Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ez tényleg megtörténhet?

Ez tényleg megtörténhet?

Figyelt kérdés

A facebookon olvastam az alábbi szöveget :


"Ez eredetileg komment volt, de kiteszem ide, hogy számonkérhető legyek, ha így történik, és lehessen mondani, hogy rémeket láttam, ha nem. Az utóbbinak jobban örülnék.


Elmondom az én forgatókönyvemet. Nem túl vidám. Amit ezzel a "taktikai szavazásnak" nevezett elvtelenséggel csinálnak, az nem más, mint a Fidesz leginkább áhított célja: egy nyílt Fidesz-Jobbik koalíció (az eddigi bujtatott együttműködés helyett), ahol a Jobbik majd elvégzi a piszkos munkát (ki lenne alkalmasabb az "elégtétel" vételére, mint a belügyminiszterré avanzsált Vona gárdistái, immár mint Nemzeti Gárda?), és kiváló lesz villámhárítónak, adott esetben bűnbaknak is. Kicsit úgy, mint a kisgazdák esetében, csak most, ha a Jobbikot végre elengedik a láncairól, jó sok vér is fog folyni. Aztán persze majd a Fidesz "konszolidálja" a helyzetet, és egy efféle fél-polgárháborúval szépen megszilárdítja a hatalmát. Ezt úgy-ahogy az EU is lenyeli (az EU sokmindent lenyel), és Putyinnak is megfelel - Orbán pedig hosszú évekre biztosítja magának (illetve a pártjának) a bölcs vezető státuszát. Persze, ezzel Vona is tisztában van, éppen ezért magas árat fog kérni Orbántól (az "ellenzék" hasznos idiótái ingyen, sőt nyüzsögve igyekeznek a Jobbikot a hatalomba juttatni, ott nincs gond), és persze titkon abban reménykedik, hogy majd (a nagy "elégtétel" után) valamikor rendezhet egy hosszú kések éjszakáját. Erre akár még esélye is lehet, láttunk már ilyet a történelemben.

Egyvalami szerintem biztos: a NER ezzel a választási színjátékkal csak megerősödik, és nagyjából ez a forgatókönyv, amihez az "ellenzéknek" nevezett kiegészítő NER-szervezetek (az úgynevezett "demokratikus pártok") lelkesen asszisztálnak."


2018. márc. 16. 17:05
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
lol :D
2018. márc. 16. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Ez valószínűtlen viszont ami szinte biztos hogy majd jönnek az UFÓ-k és Orbánt az Univerzum császárává koronázzák.
2018. márc. 16. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Soha nem értettem azokat az embereket akik ilyen eszeveszett összeesküvés elméleteket szőnek. Vona Gábor elmondta hogy nem fog szövetkezni a Fidesszel, akkor miért kell ezt felülbírálja egy részeg eszmefuttatás?
2018. márc. 16. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
91%
Vona azt is mondta, hogy ki kell lépni az EU-ból, aztán mégse...
2018. márc. 16. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
0%
Jézus xd Vona inkább menjen keletre ott majd a szürkefarkasok befogadják XD
2018. márc. 16. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Hát persze, bármi lehetséges és az ellenkezője is.
2018. márc. 16. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%

Előre bocsájtom hogy nemvagyok jobbikos.

Szerintem Vona van olyan okos hogy nem fut bele egy ilyen csabdába ha nincs akkor vannak körülötte tanácsadók akik megóvják az ilyen és ehhez hasonló ballépésektől.

2018. márc. 16. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!