Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mitől változott meg a FIDESZ...

Mitől változott meg a FIDESZ álláspontja 3 napon belül a családon belüli erőszak büntetéséről?

Figyelt kérdés

Kedden hajnalban a FIDESZ vezérszónoka még azt mondta a parlamentben az erről szóló népi kezdeményezés vitájában, hogy ezzel a kérdéssel nem kell foglalkozni. Ha a nők majd nem csak 1-2, de 3-4-5 gyereket szülnek, akkor majd magától megoldódik a probléma, mert jobban fogják őket tisztelni. A FIDESZ-frakció hivatalos álláspontja pedig az volt, hogy felesleges ezt külön tényállásként a BTK-ba betenni, mert az erőszakra vonatkozó már meglevő általános tényállások alapján tökéletesen kezelhető ez a kérdés. Pénteken meg már nem így látták, és a FIDESZ-frakció mégis támogatta a kezdeményezést, és erről ma már egyeztetést is tartanak az érintettek részvételével. Akkor most hogy van ez?


[link]



2012. szept. 15. 14:24
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
62%
Ez tipikus Fidesz-politika. Eredetileg is meg akarhatták szavazni, csak eljátszották, hogy felesleges. De valszeg kidolgozták már a törvényt. Most meg, hogy többen háborognak miatta (hogy jogosan vagy jogtalanul az most nem lényeges), és ezért most megszavaztatják. Így az átlagember azt hiszi, milyen jó, hogy a kormány figyel az emberek véleményére. Ha valaki szerint nem logikus, amit mondok az gondoljon bele: Orbán nem csinált már úgy egy csomó felháborító dolgot, hogy tiltakoztak ellene százezrek, de mégis megcsinálta? Akkor most mégsem lehetett neki olyan fontos ebben a kérdésben, hogy ne legyen büntető jogi kérdés, ha végül némi huza-vona után mégis az lett, csak most mindenki azt hiszi, tettek némi engedményt.
2012. szept. 15. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
60%
Átgondolták.
2012. szept. 15. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
46%
Most amúgy nem értem mi a probléma. Megváltoztatták az álláspontjukat. Ilyet nem lehet, ez bűn? Sokat lehet írni a Fidesz számlájára, de azért már néha égnek áll a hajam az ilyenektől is mint az első.
2012. szept. 15. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:
#3: Furcsállom, hogy neked nem furcsa ez. Egyrészt itt egy olyan alapvető kérdésről van szó, amiben az ember nem 3 naponként változtatja a véleményét. Másrészt ahhoz képest, hogy milyen arrogánsan, gúnyosan, lekezelően utasították el a népi kezdeményezést kedden, megint csak különös ez a mostani lelkesedésük. Harmadrész, én nem úgy ismerem Orbánt, hogy bármiben is meggyőzhető lenne vagy lett volna bármikor. A FIDESZ-ben eddig az volt a szlogen, hogy aki dönt, az nem tárgyal, aki tárgyal, az nem dönt. Most tényleg ennyire megváltoztak? És ez még csak ne is tűnjön fel?
2012. szept. 15. 15:02
 5/21 anonim ***** válasza:
85%
Nem a legbeszámíthatóbb vezérszónok ért rá aznap éjszaka...
2012. szept. 15. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
69%
A Fidesz nem érdekel... De azért ne felejtsük el, hogy ezzel ám vissza is lehet élni. És nagyon sok nő vissza is él. Vert a férjem, tehát: ide nekem a gyereket és a házat is! EGyébként pedig az erőszak ugyanolyan erőszak családon belül, mint családon kívül, az erőszakot pedig a törvény bünteti.
2012. szept. 15. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 Dick Esmen ***** válasza:
96%
A Fidesz mindig is a családon belüli erőszak ellen volt.A Fidesz soha nem mondott mást.Minden más ellenzéki koholmány.Éljen a Nagy Testvér,éljen a Párt!
2012. szept. 15. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
78%

Ki a Fidesz vezérszónoka ?


Amikor a Varga István mondta azokat a dolgokat, még akkor elhatárolódott a Fidesz is tőle, a szóvivőjük által, nem csak napokkal később.


Mondott egy hülyeséget a Varga, amit talán ő se gondolt komolyan. Az ülésen is látszott, hogy csomóan csak beszélnek, mert még nincs kitalálva az álláspontjuk.


Ebből lett a nagy patália mindenhol és az egészből elterjedt, hogy a Fidesz biztos így gondolkozik.

2012. szept. 15. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
78%

"Most meg, hogy többen háborognak miatta (hogy jogosan vagy jogtalanul az most nem lényeges), és ezért most megszavaztatják. Így az átlagember azt hiszi, milyen jó, hogy a kormány figyel az emberek véleményére"


Chrisopher, bocs, de ez nem így történt.

2012. szept. 15. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 A kérdező kommentje:

Hatalmas siker, óriási lelkesedés! A FIDESZ még az idén benyújtja a kedden még lefitymált törvényjavaslatot. Csak nem a női szavazóktól ijedtek meg?


[link]

2012. szept. 15. 18:59
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!