Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Elmarad a népszavazás?

Elmarad a népszavazás?

Figyelt kérdés

Most, hogy már az Európai Parlamentben is bejelentették, hogy nem lesz kvóta, elmarad az október 2-ra tervezett népszavazás, vagy így is kidobják azt rengeteg közpénzt az ablakon?


Miután már a Pozsonyi EU-csúcson is elhangzott, később pedig Angela Merkel is egyértelművé tette, hogy nem lesz kvóta, most Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is kijelentette az Európai Parlamentben, hogy a bizottság lemond a kvóta ötletéről és nem nyújt be ilyen irányú javaslatot az Európai Tanácsnak.


Juncker a beszédében kétszer is kiemelte, hogy nem lesz kvóta-javaslat:


"az Európai Bizottság elnöke megismételte: kvóta és befogadás nélkül is hozzájárulhatnak a tagállamok a menekültkérdés „kezeléséhez”, például határőrzéssel."


Szerintetek ezek után a kormány lemondja a népszavazást, vagy ennek ellenére is kitűzi azt, ezáltal implicit módon elismerve, hogy már eredetileg is kizárólag pelpolitikai célokat szolgált?


Amikor eltörölték a vasárnapi zárvatartást, visszavonták az erről kiírt népszavazást is, mert értelmét vesztette. Vajon most is visszavonják az értelmét vesztett népszavazást, vagy ezúttal csakazértis végigtolják?


Szerintetek mi lesz?


Cikkek a témáról:

[link]

uyh

[link]


[link]


[link]


[link]


[link]



2016. szept. 26. 16:22
 1/9 anonim ***** válasza:
45%
NEM.
2016. szept. 26. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
20%

Nem marad el, most már megszavazzuk, hogy a jövőben se legyen kötelező kvóta.

Junckeréktől kitelne...

2016. szept. 26. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
69%

A plakát azt mondja, ne kockaztassunk.


Persze ennyi erővel tarthatnank népszavazást arról, h Csongrád megyét ne csatoljak Romániához. Senki sem akarja Romániához csatolni, de azért koltsunk rá otmilliardot és szavazzunk róla, biztos ami biztos.


Kb. ennyi értelme van a mostani népszavazásnak is.

2016. szept. 26. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
72%
Kizárt dolog! Már felépítettek egy ellenségképet, ezt már végig fogják vinni, hogy Orbán majd megint tudjon pozőrködni.
2016. szept. 26. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
75%
Dehogy marad el.A kormány akár meg is rendel még egy robbantást,ha a szombati nem volt elég ösztönző.Ez a magyar 911.Azzal a különbséggel,hogy; Kis pénz-kis robbantás.
2016. szept. 26. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
62%

A vasárnapi zárvatartásról szóló népszavazást nem vonták vissza, mert ki sem írták.


1000%, hogy végigviszik ezt a kvótaszavazást!

2016. szept. 26. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
78%
Biztosan nem, mivel a szavazás eredendően nem is a kvótáról szól, ezt mindenki tudja a Fideszeseken kívül. Különben alapvető volna, hogy a letelepedési kötvények is a kérdéshez tartoznak, logikusan. Nem hiszem, hogy volt valaha Magyarország történetében ennyire képmutató, komédia szintű népszavazás mint ez.
2016. szept. 26. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
73%
Teljesen mindegy,hogy mit dönt az EU a kvótáról,a népszavazás szerintem,így is úgy is meg lesz tartva.Túl sokat fektettek már bele és azért ebből az egészből komoly politikai tőkét kovácsolhatnak.
2016. szept. 26. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
72%

Ez a szavazás egy buta ember buta gondolatából fakad.

Ezzel megint csak a haverok járnak jól, senki más, ők bezsebelik a szokásos milliókat és minden megy tovább ahogy eddig.

2016. szept. 26. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!