Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ha az ellenzék a kormányéhoz...

Ha az ellenzék a kormányéhoz hasonló "erős állam" felfogással kampányolt volt,akkor jobb eredményt kaptak volna?

Figyelt kérdés

A Fidesz erőssége az erős állam felfogása, melynek fontos eleme,hogy az állam a piac felett áll, persze, nem minden (pl:minimálér) kérdésben.


Ha az ellenzék is képes lett volna ilyen nézeteket vallani, csak más kérdésekben, biztos, sikeresebbek lettek volna.


Például a minimálbért nem a cégek kedve szerint határozták volna meg, hanem a kalkuláció alapja a megélhetési költségek, albérleti árak,rezsiköltségek lettek volna.Máris nettó 200 ezer körüli összeg jönne ki.

Ha meg inflációval riogatnának, akkor ugyanúgy mehetnének a hatósági árak, azaz kvázi betiltanák az inflációt.



Én ellenzéki vagyok, bár nem szavaztam rájuk pontosan azért, mert érzéketlenek voltak, túlságosan a piacra bíztak volna mindent, ami optimális esetben jó, de most napjainkban igen kiszolgáltatná az embereket és nem,hogy szükséges, muszáj az állami beavatkozás.


És be is merem vallani,hogy a Fidesz intézkedésiből a hatósági áras üzemanyag szimpatikus,igaz kicsit alacsonyabban kellett volna meghúzni a határt.


2022. ápr. 22. 15:22
 1/5 anonim ***** válasza:
77%
Egyáltalán nem garantált a Fidesz győzelme 3034,2026-ban. Az erős állam csak mese. Piacgazdaságban az állam nem avatkozhat be az árpolitikába. A Kádár-rendszer sem csak a politikája miatt bukott meg. Elsősorban az állami árképzés volt tarthatatlan.
2022. ápr. 22. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Ebben a rendszerben, valamiféle nagyobb esemény nélkül a kormány leválthatatlan. Elérhet az ellenzék jobb eredményt, de nem nyerhet, bármit is tesz. Ez szerintem a fideszes szavazóknak sem jó, mert a kormány bármit megtehet. De amíg az átlag szavazó elhiszi, hogy jó neki, addig marad ez. Márpedig el fogja hinni a jövőben is.
2022. ápr. 22. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
0%
Hát vagy ha akármilyen felfogással kampányoltak volna. Egyetlen programpontnak az hogy lopik az óbán, az kevés.
2022. ápr. 22. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
82%

#6 Jaj, hagyjuk már ezt az álszent dumát.

1. Az ellenzéknek volt programja

2. A Fidesznek már négy éve se volt (Ők voltak az egyetlen párt, akiknek nem volt)

És ki nyert? A Fidesz. Mert az átlag 80 IQ-s választópolgár nem programokat olvasgat, ezt mindenki tudja.

2022. ápr. 22. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
0%

"Próbáld onnan értelmezni, hogy a fidesz erőssége az elbutult ostoba magyar paraszt."


Anyádról beszélsz!!!

2022. ápr. 22. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!