Valóban szükséges mindenkinek a saját ház?

1. Lehet, hogy a szülők egy másfél szobás lakásban laknak.

2. Lehet, hogy a szülők Kiskundunántúlon laknak, miközben a fiatalok Budapesten találnak állást.

3. Lehet, hogy a szülő dohányzik vagy alkoholista.

4. Lehet, hogy a szülőnek esze ágában sincs befogadni a fiatal párt.

5. Még ha egy családot be is tud fogadni a szülő, többet nem. Pedig lehet több gyereke is.

"Itt merült fel bennem , hogy miért van szükség mindenkinek saját lakásra, még ha nem is engedheti meg magának?"

azért, mert valahol lakni kell.

ha bérled ugyanúgy létbizonytalanságban vagy, mert bármikor kirakhatnak.

"Korábban szüleink simán ellaktak a nagyszüleinknél, több generáció egy fedél alatt."

változtak az igények. ezt el kéne fogadni.

"Miért nem laknak addig az egyik szülőnél, míg nem engedhetik meg maguknak a saját lakást?

"

mert akkor örökké ott lakhatnának :)

Aha, nem. Biztosan olvastad azt is, mert sok újságban és az interneten is gyakran felmerülő téma, hogy nyugaton sokkal több a bérelt lakás, mint a saját tulajdon, mert (és/vagy dolgok):

1.) az államnak vagy nagy vállalatoknak sok-sok kiadható lakása van. A rászorulók/igénylők alacsony költségen kapják meg a bérleményt. Aztán, ha telik rá, akkor vesznek egy nagyobb saját tulajdonú lakást.

2.) Máshol sokkal jobban védik az albérlők jogait. Akár évtizedekig is lakhatják a lakást, ha normálisan fizetnek. Ez Magyarországon korántsem ilyen biztos. Sőt: ha a bérlő úgy kívánja, (nem mindenhol!) akár át is alakíthatja a neki nem tetsző bérleményt, vagy tarthat háziállatot, másabb a felfogás, mint itt.

3.) Amerikában például gyakori, hogy az emberek a szülővárosuktól távol vállalnak munkát, s ha 800 mérfölddel távolabbra találnak új állást, akkor állnak is tovább. Éppen ezért sokkal praktikusabb bérelni egy ingatlant, mint vásárolni egyet.

4.) A magyarok többségének mentalitása "önkéntesen röghöz kötött". Akkor érzik magukat biztonságban, ha a saját tulajdonukat lakják, mert azt nem veheti el tőlük senki. Állítólag a zivataros történelem alakította ki bennünk ezt a tudatot. Régebben nem is szívesen költöztünk messzebbre, ha nem volt a lakott környéken munka (most már ez kezd megváltozni). No meg: az főbérlő/tulajdonos sok helyen sokat követel az albérlőktől, Pesten szerintem irreálisan magas a havi bérleti díj sok helyen. (Nincsenek harmóniában a lakhatási körülmények az elkért árral.)

Egyébként 60 éve azért is laktak sokan egy lakásban, mert alig voltak lakótelepek, s rákényszerültek az emberek, hogy egy szoba-konyhában tömörüljenek össze sokan. Ahogy megépültek a sok lakásos házblokkok, minden családnak igénye lett a saját otthon.

A pesti nagyanyám sztorija: ő viszonylag gazdag polgári származású volt, és voltak a kommunisták olyan kedvesek, hogy leválasztották a lakóterületük nagyját, amelyből kialakítottak még három további lakást.

A falusi nagyanyámék meg a hatvanas években egy másfél szobás lakásban nyomorogtak négy gyerekkel, + még egy másik négy fős családdal, tehát tízen lakták azt a pici lakást (ha jól emlékszem, majdnem két éven át).

Ilyen emlékekkel valószínűleg én is saját lakásra vágynék, és ezt a vágyamat akaratlanul is "ráhagyományoznám" a gyermekemre.

Felfogás dolga. A magyar ember maga alá kaparó, neki kell a tudat, hogy "saját". Plusz vannak tévhitek, amiket nem is értek. Tipikus, hogy az albérlet bizonytalan. Persze, kirakhat a bérbeadó, csak akkor pillanatok alatt találsz másikat. No meg ha netán csökkenne a fizetésed, akkor egyszerűen felmondasz és kiveszel egy olcsóbbat ahelyett, hogy a bank vinné a házad és a nyakadon maradna a hitel.

A szülőkkel együttlakásban nem értek veled egyet. Régen nem azért laktak együtt, mert az olyan jó, hanem mert nem nagyon volt más választásuk. De azért aki tehette, az száz éve is elköltözött külön háztartásba.

"ha bérled ugyanúgy létbizonytalanságban vagy, mert bármikor kirakhatnak"

Én bérházban lakom, szerződéssel, és egyáltalán nem vagyok létbizonytalanságban. "Csak úgy" sehonnan nem raknak ki.

Mi 3 évig egy 3szobás lakásban laktunk 6-an. Azért, mert a bátyám megnősült, de nem tudtak házat venni, így a jól bevált "anyucinál lakunk" verzió jött. Aztán a gyerek már útban volt.

Gondolhatod milyen kellemes volt minden hajnalban a babasírásra ébredni. Ja, és közben egyetemista is voltam, mondhatni tanulás nélkül éltem túl ezeket az éveket.

Én azt mondom ezek után: nincs az az Isten, hogy én egy másik családdal lakjam. Vagy külön a férjemmel úgy, hogy fizetjük a hitelt, vagy sehogy. De hogy a fiatal házasok a szülőknél...soha!

24/n