Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Bándy Kata mit gondolna erről?

Bándy Kata mit gondolna erről?

Figyelt kérdés
Tudom, nagyon sok ezzel kapcsolatos kérdés volt az elmúlt hetekben, nézzétek el nekem, hogy én is felteszek egyet, de mégis mit szólna ehhez a közhangulathoz maga az elhunyt? Úgy értem Kata egy fiatal pszichológusnő volt, aki többek között a gyilkossal is foglalkozott a munkaköréből adódóan, feltehetően nem radikális rasszista volt. Persze aki embert öl, azt el kell ítélni, de nem azért, mert cigány, néger vagy magyar. Manapság viszont akárhova nézek, mindenki kiemelten kezeli azt, hogy a gyerek cigány volt, sőt egyes helyeken megint ilyeneket írnak, hogy a cigányok írtják a magyarokat meg hogy ki kell őket végezni, de ennek mi értelme? Ilyen alapon a pszichológusok is tiltakozhatnának, hogy az összes betegüket fel kéne koncolni vagy sortűzzel a Dunába lőni őket. Aki ilyeneket mond, az nem tudna odaállni egy cigány elé és azt mondani, hogy utálja, csak a háttérből osztja az észt és fogalma sincs az igazságról. Facebookon vagy itt fel merik vállalni a nézeteiket, de az érintettekkel szemben már nem. Szerintem Kata sem örülne ennek a cirkusznak amit a halála körül művelnek és annak sem, hogy a gyilkosait inkább azért ítélik el, mert cigányként gyilkoltak, semmint azért mert élet elleni bűnt követtek el.

2012. júl. 21. 15:03
 1/8 anonim ***** válasza:
92%

[link]


"Rövid üzenetben kérte csütörtökön a Pécsen meggyilkolt Bándy Kata édesanyja, hogy lánya nevét és a tragédiát ne használják fel gyűlölködés szítására vagy a halálbüntetés visszaállításának ürügyéül.


"A család kérését is tolmácsolom, amikor arra kérem a civil és a politikai szervezeteket, hogy se a lányunk nevét, se a személyes tragédiáját ne használják fel uszítás, gyűlölködés vagy a halálbüntetés visszaállításának ürügyéül. Köszönöm" - írta Bándy Edit, az áldozat édesanyja a Facebookon.


A lány emlékére virrasztást szervezők korábban azt közölték, hogy a család közleményt ad majd ki a napokban a fentiekről. "Bándy Kata édesanyja köszönetét fejezte ki azért, hogy mellettük állunk és osztozunk gyászukban" - tették hozzá a szervezők."

2012. júl. 21. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
29%
Elfelejthetnénk már ezt a bándy-ügyet. Mondjuk az szinte biztos, hogy a zsobbik ezzel az üggyel fog kampányolni.
2012. júl. 21. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
76%

Bándy anyukának meg kell értenie, hogy ez az ügy túl mutat a kislányán. Ilyen felesleges nyilatkozatokat nem kellene tennie. Az ő lányát sajnos már nem lehet visszahozni, de nekem is van gyerekem és még sokan másoknak is. Az én gyerekem is el fog menni szórakozni éjszaka és nagyon nem szeretném, ha cigány bandák legyilkolnák.

Ez egy társadalmi probléma, hogy a fiatal kancigányok nem dolgoznak, mint kiderült eszük ágában sincs. Ebből logikusan következik, hogy a megélhetésüket kisebb nagyobb bűncselekményekkel fedezik.

Nyugodj meg kérdező, azért lesz elítélve, mert embert ölt. Ennek a mondatodnak az ég világon semmi értelme:

"Persze aki embert öl, azt el kell ítélni, de nem azért, mert cigány, néger vagy magyar."

Rengeteg Péntek László féle cigánygyerek van az országban, kutya kötelessége lenne a rendőrségnek, hogy listát vezessen ezekről és lecsökkentené a mozgásterüket.


"Aki ilyeneket mond, az nem tudna odaállni egy cigány elé és azt mondani, hogy utálja, csak a háttérből osztja az észt és fogalma sincs az igazságról."


Miért kéne bárkinek is odaállni bárki elé? Elégedetlen a lakosság, hogy szar a közbiztonság, hogy nem tudják megoldani a politikusok a cigánykérdést.

A magyar rendőrség egy kalap sz@r, nincsenek biztonságba az állampolgárok, de legalább nagy kegyesen megengedik, hogy a lakásomba megvédhetem magam...

2012. júl. 21. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
68%

Szia!


Megpróbálom a teljes kérdést a legtöbb szempontból körülírva megválaszolni neked:


Kata még beszélgetni sem volt hajlandó a későbbi gyilkosával - ez sztm. azért mindent elárul. A rendőrség (pláne az egyszeri közrendőr) elég jól tisztában van azzal, hogy van-e Mo.-n c*gánybűnözés vagy nincs. 10-ből 9 esetben c*gányt visznek be, vagy épp támadja meg őket, az az 1 eset amikor fehérbőrűekkel szemben kell intézkedniük, az is kb. minden második közlekedési pénzlehúzás....

Kata pszichológus volt... szerinted mennyire ismerte jól a c*gányok "lélektanát", "kultúráját??

Sztm. nagyon is...épp ezért is nem akart még szóba sem állni a gyilkossal...


A család: persze, nagyon szép és jó, hogy ennyire "liberálisak". Kár, hogy a lányuk halála sem gyújt világosságot a fejükbe, hogy kimondják, hogy ennyi, vége!!! ELÉG VOLT!!!! :-o


Persze valahol érthető: ez a lányukat már nem hozza vissza... viszont kb. "1300 korábbi bűneset áldozatát sem segíti, akiket a kislétai nyomozás ügyében vettek elő" (ugye tudod mire gondolok)???


Vannak olyan családok, szülők, akik azt mondják, hogy a gyermekük valami célért, küldetésből halt meg...- megmenteni más gyermeket, felhívni a figyelmet valamire.

Szögi apuka, Marian Cozma, én ide veszem Horák Nórát, Pénzes Henriettát, Bándy Katát....és még tudnék mondani


(NEM TELJES LISTA!!! 2007. március: Egy 26 éves cigány fiatalember Polgáron alaposan leitta magát a szociális segély fölvételét követően, majd ordítozva hazafelé indult. Egy útkereszteződésnél ráordított egy idős kerékpárosra, ám az nem állt meg. A cigány fiatalember utánaszaladt, lerántotta a bicikliről, és többször fejbe rúgta. Az idős férfi belehalt sérüléseibe. 2007. húsvét hétfő: Bakson egy 19 éves cigány fiatalember agyonverte és kirabolta a 99 éves Lajos Piroskát. 2007. június 23.: Egy 23 éves dunakeszi illetőségű cigány nő cigarettát kért egy idős asszonytól Újpesten, s mert nem kapott, dühében agyonszúrta a hölgyet. 2007. június 24.: Ózdon egy 49 éves cigány férfi agyonvert és kirabolt egy 90 éves bácsit. 2007. szeptember 27.: A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén három cigány fiatal agyonverte és kirabolta a település egyik kocsmárosát. 2007. november 8.: Gyálon két cigány fiatal összerugdosott és kirabolt egy 103 éves nőt, aki csodával határos módon túlélte a brutális támadást. 2007. november 11.: Nem volt ilyen szerencséje annak a 93 éves asszonynak, akit Szalonnán vert agyon és rabolt ki egy cigány fiú. 2007. november 18.: Gadnán egy 88 éves nénit erőszakolt meg és rabolt ki egy 21 éves cigány fiatal. A gyilkos ezen felül összeszurkálta áldozatát, kinyomta a szemét, baltával széthasította a fejét és levágta a lábát. Megélhetési bűnözés? 2007. december 8.: A mátészalkai Luca Bisztró tulajdonosa zárórakor már nem akart kiszolgálni egy részeg cigány férfit, aki ezért telefonon odahívta barátait. A baseballütőkkel érkező banda leütötte a kocsmárost, vasvillát döftek bele, majd szétverték az ivót és a tulajdonos autóját is. 2008. február 6.: Tarnabodon három cigány fiatal - hosszabb ideje tartó fenyegetőzés és többszöri fosztogatás után - agyonverte és kirabolta a 67 éves Balogh Lászlót. 2008. február 22.: Jászberényben egy 85 éves asszonyt vert agyon és rabolt ki egy 32 éves cigány férfi. 2008. február 22.: Mátraszőlősön egy ágyhoz kötött bácsit rabolt ki egy cigány fiatal, aki rágyújtotta az ágyneműt a magatehetetlen idős emberre. 2008. február 23.: Tarnaörsön egy 80 éves asszonyt erőszakolt meg és rabolt ki egy 20 éves cigány fiatal. 2008. február 23.: Nyírvasváriban két cigány tört be egy idős asszony házába, fojtogatták, megkötözték, majd kirabolták. 2008. március 10.: Gyöngyösön egy cigány család brutálisan összevert egy doktornőt a városi kórházban, mert nem akarta befektetni a család egyik nőtagját az intézménybe, hanem járóbeteg szakrendelésre küldte. 2008. március 14.: 3200 forintért kellett meghalnia annak a 74 éves ceglédi néninek, akit saját tanyáján ölt meg és rabolt ki két cigány férfi. 2008. március 19.: Tornyospálcán két cigány fiatal betört egy 54 éves asszonyhoz, megverték és megerőszakolták. 2008. március 22.: Hajóson egy 37 éves cigány férfi betört egy 59 éves asszony házába, megverte, majd elrabolta arany ékszereit. 2008. április 11.: Jászladányban egy 47 éves önkormányzati dolgozót szúrt nyakon egy törött pohárral egy cigány férfi, mivel úgy vélte, a helyhatóság nem foglalkozik kellő odafigyeléssel személyével. 2008. április 16.: Somogyzsitfán egy 77 éves asszonyt gyilkoltak meg és raboltak ki cigány fiatalok. 2008. április 19.: Vásárosnaményban két cigány fiatal agyonvert és kirabolt egy 69 éves férfit. 2008. április 19.: Kiskunhalason egy 34 éves cigány férfi betört egy 52 éves asszonyhoz, brutálisan megverte és kirabolta. 2008. április 22.: A Somogy megyei Öreglak-Barátihegyen két cigány férfi vasvillával támadt egy juhászra, mert annak birkái az út mentén legelésztek, és ez zavarta a támadókat. 2008. május 2.: Hajdúhadházon a bocskaikerti vasútállomás közelében öt cigány fiatal rabolt ki egy idős hölgyet. 2008. május 4.: Ugyanez a banda brutálisan megvert és kirabolt egy 67 éves asszonyt, majd a bűncselekmény után alig egy órával egy kerékpárost hagytak helyben és fosztottak ki. 2008. május 6.: Dormándon egy cigány nő fojtogatta gyermekei tanárnőjét, mert az rászólt a tanulókra. 2008. november 23.: Kiskunlacházán egy 14 éves kislányt este hazafele menet megtámadott 6 cigány, megerőszakolták, majd meggyilkolták, és a meztelen holttestét az út mellé hajították.)


Szóval ha a lányuk élne, sztm. vádlón mutatna a szülőkre....


Magáról a "nyomozásokról" pedig:


Horák Nóra: "...helyszínelőknek sikerült ondót és néhány szál vöröses színű fanszőrt rögzítenie a holttesten, a mellette talált két szál félig elszívott cigarettáról is tudtak DNS-t rögzíteni, így ahhoz kétség sem fért, ha elkapják, rá tudják bizonyítani Nóra gyilkosára a tettét. A rednőrök végig egy vöröses szörzetű férfit kerestek. „A kollégám majdnem lefordult a székéről, amikor meglátta P. József vörös haját", mesélte a gyanúsított elfogását követő sajtótájékoztatón Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.


Horák Nóra gyilkosának/gyilkosainak keresése közben körülbelül százötven embertől vettek DNS mintát, köztük elsőként helybeli cigányoktól.

Őszintén: láttál Te már vöröses szőrű c*gányt????

Ugye hogy nem....


Nézzük inkább ezt az esetet:

Szintén rendőri nyilatkozatok voltak az alábbiak:

"Egyedül viszem el a balhét-ezt mondta P. László"- erősítette meg X. Y.....- erre kitalálják, hogy egyedül gyilkolt.

2 féle DNS, de egyedüli elkövető...a másik DNS a szerencsétlen lány körme alá a levegőből szállt??? Ja biztos a Tompán lévő rokon elkövető DNS-e átszállt párszáz kilométert a lány körme alá...csak az övé alá...

Arról már ne is beszéljünk, hogy pont a nyomozást vezető nyilatkozta azt, hogy az erőszak ténye "nem kérdés"....

ezek után....


Hagyjuk is.....

2012. júl. 21. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
47%
3-as 15.46-nál van az igazság.Pontosan úgy van ahogy megfogalmaztad.
2012. júl. 21. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
49%

A hármas válaszadóval Én is nagyon egyetértek a szülői nyilatkozat kapcsán. Ez tényleg nem csak róluk szól már. Szerintem inkább "elégedettséggel" tölthetné el hogy a lánya gyilkosára idegen emberek halált kívánnak és együtt éreznek vele.


A 4-es is nagyon sok igazságot írt viszont.

2012. júl. 24. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

"Szerintem inkább "elégedettséggel" tölthetné el hogy a lánya gyilkosára idegen emberek halált kívánnak és együtt éreznek vele."


Az együttérzés és a lehetőség a saját céljaid megvalósítására egy ügyön keresztül nem teljesen azonos fogalom.

2012. júl. 24. 04:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
55%

Kedves kérdező, már ne is haragudj a késői válaszért, de te olyan szinten egy álomvilágban élő birka vagy, hogy ezt már nem lehet szó nélkül megállni -még annak a tudatában sem, hogy sajnos van jó pár olyan egyén, aki hozzád hasonlóan szimplán hülye. Neked tényleg halvány lila f*ngod nincs az igazságról.

Elhiszem, hogy szinte teljesen átmosták már az agyadat, de próbálj már meg egy kicsit gondolkodni is: Ha a cigányok kb.97 %-a az emberi viselkedés elemi, alapvető szabályaival sincsen tisztában, hát mi csodálkozni való van azon,hogy az emberek általánosítanak velük kapcsolatban? Hatalmas probléma ez a magyar társadalomnak. Tényleg igaz, hogy nincs cigánybűnözés, inkább már cigány terror van.

A Bándy család kérése pedig azért nem érdekel egy jóérzésű embert sem, mert ez az ügy már messzemenően nem(csak) róluk szól, hanem összességében minden tisztességes ember biztonságáról/a biztonság hiányáról. Aligha hiszem, hogy ez az undorító cigányféreg bármely más fiatal lánnyal kíméletesebb lenne/lett volna, hisz Bándy Katával is csak úgy random futott össze.. Röhej, hogy ebben az országban milyen félelmetesen rossz a közbiztonság a retkesnyakúakkal való elképesztően óriási pozitív diszkrimináció eredményeként, + mennyire tök jó, hogy a magyar igazságszolgáltatás mindent szolgáltat, csak épp igazságot nem. Ez az igazság, a valódi, reális helyzet, amit én bárhol ki merek jelenteni. Egy cigánynak meg hiába magyarázni bármit is, hisz olyan erősen korlátoltak az értelmi képességeik, és mivel az összes bűnöző példányuk nem több mint egy agresszív ösztönlény, úgysem fognának fel az egészből semmit.

Az viszont biztos igaz ,hogy Kata nem hogy nem örülne, hanem egyenesen undorítónak és felháborítónak találná az egész cirkuszt, amit a balliberális -emberek totális lebutítására specializálódott- média művel.

Abban viszont tökéletesen biztos vagyok, hogy ha te vagy valamelyik családtagod, vagy bármely cigányajnározó áldozatul esne egy krampusztámadásnak, te/ők vonyítanátok a legharsányabban.

2014. febr. 5. 02:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!