Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A rasszisták miért hirdetik a...

A rasszisták miért hirdetik a fehér ember egyedüli fensőbbrendűségét, holott más rasszok is értek el sikereket?

Figyelt kérdés

Pl. a japánok, a koreaiak (déliek), kínaiak, és Szingapúr is a kelet egyik fontos pénzügyi hatalma. Kína már az ókorban hatalmas és fejlett civilizáció volt, nem volt rászorulva a Nyugatra. Japán a világháborúk után eszméletlen fejlődésen ment keresztül, az autóiparuk fejlődött, elektronikában az első lettek, emellett az egyik legszorgalmasabb és tehetségesebb nép - és nem fehérek, vagy európaiak. A koreaiak most mennek át ezen a fejlődésen, számos céget alapítottak, elektronikában utolérték a japánokat, harmadik világbeli koldusállamból az egyik legfejlettebb lett Dél-Korea. A kínaiakból ugyan a kommunista rezsim kiöli az értelmet és kreativitást, de szerint ha nem igázza le őket ez a métely, a SZU helyett a 20. században ők lettek volna a másik globális nagyhatalom, mára pedig tényleg a kizárólagos szuperhatalom, fricskát mutatva ezzel Amerikának.

Viszont Európában is léteznek primitívebb, lustább népek (pl. Dél-Európa), és persze a németek, amerikaiak között sem olyan nagy ész mindenki.

Tehát én nagyon nem azt látom, hogy az intelligencia, szorgalom és ész csak a fehér ember kiváltsága lenne.



2013. aug. 1. 11:41
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:
86%

"A rasszisták miért hirdetik a fehér ember egyedüli fensőbbrendűségét, holott más rasszok is értek el sikereket?"


Kedves kérdező!

Akár hiszed, akár nem, MINDEN nép tagjai között találhatóak rasszisták, de ahogy látom te is rasszista vagy, mert azt feltételezed, hogy csak és kizárólag a fehér ember lehet rasszista.

Pedig nem.

2013. aug. 1. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 anonim ***** válasza:
100%

"Viszont afrikai, vagy közel-keleti szemetet valahogy nem szeretnék ide. Egyáltalán nem."

Az a közel-keleti szemét a csillagászat, a matematika, az építészet és az orvostudomány terén egyértelműen fejlettebb volt Európánál a középkorban.

Az az afrikai szemét pedig kőépületeket (Abesszínia, Timbuktu, Zimbabwe) és tízezres városokat hozott létre, köztük erődöket, amik a jóval fejlettebb brit gyarmatosítóknak is ellenálltak.


"kínaiakból ugyan a kommunista rezsim kiöli az értelmet és kreativitást, de szerint ha nem igázza le őket ez a métely, a SZU helyett a 20. században ők lettek volna a másik globális nagyhatalom, mára pedig tényleg a kizárólagos szuperhatalom, fricskát mutatva ezzel Amerikának."

Ez a kommunista métely nagyon jót tett Kínának, már most az USA fő hitelezője, kvázi a jóindulatával tartja életben a jenkit, ezenfelül nézd meg a világ legnagyobb vízerőművét, Kínában. Nézd meg a világ egyetlen működő (harminc kilométer hosszú) Maglev-jét, na hol? Shanghaiban.

Az 1300 km-es Paking-Shanghai gyorsvasutat Guiness-rekord, hogy a 2007-es jóváhagyástól kezdve három éven belül, 2010-ben adták át.

Amellett a kínai természettudomány az utóbbi tíz évben erősen felpörgött.

2013. aug. 1. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
62%

Adolf Hitler, a rasszista főmumus többre tartotta a japánok mentalitását, mint a nyugat-európaiakét és az amerikaiakét.


Amúgy meg az általad felsorolt távol-keleti népek az európaiakkal való kapcsolatfelvétel nélkül most valahol ott lennének, ahol mi voltunk az 1800-as években.

2013. aug. 1. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:
Haha, a 11-es jót írt.
2013. aug. 1. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:
47%

"Az a közel-keleti szemét a csillagászat, a matematika, az építészet és az orvostudomány terén egyértelműen fejlettebb volt Európánál a középkorban.

Az az afrikai szemét pedig kőépületeket (Abesszínia, Timbuktu, Zimbabwe) és tízezres városokat hozott létre, köztük erődöket, amik a jóval fejlettebb brit gyarmatosítóknak is ellenálltak."


Akkor most miért akarnak idejönni mindannyian, ha ők is ilyen csodás teljesítményeket értek el?

2013. aug. 1. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:
48%

# 12:

A középkorban. Jól mondod. Valahogy most már nem sikerül ezt az ütemet tartani. Akinek meg mégis sikerülne (például Irán, aki a Perzsa birodalomnak így is puszta árnyéka csupán) azt pedig tönkre kell tenni.


Még mindig azt mondom, hogy nem kellenek nekem ide sötét arabok, mert ahova mennek ott csak bajt csinálnak.


Egyébként: Abesszínia is a körülötte lévő araboknak köszönheti az elzüllését. Régen valóban hatalmas és gazdag birodalom volt.


Timbuktuba nem tudok belekötni. Bár manapság az sem igazán virágzik.


Zimbabwére pedig nem tudok mit írni. Biztos hogy jó országra gondolsz?


Egyébként meg nem kell okoskodni, az tény, hogy a mai európai kultúrát pont a feketék és iszlamista országból érkező bevándorlók teszik tönkre. Ha nem hiszel nekem, akkor elfáradhatsz Párizsba, Berlinbe vagy akár Londonba is és kipróbálhatod milyen éjszaka mászkálni az utcákon.

2013. aug. 1. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 Ozmium42 ***** válasza:
90%

Az én fogalmaim szerint a rasszista az, aki azt vallja, hogy az adott rasszhoz való tartozás bármilyen pozitív vagy negatív tulajdonságot determinál. A rasszisták ezeket a tulajdonságokat minősítik jónak vagy rossznak, és eszerint osztályozzák a rasszokat alá- és feljebbvalónak. Ez jól megjelenik az ilyen csoportok propagandájában, plakátokon. Karikatúra-szerűen kisarkítják (akár pozitív, akár negatív dologról van szó) azokat a tulajdonságokat, amit az adott rasszhoz hozzárendelnek.


Azonban a képet tovább lehet árnyalni, hiszen lehet egy rasszt vagy etnikumot megszállónak, árulónak stb. tekinteni a fenti tulajdonságaitól függetlenül is.


Végül megemlíteném, hogy a liberálisok sok esetben démonizálják a rasszizmust, elferdítik vagy meghamisítják az eszmei tartalmát, és sok divatrasszista pont erre a démoni képre kap rá, vagyis az ellenpropagandára reagálva válnak a sztereotipikus szkinhedekké például. Őket ugyanúgy hozzásorolják a többiekhez, és nem disztingválnak, szerintem ez hiba. A kérdezőnél is úgy látom, hogy összemosódnak a dolgok.

2013. aug. 1. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
56%

Ugyanúgy, ahogy létezik az ún. náci-kártya, amit a liberálisok lobogtatnak minden vitában, vagyis ha valaki velük nem ért egyet, az csakis náci lehet.


A rasszista-kártya tipikusan azért jött létre, hogy a fehérembert sakkban tartsa: hogy fülét farkát behúzva tűrjön el mindent sérelmet, megaláztatást, amit más népektől szenved el és az önvédelem gondolatának csíráját is kiöljék a fehér emberből.



gondolkozzatok el a következő videón:

http://www.youtube.com/watch?v=rXrnzOrZmmw

2013. aug. 1. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 A kérdező kommentje:

"de ahogy látom te is rasszista vagy, mert azt feltételezed, hogy csak és kizárólag a fehér ember lehet rasszista."


Orbitális baromság, a rasszizmusra rámutatni még nem rasszizmus. Valahogy mindig előjön ez a kicsavart logika, hogy a nácik szerint minden liberálisnak el kell tűrni az örjöngésüket, meg önként bitó alá állni, mert tolerancia balbalbla. A nagylófaaszt!!!


Hatalmas tévedés, hogy a rasszistáknak nem lenne bajuk pl. a fejlettebb távol-keleti államokkal. Rengetegszer hallottam, olvastam pl. hogy a koreaiakat, japánokat büdös húzottszeműezték. A rasszista állatoknak magukon kívül az égvilágon mindenkivel bajuk van. Jellemzően még a saját országukban is népirtás végeznének azok között, akik egy cseppet nem értenek velük egyet. Amerikában hatalmas az Ázsiai gyerekekkel szemben elkövetett erőszak. Nem csodálkozom, hogy néhány rasszista érzelmű állat itt is kezd izzadni és szépítgetni a saját devianciáját, közben a valós kérdést meg sem értette, vagy nincs rá értelmes válasza.

2013. aug. 2. 06:54
 20/33 anonim ***** válasza:
38%

Amúgy kérdező abszolút nem arra válaszoltál a 19-es hozzászólásodban, amit belinkeltél a 11-estől.

Ez is csak azt bizonyítja, hogy fogalmad sincs miről beszélsz, csak járatod az értelmetlen antifasiszta lemezedet és nem bírsz róla lekattanni, mert valakik jól beleégették az agyadba és most azt hiszed, hogy az Igazság Nagy Bajnoka vagy tőle.

2013. aug. 2. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!