Hogyan lehet közgazdaságtanilag indokolni, hogy jelenleg, az 1 főre jutó havi rezsiköltség (közmű szolgáltatási díjak) és a havi nettó átlagkereset közel ugyanannyi?

Itt sikerült sok minden össze nem tartozót összehozni.

Először nézzük a történelmet. az 1989-es (különösen még korábbi) év és a 2012-es év árait nem lehet így összehasonlítani. 1989-ben szocialista gazdaságpolitika volt, most kapitalista, annak is a vadkapitalista része. Akkor sem voltak értékarányosak a termékek árai, most sem azok, csak egészen más irányban. Ha már valaki mindenképpen ilyen összehasonlítást akar tenni, nem vetheti össze a kenyér, gáz, vagy szalámi árát, legfeljebb az azonos rétegek úgynevezett fogyasztói kosarait.

Egy gazdaság szerkezete akkor lehet tartósan azonos (vagyis kis változásokkal rendelkező és fejlődő), ha a megtermelt javak és kiadások minimum egyformák. A szocialista gazdaságban a kiadások (állami dotációk, közkiadások, állami vállalatok, közhivatalok, iskolák, egészségügy finanszírozása) lényegesen nagyobbak voltak, mint a megtermelt javak összértéke. Ezért volt szükség kölcsönökre, és ezért esett szét, mint rendszer. És ekkor még optimálisan számoltunk a szükségtelen pazarlásról nem esett szó. Abba most nem mennék bele, miért volt ez így, de kizárólag a rendszer hibájaként kezelni fogalmi zűrzavarra, vagy rosszindulatra utal.

A kapitalista gazdaság működési szabályait nem ismerve aszerint működni, annyira biztos csőd, mint házat építeni építési ismeretek nélkül. Megkockáztatom, hogy a társadalom többsége még mindig, építési ismeretek nélkül építget. Dől is össze rendesen időnként.

Az eredeti kérdésre válaszolva: természetesen nem haladja meg. Ha így lenne, emberek tömegei halnának éhen és fagynának meg, halnának szomjan. Ugyanis ez azt jelentené, hogy emberek tömegei (jellemzően) minden hónapban többet fogyasztanak, mint amennyi jövedelmük van. Az ellentmondás feloldása abban van, hogy nem azonos rétegek élethelyzeteit hasonlítottuk össze. Akinek havi 50 ezre van harmad-negyedmagával, az valamilyen fogyasztását nem fizeti meg. Vagy nem fűt, vagy (kényszerből) lopja az áramot, vagy gyertyát - azt se - használ. Ez a probléma inkább az egyes rétegek rendkívül eltérő helyzetét mutatja, és azt, hogy éppen ezért önmaguktól ebből már nem tudnak kijönni.

(csendesen és nagyon zárójelben említeném egy kicsiny részletét: ma Budapesten 1 m^3 víz ára 244 Ft, a csatornadíj 424 Ft, összesen 668 Ft. 15 éve, tehát már a mai viszonyok között sokkal kisebb volt és ezen belül a csatornadíj a vízének ali 60%-a volt. Mi változott meg? Néhány jogszabály, ami miatt a csatornázás sokkal szigorúbb, nagyobb a kiépítettsége, ezért fordult meg az arány. A Duna vízminősége ettő és mástól javult, ugyanakkor a talaj lényegesen szennyezettebb (a víztisztítás drágult, mert természetes úton kevésbé megy). A közműveket privatizálták, ma zömében külföldi kézben van. Ebből következően is (de nem csak!!!) a tényleges ráfordítások kiszámíthatatlanabbak, részint üzleti titokra hivatkozva, részint mert rendszerezett adatok kellenek hozzá. Csakhogy a díjszabás állami monopólium, miközben az érintett intézményeket ellehetetlenítették, az ott dolgozók teljesítménye csökken (a gyengülő iskolarendszer miatt is), tehát a döntéshozónak fogalma sincs, miről dönt. Valamit mondanak neki, de se lehetősége s képessége azt leellenőrizni. Ki tudja tehát valóságosan megállapítani, hogy ma a víz-csatornadíj összhangban van-e a költségeivel + tisztes haszonnal? Senki. Csak reménykedhetünk, hogy összhangban van. De meg sem támadhatjuk, mert nincs a támadásra okot adó információnk. Ez egy nagyon egyszerűen átlátható helyzet a gazdaság többi hasonlóan működő szeletéhez képest. Ki fog tudni tehát a kérdésben elhangzott panaszra érdemben válaszolni? Senki. Nincs adata hozzá. Mit lehet tenni? Egyfelől a jelenlegi helyzetet elfogadni kiinduló alapnak, másfelől az egészet újragombolni úgy, hogy először is összeszedjük e döntéshez szükséges adatokat. Ezt a mai viszonyok között politikai párt fel nem vállalja, mert biztos a bukása. Hacsak a társadalom el nem fogadja, hogy nem buktat, cserébe minden információt megkap, amit az erre képesek ellenőriznek. És ha a kép nem tiszta, buktat - börtönnel.

Nincs más út. Aki tud álljon elő vele. De ne hazudjon.

Nagyon egyszerű. Nincs közgazdaságtani alapja.

Nem tudom, hogy ismered-e Maslow szükségletpiramisát.

[link]

A lényeg, hogy a víz, a meleg, stb létszükséglet, anélkül nem tudsz élni, ezért akkor is meg kell, hogy vedd, ha a jövedelmed jelentős részét felemészti >> enélkül nem tudsz élni...

Ezután a fennmaradó részből valahogy megpróbálsz egész hónapra élelmiszert venni, stb. Ott már valamilyen szinten beleszól a piac árszabályozó mechanizmusa, de mivel globális a piac, így egy-egy cégnek a te fogyasztásod semmiben sem befolyásolja a bevételét, tehát nekik kb mindegy, hogy élsz-e, halsz-e a minimálbéreddel, mert úgysem valószínű, hogy nagy tételben vásárolnád a drágább termékeiket.

Tehát azért történhet ez így, mert neked ez az élet is megfelelő annyira, és ad akkora biztonságot, hogy ne hagyd el az országot, és dolgozz ilyen bérért, és kifizess ennyit bizonyos szolgáltatásokért.

Sőt, ha megnézed ezek a szolgáltatások kb olyan áron mozognak, mint bárhol máshol az EU-n belül, egyedül a fizetésed nem akkora, így, ha mobilissá válsz, akkor akár javulhatnak is az életkörülményeid.

A magyar állam így is túlságosan gondoskodó. Többek közözz ebből is adódik, hogy 210000 ezer forintos netto jövedelem esetén a bruttód 137204 forint, a munkáltatónak a foglalkoztatásod 269850 forintba kerül. Látszik, hogy a munkáltató költségének több, mint fele megy az állam zsebébe...

Az állam pedig eltart belőle 1,5 millió nyugdíjast, 2 millió "hátrányos helyzetűt" és 3 millió diákot/kiskorút. Amíg 1 millió ember dolgozik, és mindenki másnak alanyi jogon jár a TB ellátás, a szoc. segély, stb. Illetve a nyugdíjasoknak a díjmentes utazás akár csúcsidőben is, stb.

Egy normális államban tizedennyi szoc. kiadás sincsen, és a foglalkoztatási szint is lényegesen magasabb. Nincs szükség még egy ilyen "kedvezményre is". Inkább normálisan kellene mindenkinek dolgozni, és öngondoskodni, és nem arra várni, hogy 1 millió ember eltartson másik 9 milliót.