Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A rasszisták miért hirdetik a...

A rasszisták miért hirdetik a fehér ember egyedüli fensőbbrendűségét, holott más rasszok is értek el sikereket?

Figyelt kérdés

Pl. a japánok, a koreaiak (déliek), kínaiak, és Szingapúr is a kelet egyik fontos pénzügyi hatalma. Kína már az ókorban hatalmas és fejlett civilizáció volt, nem volt rászorulva a Nyugatra. Japán a világháborúk után eszméletlen fejlődésen ment keresztül, az autóiparuk fejlődött, elektronikában az első lettek, emellett az egyik legszorgalmasabb és tehetségesebb nép - és nem fehérek, vagy európaiak. A koreaiak most mennek át ezen a fejlődésen, számos céget alapítottak, elektronikában utolérték a japánokat, harmadik világbeli koldusállamból az egyik legfejlettebb lett Dél-Korea. A kínaiakból ugyan a kommunista rezsim kiöli az értelmet és kreativitást, de szerint ha nem igázza le őket ez a métely, a SZU helyett a 20. században ők lettek volna a másik globális nagyhatalom, mára pedig tényleg a kizárólagos szuperhatalom, fricskát mutatva ezzel Amerikának.

Viszont Európában is léteznek primitívebb, lustább népek (pl. Dél-Európa), és persze a németek, amerikaiak között sem olyan nagy ész mindenki.

Tehát én nagyon nem azt látom, hogy az intelligencia, szorgalom és ész csak a fehér ember kiváltsága lenne.



2013. aug. 1. 11:41
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:

"A középkorban. Jól mondod. Valahogy most már nem sikerül ezt az ütemet tartani. Akinek meg mégis sikerülne (például Irán, aki a Perzsa birodalomnak így is puszta árnyéka csupán) azt pedig tönkre kell tenni."

Kuvait, UAE, Líbia, Szíria, Omán, stb. Irán mellesleg nem arab ország.


"Egyébként: Abesszínia is a körülötte lévő araboknak köszönheti az elzüllését. Régen valóban hatalmas és gazdag birodalom volt."

És kopt keresztény feketék (négerek) alapították, irányították.


"Timbuktuba nem tudok belekötni. Bár manapság az sem igazán virágzik."

Hát sajnos tényleg nem.


"Zimbabwére pedig nem tudok mit írni. Biztos hogy jó országra gondolsz?"

Igazából Nagy-Zimbabwe városára gondoltam, tessék:

[link]

Ezt a fallal körülvett kővárost, a jópár emelet magas tornyaival a buta, alsóbbrendű nigerek építették, a 11. században, minden európai behatás nélkül.


"Egyébként meg nem kell okoskodni, az tény, hogy a mai európai kultúrát pont a feketék és iszlamista országból érkező bevándorlók teszik tönkre. Ha nem hiszel nekem, akkor elfáradhatsz Párizsba, Berlinbe vagy akár Londonba is és kipróbálhatod milyen éjszaka mászkálni az utcákon."

Mennyire imádom, hogy olyanok okoskodnak Nyugat-Európa kérdésben, akik a kurucinfóról szerzik be az összes leírást. Nyilván a közbiztonság valahol Mexikó és Észak-Korea között mozog, ezért megy oda a sok hülye magyar meghalni (dolgozni).


Amúgy, Mr. Lekezelő, elfáradtam Párizsba, sőt, mondok jobbat, cserediák voltam középiskolásként, az átlag franciákkal együtt ettem, vásároltam, éltem az életemet.

Köszönöm, hogy pont Franciaországot hoztad fel, ami érzelmileg is közel áll hozzám és a két szememmel is láttam a hétköznapjait, beszélem a nyelvét, stb. :-P


Párizsban, ahol rettegve kell az utcán járni, esett meg velem a Francois Villon Gimnáziumban, hogy beszélgetek egy gyönyörű lánnyal, egyszer csak valahogy szóbakerül a vallás. Hát hogy ő bizony muszlim. Végigfuttatom rajta a szemem, szandál, zokni nélkül, hosszú testhezálló farmernadrág, könyékig érő nőies rózsaszín felső, fedetlen fő. Hát hogy neki a szülei marokkóiak. 'Áh marokkói vagy?' kérdezem. 'Nem, nem, francia vagyok, a szüleim marokkóiak'.

Ugyanezt az álláspontot képviselte a magassarkús algériai lány is. Kicsöngetnek, mit látnak szemeim, kijön két hófehér és egy fekete srác, de az olyan szinten éjfekete volt, hogy világított körülötte a fal. Mitcsinálnak? Néznek hárman valami youtube-os videót a fekete srác telefonján és fennhangon röhögnek.

Meglehetősen sok feketét láttam dolgozni, pénztárosokat, pincéreket, takarítókat, rendőröket.

A sok integrálhatatlan bevándorló...

Egy szénfekete kongói, akarom mondani kongói felmenőkkel rendelkező francia angoltanárnő is volt a suliban, egy fiatal, csinos néger hölgyike, engem biz' taníthatott volna :-P


Nem azt mondom egyébként, hogy Franciaországban ne lennének gettók, azt sem állítom, hogy a francia gettókat ne feketék és arabok laknák, de nem kell kritikátlanul elfogadni minden baromságot, amit a Vona Gabi mond.

Én már akkor szentté avatnám a magyar kormányt, ha csak tizedannyi cigányt látnék tanulni/dolgozni, mint ahány noir(e)-t láttam az iskolában/kasszában/rendőrautóban/taxi kormánya mögött, en France.

2013. aug. 2. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 A kérdező kommentje:
20-as: mármint mire nem válaszoltam? Éppen írtam, hogy a rasszizmus emlegetése még nem rasszizmus (ezzel cáfoltam, hogy rasszista lennék) és a következőnek tuti jött volna a tolerancia követelés, ha ezt előre le nem ütöm. Arról, hogy te nem tudsz szöveget értelmezni, én nem tehetek.
2013. aug. 2. 11:40
 23/33 anonim ***** válasza:
68%

Látod kérdező, már megint hazudsz.


Azért vagy rasszista, mert a rasszizmust úgy definiálod, hogy azt csak fehérember követheti el más rasszhoz tartozó emberek ellen, pedig ez hazugság.


Te nem rámutattál a rasszizmusra, hanem azonosítottad egy népcsoporttal, ezért vagy te rasszista.


Amikor megemlítettem neked ezt, rögtön lenáciztál és terelted a szót.


Bizony így van ez, liberáliséknál rögtön előjön a náci kártya.


Tehát, ha valaki a világ bármely dolgáról (bélyeggyűjtés, katicák szaporodása) nincs egy véleményen velük, az gaz náci.


Miért is? Mert szerintük liberáliséknál a bölcsek köve, csak és kizárólag ők mindenek tudói.


Na pont ez a nagyképű, a más véleményekkel szemben intoleráns náci magatartás, amivel a másként gondolkodókat megbélyegzik!


Liberál-nácizmus.


Kedves kérdező, uszíthatsz, gyűlölködhetsz a fehér emberrel szemben, csak erre itt kevesen vevők.

Tudod, olyan csúnya nácifasisztákok, akik szeretik a saját fajtájukat.

2013. aug. 2. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
67%

# 19:

Akkor segítek neked, hogy felfogd. Én is "úgynevezett" rasszista vagyok, tehát nem szeretek bizonyos, adott bőrszínű embereket. Viszont örömtől sírnék, ha egy mondjuk japán lány lehetne a feleségem. Igen, ilyen érdekesek vagyunk mi vérnácik. Tisztelem a távol-keleti kultúrákat, a hinduizmus áll hozzám a legközelebb és minden további nélkül elmennék oda lakni is, ha tehetném.


# 21:

Leszűröm, hogy értelmes ember vagy, ezért gondolom azt is tudod, hogy a vélemény szubjektív, ezért nem fogjuk tudni egymást meggyőzni. Igen, tudom, hogy Irán egy perzsa állam, ami nem arab. Ezért is írtam, hogy a közel-keleten is vannak pozitív példák. Ráadásul az is tény, hogy pont az arabok is tesznek nekik keresztbe ugyanúgy, mint Szíriának.


Biztos, hogy a feketék is képesek lennének civilizált országot létrehozni, ha valakik nem babrálnának ki velük. Csak ez még várat magára és csinálják otthon, ha lehet. Ne itt.


Az egyszerű előítéletesség és általánosítás, ha azt hiszed, hogy én Jobbikos és kuckuruc olvasó vagyok, amiért nem egyezik a véleményünk. Én jelenleg magyar oldalakat már szinte nem is olvasok, így teljesen független a magyar fröcsögéstől a véleményem.


Franciaország tudom hogy jó példa, mert egyrészt dédnagyszüleim onnan származnak és vannak ott rokonok (aminek persze semmi köze az egészhez), másrészt egy jó barátom most volt két hétig ott egy kis városkában, nem Párizsban. Azt mesélte, hogy fehér embert szinte nem látott és felhívták a figyelmét hogy éjszaka ne mászkáljon, mert késelős brigádok járják az utcákat. Hasonló élmény volt, mint egy Budapesti gettósodott kerület.


Angliában dolgoznak ismerősök és azt mondják, hogy aki ott akar élni, kerülje el messzire Londont. Ott is késelős brigádok járják az utcákat, a fehérek kiszorultak már a városból szinte.


Németországban lehetett egy kis csúsztatás is a részemről, mivel én csak Augsburgban jártam, ahol a nagyszüleim éltek. Ott emlékeim szerint nem volt még ilyen probléma, bár már 15 éve, hogy ott voltam. Tény, hogy a török problémát nem a saját bőrömön, hanem más elmondások alapján ismerem. Tehát nem teljesen légből kapott a véleményem, sajnos.


Az tény, hogy több néger dolgozik, mint ahány cigány. De ennek meg köze van az átlag intelligencia szinthez is (a négereké sokkal magasabb). Ráadásul fekete és fekete között is van különbség, úgy ahogy a beás és lovári, meg mondjuk az oláh cigányok között. Míg az első kettőről meg nem mondod, hogy nem magyarok, az utóbbit legszívesebben eltemetnéd a föld alá élve.


Végül egy érdekes gondolat: Afrika a feketéké, Ázsia az ázsiaiaké, Európa pedig mindenkié? Nem hipokrita dolog ez? (Tudom, én is mennék Ázsiába, de nem hisztiznék azért, ha mondjuk gaijinnek hívnának.)

2013. aug. 2. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:

Nekem nem egy rasszista ismerősöm van, szóval hozzá tudok szólni a témához. Még skinhead-ekkel is beszélgettem már párszor.

A nagyon szélsőséges hungaristáktól most nyugodtan eltekinthetünk, mert belőlük elenyésző mennyiségű van. Velük is beszéltem már, de ők fajtól függetlenül mindenkit utáltak, aki nem magyar...


Szóval egyik ismerősöm sem mondott rosszat az ázsiaiakról. Elismerik őket, a viselkedésükkel sincs semmi bajuk nincsen. Akiket utálnak, azok a cigányok, zsidók, nig*erek. Na de vajon miért utálják ezeket... :) Azért, mert nagyon sok ismerősöm, meg én is náci vagyok? Egyáltalán nem. A fajgyűlölet nem a náci ideológiában született meg... Tapasztalatból utáljuk őket. Nagyon kevés embert ismerek, aki ne gyűlölne legalább egyet az általam felsoroltak közül.

2013. aug. 2. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 anonim ***** válasza:
73%

Nyugat-Európáról sokfélét hall az ember, egyik ismerősöm Londonban dolgozott egy szállodában, voltak mindenféle, fekete, indiai, ázsiai barátai, egy ideig egy albérletben lakott egy nigériai és egy jamaicai sráccal.

Más ismerősöm Manchesterben szakács és azt mondta, hogy a négereket kerüljük el kilométerekre. Nem tudom mennyire hiteles egyéni tapasztalatokra alapozni, persze én is azt teszem. Nekem kifejezetten kellemes csalódást jelentettek a franciaországi feketék és arabok.

A franciatanárom (akinek hála kijutottam) egyébként két sztorit mesél mindig, egyszer fennhagyta a villamoson a táskáját, de nem tűnt neki fel, sétál az utcán, egyszercsak, két fekete kéz hátulról megragadja és kiabál "Madame, Madame!". A néger srác a táskájával két megállót visszafutott és megkereste, aztán egy eurót se akart érte elfogadni. Másszor össze volt ragadva két tíz eurós és a pultos vigyorogva eltette volna, amikor egy néger srác hátulról a sorból odakiabált, hogy ezt hogy képzeli.

Persze ezek a sztorik épp annyira statisztikaértékűek, mint a te késelőseid, azaz semennyire.


"Végül egy érdekes gondolat: Afrika a feketéké, Ázsia az ázsiaiaké, Európa pedig mindenkié? Nem hipokrita dolog ez? (Tudom, én is mennék Ázsiába, de nem hisztiznék azért, ha mondjuk gaijinnek hívnának.)"

Afrika mindenkié, Ázsia mindenkié, Európa mindenkié és Amerika mindenkié, AKI BECSÜLETES SZÁNDÉKKAL MEGY ODA, HAJLANDÓ BEILLESZKEDNI, MEGTANULNI A NYELVET, BARÁTKOZNI ÉS KEVEREDNI A HELYIEKKEL.

Ezt vallom.

2013. aug. 2. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:

# 26:

Dehát erről szólt az egész vitánk. A sok beilleszkedni nem képes etnikumról. Akkor minek kellett ekkora körítés neki?

Vagy nem így volt?

2013. aug. 2. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:
Tyühű. Még egy olyan ember, aki abban a tévhitben él, hogy csak fehér ember lehet rasszista. :D
2013. aug. 3. 01:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:

"Tyühű. Még egy olyan ember, aki abban a tévhitben él, hogy csak fehér ember lehet rasszista. :D"


Ha ezt nekem írtad, nagyon-nagyon benézted. Az afroamerikaiaknál (hogy ilyen polkorrekt módon írjam), kevés nagyobb fehérgyűlölő népesség létezik.

Elég ha megnézed a Lakeview Terrace-t, ami megtörtént eseten alapul, a fekete férfi szomszéd sehogy nem bírta elviselni, hogy a fehér fickónak fekete a felesége. Ez az USA-ban így van, az amerikai feketék nagy átlagban rasszisták, mint az őrült, most is itt van ez a sztori, a rendőr lelőtt egy fekete bűnözőt, a sok buta afroamerikai meg megy ki tüntetni, mert fekete volt, fehér lőtte le, tehát biztos ártatlan. Ugyanaz, minthogy az amerikai feketék 93%-a Obamát támogatja. Biztos mind olvasta a programját....


A Dél-Afrikában is elég erős a fehérellenesség.


A japánok körében elég erős a többi ázsiai náció lenézése, elsősorban a koreaiaké és a filippínóké, akiket a II. vh-ban a japánok alsóbbrendűnek is tartottak.


Pol Pot a khmer etnikumot felsőbbrendűnek tartotta a többinél.


Ott vannak az USA-ban a black supremacist szervezetek, mint Fekete Párducok, Nation of Islam, stb...


Szóval nem, attól, hogy a fehérek rasszizmusát nem szeretem, attól még a többiekét is ugyanolyan undorítónak tartom.


Vagy kérlek idézd, hol utaltam rá, csak egy fél szóval is, hogy hol állítottam "Csak a fehér ember lehet rasszista"!

2013. aug. 3. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:

"Dehát erről szólt az egész vitánk. A sok beilleszkedni nem képes etnikumról. Akkor minek kellett ekkora körítés neki?

Vagy nem így volt?"


Előfeltételezted, hogy egyikük sem illeszkedik be.


Mellesleg szemétnek tituláltad az első barátnőmet (félig nigériai volt) és a nagybátyám szomszédját, egy kiváló állatorvost (jordán).


Ezenfelül a személyes franciaországi tapasztalataim szintén nem vágtak egybe az állításoddal.

2013. aug. 3. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!