkben készítenek magukról videókat, lányok beszélnek a barátnőjükről stb.

Abban reménykedhetünk csak, hogy minden ilyen korábbi divathullám is lecsengett és a pár évvel fiatalabbaknak már nevetséges volt, ők már teljesen mást tekintettek menőnek. De fel kell készülni arra, hogy amikor a most 10-20 éves korosztály már részt fog venni a választásokon nagy létszámban, akkor bizony teljesen másképpen fognak majd szavazni hasonló kérdésekben, mint ahogyan azt mi most jónak tekintjük. Mert még nem fogják érteni milyen károkat okoznak majd vele, de nekik már természetes lesz hogy azt kell megszavazni amit most a liberálisok az agyukba ültetnek.

2021. dec. 5. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 anonim ***** válasza:
87%
Ha a Fidesz marad hatalmon, akkor igen. Minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a közélet másról se szóljon, csak a meleg témáról. Erre is igaz az, mint sok mindenre, hogy a negatív reklám is reklám.
2021. dec. 5. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 anonim ***** válasza:
5%
#3 A fideszesek csináltak egy gyermekvédelmi törvényt és vége. Onnantól nem ők tartják ezt a témát napirenden hanem ti akik nem csak mindenhol homofóboztok meg diktatúráztok, hanem feljelentitek az országot és behazudjátok minden külföldi médiába, hogy a melegeket összemosták a pedofilokkal. Ezért volt itt egy bizottság nem régen, mert TI feljelentettétek az országot! Nem a fidesz tartja napirenden a témát hanem ti!
2021. dec. 5. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 anonim ***** válasza:
88%
#4 foggal, körömmel kutakodnak külföldi meleg hírek után, ha már magyart nem találnak, hogy aztán azon szörnyülködhessenek. Lásd pl Kövér és a Norvég posta esetét.
2021. dec. 5. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/34 anonim ***** válasza:
68%

Ez a világ már erősen jelen van. Ha elmész egy multihoz, ott azonnal közlik veled, hogy támogatják a nőket és a társadalmi, etnikai szexuális kisebbségeket. (A felvételin érdemes elkottynitani, hogy homoszexuális/sváb/tót vagy, azonnal kapsz pár pontot)

A nemváltó műtétek egy igen ki létszámú kisebbséget érintenek. Vannak problémák, amik jelenősen több embert érintenek, azokról kevés szó esik.

2021. dec. 5. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 A kérdező kommentje:

5: bocs, ha jól tudom nem Kövér csinálta a meleg Mikulást, hanem a norvégok, pontosabban az LMBT propaganda.

Kutatni meg nem nagyon kellett, mert egy több milliós nézettségű videóról beszélünk.

Sajnos tipikus hazugsák ez is részetekről, hogy azt hazudjátok, hogy titeket senki nem venne észre, ha a fidesz nem nyomatná. Nem a fenéket...

2021. dec. 5. 10:14
 8/34 anonim ***** válasza:
10%

#5 "#4 foggal, körömmel kutakodnak külföldi meleg hírek után, ha már magyart nem találnak, hogy aztán azon szörnyülködhessenek. Lásd pl Kövér és a Norvég posta esetét."

Csakhogy amiről te azt hiszed hogy külön kell kutakodni utána, az valójában azonnal szembe jön a fiatalokkal a tik-tokon meg a többi közösségi médiában velük, aztán megosztják és terjed, mint a pestis.

TE azt hiszed, hogy az csak apróság, valójában ez a valóság, csak te is tudod mennyire gáz, ezért próbáljátok eltagadni.

2021. dec. 5. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 anonim ***** válasza:
83%

Nick csatornáit nézem, mind a 4-et mikor melyiket. Tik-Tok-ot is használok.


És meleg se vagyok, de van olyan akit követek, nem azért mert meleg, hanem mert jófej, szerethető.


Nem a mi dolgunk ítélkezni, mert akkor magunkat is elítélhetnénk.

2021. dec. 5. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 anonim ***** válasza:
88%
#7 szerinted hányan látták volna vagy halottak volna róla Magyarországon Kövér és a kormány oldali sajtó nélkül? Pár ezren, így meg száz ezrek, milliók.
2021. dec. 5. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!