Van nálunk olyan, aki programja alapján szavaz egy adott pártra és nem érzelmek vagy szimpátia alapján?
Az én elméletem szerint van 3 fajta szavazó:
1. Az "ahogyan a szél fúj" szavazó. Politikát nem követik, a bulvárt annál inkább. (Némelyiknek még az se, mert azt se tudja szinte, hogy melyik megyében él.) Ami a választások előtt éri őket hatás, aszerint szavaznak, legyen az osztogatás, meghökkentő parizeres performansz, stb.
2. Betokozódott szavazók. Általában XX. századi élmények állnak a háttérben, hogy a mostani jobboldaliaknak az öregapjától mindent elvettek a komcsik, esetleg internálták is, vagy éppenséggel határon túli az öregapja, aki messiásként várta a bevonuló Horthyt. Baloldaliak esetén pedig az öregapját marhavagonokban vitték a Harmadik Birodalomba, vagy pedig az öregapja egy nincstelen volt, akit a komcsik vakartak ki a nincstelenségből. Ezek szörnyű emberi tragédiák, amelyek emlékezete generációkon át átadódik, így ezeket a szavazókat nem fogod tudni meggyőzni.
3. Legkisebb rosszat kereső, programok szerint válogató szavazók. Ilyen szavazók szavaztak például 2018-ban Vona Gábor néppárti Jobbikjára. Ilyenek az LMP szavazói (már amikor még voltak szavazói), vagy a 2019-es EP-választásokon Momentumra szavazók. Fidesznek is van jó pár százezer, ha nem millió ilyen szavazója, aki az 1-es csoportba tartozó agyhalott, nem a 2-es csoportba tartozó ősjobber, csak bennük látja a kisebbik rosszat!
Kérdező, én egyszer szavaztam program alapján, rögtön a rendszerváltás után, amikor még én is kezdő voltam a politikában, meg a magyar demokrácia is.
Na, az volt az egyetlen szavazatom amit megbántam, mert az SZDSZ-re szavaztam. Rögtön utána összeálltak a kommunista utódpárttal az MSZP-vel, csak hogy hatalomra kerülhessenek.
A programjukban tudod mi volt?
Hogy el kell tüntetni a politikából a kommunistákat.
#14 Ez egy szokásos ballipsi okoskodás.
A kormányok azért vannak, hogy az embereknek az életét egyengessék, javítsák, az ország fejlődéséhez, fennmaradásához, sikeres gazdaságához hozzanak döntéseket. Azt, hogy sikerült, azt pedig onnan érzed, hogy neked és az országodnak milyenné vált az élete a kormányzásuk alatt.
Te sem szavazol olyanokra akik szerinted nem javítottak a neked fontos dolgokon, hanem rontottak. Ahogyan nem fogsz támogatni olyanokat akik regnálása neked személy szerint rontotta az életkörülményeidet, elvette a pénzedet, kárt okozott és emiatt rosszabbul élsz.
nagy arccal szövegelsz csak, mintha a műveltség azt jelentené, hogy enni már nem is kell, vagy hogy az utazgatáshoz, egyebekhez onnantól nem kell hogy pénzed is legyen.
Attól mert te azt HISZED, hogy valami hosszú távon nem jó az országnak, ez még nem lesz igaz, ahogy ha az egyéneknek jó, - nem csak 1-1 egyénnek, hanem annak a több milliónak akik rájuk szavaztak - akkor viszont nagy valószínűséggel hosszú távon is jó lesz a közösségnek.
Ez egy ballibes ócska beképzelt mentalitás, hogy azt képzeled mások nem aggyal szavaznak, csakis te. Igen gyakran az ilyen mentalitású emberekről utána kiderül, hogy sem a tényeknek nincsenek tudatában, sem a folyamatokat nem értik, sem a történelmet nem ismerik. Csak a maguk beképzeltségével hiszik, hogy ők mindent jobban tudnak, mint mások.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!