Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Nem ironikus hogy a Fidesz...

Nem ironikus hogy a Fidesz bástya Debrecen lesz a legkevertebb fajú város az országban, megelőzve ebben még a fővárost is?

Figyelt kérdés

Annak ellenére, hogy Orbán azt mondta 1 éve minden Fideszes nevében, hogy nem akarunk és nem is leszünk kevert fajú nemzet, Debrecen ami egy fellegvára igen cudar jövő előtt áll. Eddig is rengeteg volt ott a néger, roma. Most már állítólag egyre több az arab is, most meg még jönni fognak tízezrével kínai/filippító férfi melósok is. Egy olyan gyárba ráadásul ami környezetszennyező. Egy debreceni egyetemi tanár szerint irreverzibilisen tönkreteszi a termőföldeket, a levegőbe és ivóvízbe pedig potenciálisan rákkeltő vegyületeket juttat. Tehát olyan lesz a szennyezettség mint Kínában.

Fideszesek, ti ilyen városban akartok élni? Ahol keverednek a legrosszabb dolgok:

-olyan kevert fajú város mint Malmö vagy valami belga város

-de a bérek nem svéd/belga bérek ám, sőt magyar béreknek is az alja, alföldi bérek (ott egy átlag melós nettó 190k forintot kap)

-olyan az általános szennyezettség mint Kínában

-mindehhez képest meg iszonyú a drágaság, a helyieknek esélytelen saját lakáshoz jutnia, és az élelmiszerárak már német/osztrák szint fölött vannak


Komolyan ezt vártátok a Fidesztől? Ezért szavaztatok a Fideszre? Mi ebben nektek a jó?


2023. aug. 13. 09:38
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:
#19 10 éve is ugyanazt mondtuk, hogy NEM a legális migrációval van probléma, de azóta sem fogtatok fel belőle semmit. 2015-ben is ugyanezzel a szöveggel próbálkoztatok, hogy bezzegafidesz beengedi a migránsokat. De azok akkor is legálisan jöttek és akkor is el lett mondva, hogy tárt karokkal fogadjuk azt aki legálisan érkezik ide tanulni, dolgozni.
2023. aug. 13. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:

#20 "Értem, szóval 2015-ben az a 140 ezer fő, aki LEGÁLISAN menedékkérelmet igényelt, azok jó migránsok. "

Hol volt itt legális menedékkérelem?

Aki illegálisan lépett át a magyar határon az nem kérhetett legálisan menedéket.

De maradni akkor is csak az maradhatna legálisan aki a menedéket meg is kapta. Ezekről van szó, nem a menedékkérőkről.

"Az EU-s kvóta (ami mellesleg azóta sem valósult meg) szintén LEGÁLIS menedékkérők, így ők is jó migránsok."

Az eu-s kvóta szintén illegális migránsok elosztásáról szól, akikről majd a kvóta szerinti helyen kellene eldőljön hogy megkapják-e a menedéket vagy sem. A magyar törvények azonban alapból kizárják ezt, - amúgy az uniós szabályok is, csak nem tartják be - hiszen schengeni kötelezettség, hogy kizárólag a határátlépési pontokon és kizárólag megfelelő személyazonosítás után lehet belépni a schengeni zónába, ahol még a menedékkérőnek is kötelessége együttműködni a hatósággal.

TI kitaláltátok, hoyg nem számítanak a törvények, nem számít az uniós közös szabály, nem számít a schengeni zóna szabálya, mindenki aki valahol kéri a menedéket az már legális menedékkérő. de nem azok. Azok illegális migránsok akiket az adott ország beengedett és nem toloncolt ki ahogy azonnal kellett volna.

2023. aug. 13. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:

"Hol volt itt legális menedékkérelem?"

Úgy tűnik elírtam. 177 ezren voltak.

[link]

"Aki illegálisan lépett át a magyar határon az nem kérhetett legálisan menedéket."

De. És meg is tették.

"De maradni akkor is csak az maradhatna legálisan aki a menedéket meg is kapta."

Nem. Már megint a kitalált szabályaid?

"eu-s kvóta szintén illegális migránsok elosztásáról szól"

Nem, ők már LEGÁLISAN beadták a menedékkérelmet. Az eljárás lefolytatása valóban "kvóta szerinti helyen kellene eldőljön hogy megkapják-e a menedéket", ám ez nem változtat azon, hogy már korábban LEGÁLISAN menedékkérelmet igényeltek.

"TI kitaláltátok"

Mi ez a többes krumplikám? Te vagy itt, aki a tévképzetei szerint talál ki nem létező szabályokat.

2023. aug. 13. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 anonim ***** válasza:

"10 éve is ugyanazt mondtuk, hogy NEM a legális migrációval van probléma"


Az idegen kultúrákkal való inkomptabilitást ordítja a fideszes sajtó 10 éve, hogy milyen problémákat hoz az erőltetett keveredés. Ugyanezek a problémák elő fognak jönni, ha több százezer ázsiait be fognak hozni, és velük keveredünk a fidesz által erőltetve.

2023. aug. 13. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:

"Az eu-s kvóta szintén illegális migránsok elosztásáról szól, akikről majd a kvóta szerinti helyen kellene eldőljön hogy megkapják-e a menedéket vagy sem."


Azok az emberek már elbírálás folyamatában voltak. A fidesz úgy tartja és tartotta illegális státuszban a bevándorlókat, hogy nem végezték el a menedékkérelmi eljárásokat. Ennek analógiája az, hogy addig nem vagyok hivatalosan beteg, amíg az orvos meg nem vizsgált. Ha az orvos elutasítja a vizsgálatot, vagy k*rvára késlelteti azt, addig én akár fel is fordulhatok, nem számítok betegnek. Nahh, pont ezt csinálja és csinálta a fidesz is.

2023. aug. 13. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim ***** válasza:

#25 "Azok az emberek már elbírálás folyamatában voltak. "

Nem.

Pont ez a lényege a kvótának, csak nem vagy hajlandó megérteni.

Azok csak behazudtak valamit a kérelem leadásakor és onnantól annak lenne a dolga teljes eljárás lefolytatása és a következmények vállalása ahová kvóta szerint őket teszik.

Egy konkrét példával.

Egy sok lakásos emeletes házban élsz, az egyik lakás a tied. Kitalálja pár ott lakó, hogy vendégeket akarnak ezért kitárják a kaput és beengednek mindenkit, majd a lakásukban akarnak dönteni arról ki alhat ott meg ki az akit vendégül látnak és kit nem.

Mindez addig az ő dolguk amíg a lépcsőházban - ami közös - neked nem okoznak gondot. De már okoznak, hiszen neked sincsen nyugtod és külön zárakkal, biztonsági ajtóval kell védened a lakásodat, hiszen oda is megpróbálnak bejutni.

Most kitalálják, hogy megfognak a lakásukból pár tucat embert és beteszik hozzád, döntsd el te, hogy maradhatnak-e vendégnek. Mikor te eleve azért nem engedted be őket a folyosóról sem, mert nem akartad hogy hozzád bejöjjenek. Szerinted az elfogadható, hogy ők okoztak bajt és neked kell elviselned akiket beengedtek de náluk nem férnek el? Hogy neked kellene megpróbálnod kitenni aki szerinted nem maradhat, miközben tudod, hoyg eleve azért jött be a házba hogy feltörje a lakásokat, kifossza a lakókat és megfélemlítse, bántalmazza, akár meg is ölje az embereket?

TE elfogadod azt "legális belépőnek" akinek a "kérelme elbírálása már folyamatban van", aki csak úgy minden nélkül bejött egy idegen házba, miközben senki nem tudja kicsoda? Csak mert a szomszédod volt olyan ostoba és nem tartotta zárva a kaput hogy csak az jöhessen be akit a lakók be is akarnak engedni? Ahogyan az a közös szabályzatban szerepel?

"A fidesz úgy tartja és tartotta illegális státuszban a bevándorlókat, hogy nem végezték el a menedékkérelmi eljárásokat. "

Megint egy példa. Ha valaki betör a lakásodba majd megpróbál téged rábeszélni, hogy köss nála biztosítást akkor rendőrt hívsz vagy leülsz vele beszélni a biztosítások előnyeiről? Ha betöréssel az ablakodon keresztül az engedélyed nélkül jött be akkor teljesen mindegy mit akar utána, ő egy betörő.

"Ennek analógiája az, hogy addig nem vagyok hivatalosan beteg, amíg az orvos meg nem vizsgált. Ha az orvos elutasítja a vizsgálatot, vagy k*rvára késlelteti azt, addig én akár fel is fordulhatok, nem számítok betegnek. Nahh, pont ezt csinálja és csinálta a fidesz is."

Ostoba próbálkozás. Ha elmész az orvoshoz és nincs semmi bajod akkor hiába mentél, maradsz táppénz csaló és nem kapsz pénzt. Attól mert nem vizsgált még meg az orvos attól te beteg vagy és ha megvizsgál akkor visszamenőleg is megkapod a táppénzre a jogosultságodat. Ha pedig nem vizsgál meg az az orvos, mehetsz egy másikhoz és feljelentheted a feladata el nem végzése miatt.

Almát akarsz összehasonlítani a szőnyeggel.

2023. aug. 13. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:

"Azok csak behazudtak valamit a kérelem leadásakor és onnantól annak lenne a dolga teljes eljárás lefolytatása és a következmények vállalása ahová kvóta szerint őket teszik."


Ember, lósz*rt nem tudsz. Nem kifejezetten szociális ellátással, de EU-s politikával foglalkozom. Elolvastam, értelmeztem, utánakérdeztem. Még a kvóta szerinti kiosztás előtt átestek volna ezek az emberek egy előbírálaton, szóval innentől kezdve minden hülyeséget keresztbe át van húzva, amivel példálózni próbáltál.


"Attól mert nem vizsgált még meg az orvos attól te beteg vagy"

Csak azért mert a magyar kormány illegális migránsnak titulál valakit, attól az még lehet valid menedékkérő.


"és ha megvizsgál akkor visszamenőleg is megkapod a táppénzre a jogosultságodat."

Így igaz, de ehhez el kéne végezni azt a k*rva vizsgálatot.


"Ha pedig nem vizsgál meg az az orvos, mehetsz egy másikhoz"

Pontosan ez történt a migránsokkal is. Azért nem álltak meg az "első biztonságos országnál" mert azok vizsgálat nélkül kiutasították őket. Ebből következik, hogy tovább kellett menniük. Sőt, mi is ezt csináltuk, mikor ellenőrizetlenül átutaztattuk őket az országunkon.


Észre sem veszed, de ezzel a kötekedéseddel csak megerősítetted az analógiát.

2023. aug. 13. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:

tárt karokkal fogadjuk azt aki legálisan érkezik ide tanulni, dolgozni"


Te fogyatékos vagy. Vagyis fideszes.


Nem írok regényt, csak ennyit:


Nem vehetik el a magyarok munkáját"


Nem akarunk kevert fajú lenni"


Szerintem ha orbán bejelentené hogy 3 millió közel keleti afgán terroristát telepít minden faluba, azt is megmagyaráznád.

2023. aug. 13. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:
Azért én várnék még a választásokkal. Az akku gyárak elég népszerűtlenek és lehetne esély debrecent megszerezni. Nem mondom, hogy nagy ennek a valószínűsége, de a gyárak nélkül konkrétan nullához konvergált eddig, most azért ez eléggé változott.
2023. aug. 13. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:
A fideszmaffia élükön Vityával tisztában van azzal, hogy az EU már nem ad több pénzt nekik arra, hogy eltolvajlodják és Lölö megvegye belől fél Közép-Európát meg a legdrágább jachtot. Úgyhogy új partnert néztek ahonnan lehet lóvét szerezni ezek pedig a kínaiak. Csakhogy őket nem lehet úgy átqrni mint az idióta EU parlamentet, a kínaiak jóval drágábban adnak hitelt és cserébe a magyar termőföldre építenek akksigyárakat. De Vityáéknak ez ugyanolyan vastagon megéri, a drágább hitelt úgyis pórnép fizeti, az meg, hogy kiárusítják a hazát csöppet sem érdekli őket, mert itt úgyis csak a jobbágyokon uralkodni vannak, egyébként meg jól el vannak a francia, spanyol, olasz, svájci kastélyaikban.
2023. aug. 15. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!