Magyarországon voltak igazi hithű kommunisták akik szívből hittek a kommunizmus eszmélyében vagy csak önös érdekből szimpatizáltak a párttal?

Biztosan voltak, hiszen már a gyerekeket is ebben a szellemben nevelték az iskolákban. Ma is vannak elvakult hívei valamennyi politikai pártnak.

Amennyire ismerem magam, szerintem én is simán hithű kommunista lettem volna ha abban a szellemben nevelkedek.

A kummunista rendszer kiszolgálóinak 98% nem hitt a kummunizmusban, csak részt akart venni a hatalomgyakorlás nyújtotta elönyökben.

Aki a saját népét elnyomó idegen hatalom álltal kikényszerítet diktatúra bérencévé vélik az egy nagy nulla emberileg.

Ma is sok ilyen köpönyeg forgató ember van a hatalomban akik annó nagy szocik voltak, ma meg nagy demokraták.

Sőt ma már ugyan nem igen élenek mert régen volt de sokan voltak akik a második világháború előtt nyilasok voltak,aztán ÁVO sok lettek, és 90 ben meg nagy demokratákká váltak, és hangoztatták hogy ők "belülről bomlasztották az MSZMP-t.

Ezért kellett volna egy igazi rendszerváltás 90 ben.

Hogy a régi köpönyegforgató emberek eltünjenek a politikából.

Csak hát sajnos ezt akkor nem akarta Antal bácsi (mert ő egy becari ember volt) pedig ha pár volt komcsi vezetőt kivégeztetett volna akkor a történelemben Kossuth és Rákóczi mellett emlegetnék a nevét mint aki tett valamit a hazájáért.

Voltak hithű kommunisták, éspedig az ő vezetésükkel épülhetett fel a II. vh. romjaiból egy élhető társadalom.

De a hatvanas évek közepétől "valósággal elözönlötték a pártot a címeres kis­polgárok". [link] - őket már csupán az ego, az "önös érdek" vezérelte a pártba. Idővel az MSzMP-ben - ahogy a szovjet blokk többi kommunista pártjában is -, ezek, a Mao által csak "kapitalista utasoknak" nevezett, revízionista "reformerek" kerekedtek felül. [link] Ezek aztán az imperialista nagyhatalmakkal együttműködve (komprádor réteg) - és a szocializmus megmentését-megreformálását ürügyként használva - lassan, de biztosan restaurálták a polgári társadalom periférikus változatát. Az igazi kommunistákat pedig lesztálinistázták, megfúrták és eltávolították. Így a "reformkommunistákból" és leszármazottjaikból lehettek a neokolonializmus bennszülött helytartói és tőkés osztálya. Pontosan úgy, ahogyan azt Mao Ce-tung megírta volt.

Az utolsó hithű kommunista politikus, aki még hatalommal is bírt, az Grósz Károly volt - ezért kellett őt megbuktatni - együttműködve az IMF-el, és a legaljasabb hecckampány keretében -, melyhez talán csak a Ceausescu-ellenes rágalomhadjárat mérhető. Nyilvánvaló, hogy ekkorra a proletárdiktatúrának már semmire sem volt hatása, gyakorlatilag nem létezett. A megelőző két évtized alatt módszeresen szétcincálta-szétszabotálta a rendszerváltó értelmiség. Így 1988 november 24-én az 1. számú kapitalista utas - Dr. Németh Miklós - lehetett a miniszterelnök, aki aztán felszámolta a szocializmust és visszavezette a magyar népet oda, ahonnan rövid négy évtizedre kiszabadult: a kapitalizmus perifériájára.