Nem nevetséges ez a huzavona a 3-as metró felújítása körül?
Eleve vagy 10 évvel el van csúszva a felújítás, már akkor esedékes lett volna. De oké, 10 éve még Demszky volt, ellenben a jelenlegi vezetés (mind a főváros, mind az ország szintjén) 6 éve változatlan.
Tehát már az is érdekes kérdéseket vet fel, hogyan lehetséges, hogy 6 év alatt még csak arra a szintre sikerült eljutni, hogy tervezgetjük, mi lesz, meg már érkeztek pályázatok 1-2 közbeszerzésre, de semmi érdemleges.
Na de az a fokú töketlenkedés, ami itt az elmúlt 1-2 évben történt, az már nevetséges. A főváros kezdené, de nincs pénz. Talán lesz pénz a kormánytól is, de akkor kell pótlóbusz is. Na de pótlóbuszt a havertól rendelj már, mondja a kormány. Ja, közben kiderül, hogy az egészet elszámolták, mert nem fogják tudni kihozni a tervezettből, drágább pályázatok érkeznek, ezért csak fél felújítás lesz.
Szóval hogyan fordulhat elő ez a balkáni szint? Miért lesz politikai játszmák színtere egy olyan vasútvonal, ami a legtöbb embert szállítja az országban? Nem ciki ez a fővárosnak és a kormánynak is, hiszen az elmúlt 6 évben semerre nem haladtak ez ügyben (sem)?
Ez inkább már siralmas.
Van itt egy hozzászóló az oldalon amelyik valamelyik nap levezette hogy ha majd az Olimpia rendezését megnyerjük akkor lesz fejlesztés és minden jó lesz!
# 3/3 Időpont ma 18:10
Szövegértelmezés...
#3
Abban a Budapestben élek ahol 20 évvel ezelőtt forgatták pl. a Miniszter Félrelép-et (ami egy látképet ad a városról), vagy a Kontroll című filmet, ahol még a mai napig is ugyanazok a lepusztult metrók járnak, mint ami a forgatáson volt. Azóta szinte semmit nem változott a város.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!