Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A Republikon Intézet szerint...

A Republikon Intézet szerint a Fidesz 6 százalékot veszített a kegyelmi botrány miatt, de az ellenzék semmit nem profitált ebből, sőt a legerősebb ellenzéki párt a DK még gyengült is. Vélemény?

Figyelt kérdés

[link]

„A vártnál is jobban megtépázta a Fidesz-KDNP népszerűségét a kegyelmi botrány, egy hónap alatt több mint 325 ezer választó hagyta ott Orbánékat. Az ellenzék azonban nem tudott ebből a válságból sem profitálni, egyedül a Momentum erősödött minimálisan a januári felméréshez képest. A DK gyengült, és a júniusi választáshoz közeledve csökken a bizonytalanok aránya – derült ki a Republikon Intézet februári pártpreferencia-kutatásából.”

„Februárban először mérte a Republikon Intézet az elmúlt hónapokban feltűnt új pártokat, amelyek már bejelentették indulásukat a júniusi EP-választáson. Nagy meglepetésre a volt MSZP-s Mesterházy Attila tavaly áprilisban indított és azóta szinte teljesen láthatatlan Szocialisták és Demokraták pártja 1 százalékon áll a teljes népesség és a pártválasztók körében, csakúgy, mint a Jakab Péter-féle Nép Pártján. A februári mérésben a Vona Gábor nevével fémjelzett Második Reformkor és Márki Zay Péter Mindenki Magyarországa Néppártja 0 százalékos támogatottságot tudott csak felmutatni.”

Vagyis a Fidesz ezek szerint hosszú évek óta nem látott mélypontra került, a biztos szavazók mindössze 37%-a szavaznak rájuk. Viszont míg így is 20%-ot vernek a 2. helyezett DK-ra. Az össze többi ellenzéki párt pedig 10% alatt van.



márc. 11. 07:44
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
83%
10. Annyiban egyet értek hogy ez a mentalitás is hozzájárul a fidesz népszerűségének. Például ha egy átlag fideszes elgondolkodik rajta hogy esetleg nem rájuk szavaz, de felhozza ezt másnak és tőle pedig azt kapja. Hogy "eddig tartott hogy rájöjj, eddig minek szavaztál a dagadt f@szra, krumpli, stb.", akkor csak vissza fog menni a közösségbe ahol nem szólják le és megint rájuk szavaz. Ezt nem értik meg az emberek. Most szerintetek ha fikázzátok a fideszeseket akkor az segít bárkin? Rohadtul nem mert csak megerősíti a hovatartozásukat és az lesz bennük hogy bunkó ellenzékiek.
márc. 11. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
80%
4)Mit értesz szakértői kormány alatt és kidöntené el,hogy ki a szakértő? Közgazdászok,jogászok stb.a mostani a kormányban is vannak.Az ideális gazdasàgpolitikàról pl meg a közgazdászok véleménye sem egységes,akkor mi alapján döntöd el ki a szakértő?
márc. 11. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
17%

08:39: bocsánat, de már számtalan felmérés kimutatta, hogy minél iskolázatlanabb valaki, annál nagyobb valószínűséggel szavaz a Fideszre. Továbbá: vannak bizonyos falvak az országban, nem is kevés, ahol a Fidesz 90-100 % közötti eredményt ért el 2022-ben. Érdemes utánanézni, hogy kik és milyen helyzetben laknak ezekben a falvakban.

Ez nem egy jelentéktelen réteg, és elég nagy a befolyása a politikára.

márc. 11. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
48%

Talán azon kellene elgondolkoznia a fidesz szavazóknak, hogy a helyzet javításának első lépese a hibák beismerése.


Mondhatjuk azt, hogy a gyönyörű, egeszséges, okos, gazdag vidéki fidesz szavazókat kell meggyőzni, de ez nem így van.


Igenis el van maradva az oktatás, az egészségügy, sokan alkoholisták vagy bántalmazó családban élnek, nincs munka vagy normális lakhatás.


Menj el a vidéki nyelesfalvakba és nézd meg kik a fidesz szavazók. Attól, hogy értelmiségieknek állítjuk be a fidesz szavazókat nem lesz jobb a helyzet. A statisztikák is engem igazolnak, nem azt mutatják, hogy a monoklis angol urak szavaznak leginkább a fideszre.


Ha már csak az évi 150 milliárdból müködtetett propagandagépezetet nézzük, az is vidéknek szól. Értelmes ember nem hiszi el ezeket a plakátokat és vezényszavakat a TV-ből.


Szóval lehet itt magyarázni, de igenis ez az átlag fidesz szavazótábor. Velük nyernek 2/3-os eredménnyel.

márc. 11. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
77%

12# Például azt értem, hogy ne orbán húga, öccse, testvére, nagybátyja legyen a miniszter, hanem a TANÁCSADÓK közül valaki, aki mondjuk 40 éve a magánszektorban ezen a területen dolgozik.


Az nem megy hogy te fizeted 20 tanácsadó fizetését aztán orbán asszonyság mondja meg az ország jövőjét.

márc. 11. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
0%

#13

Nem értetted meg, amit írtam.

márc. 11. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
41%
Semmi. Majd osztogat egy kicsit, oszt megen nyer 2/3-dal....3 millióból veszít 6%-ot....A többinek összesen nincs annyi kb
márc. 11. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
13) 2022 áprilisa óta, te még bármilyen jelentőséget tulajdonítasz az ilyen felméréseknek?
márc. 14. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
0%
15) Orbán melyik öccse, testvére vagy nagybátyja tölt be miniszteri posztot?
márc. 14. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
0%
13) 2022-ben bár országos szinten BP-n kívűl szinte mindenhol tarolt a Fidesz. De arányaiban a Fidesz Győr-Moson-Sopronban érte el a legjobb eredményt. Azért, mert a 444.hu-kiment Borosodba és keresett egy 90%-os fideszes cigány falut, attól még nem az lesz az átlag
márc. 14. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!