Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mivel jobb az Orbán által...

Mivel jobb az Orbán által létrehozott intézet mely jobb pénzügyi forrást kap, mint már létező intézete? (pl Magyar Tudományos Akadémia) Vagy Orbán haverjainak kell újabb állás?

Figyelt kérdés
[link]
2013. jan. 6. 13:54
 1/5 A kérdező kommentje:
A tudományos létüket már bizonyított intézményeknél közel sincsenek olyan jó anyagi kondíciók, mint amilyeneket Szásznak teremt az Orbán-kormány. A Kisebbségkutató Intézetben például 2011-ben 22 kutató dolgozott, s 185 millió forintból gazdálkodhattak, amiből 143 millió volt a támogatás. A Nemzetstratégiai Intézethez hasonló nagyságrendben foglalkoztatott dolgozókat az MTA Regionális Kutatások Központja, de a 110 munkavállalóra csak 260 millió forintos állami támogatás jutott, amihez 212 milliós saját bevétel társult. Ugyanekkora létszámhoz ötszörös támogatást kap Szász, nem csoda tehát, hogy több akadémiai intézet vezetése is kereste már a kegyeit, nyilván fél szemmel a hatalmas büdzsére kacsingatva. Az együttműködéssel ugyanis mindenki jól járna: az intézetek újabb forráshoz juthatnának, Szász pedig valóban tudományos kutatásokat tudna végeztetni velük, és azokat intézménye eredményeként mutathatná fel.
2013. jan. 6. 13:55
 2/5 anonim ***** válasza:
20%
Attól jobb, hogy nem kommunisták illetve posztkommunisták vannak benne.
2013. jan. 6. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

A 13:58-as válasz epic!!! :D


Nem tudom hova tenni. Akkora logikai hurok, h egy kvantumszámítógép is leolvadna tőle.

2013. jan. 6. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

"Attól jobb, hogy nem kommunisták illetve posztkommunisták vannak benne."


LoL


Ennyi erővel a fideszes vezetés és kormány felét is le lehetne váltani.

2013. jan. 6. 15:00
 5/5 anonim ***** válasza:
Mondjuk az MTA-n elég sok a liberális és a kommunista.
2013. dec. 30. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!