Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A lengyel külügyminiszter...

A lengyel külügyminiszter szerint a magyar külpolitika veszélyes és nincs egyetértés a két ország között. Végképp egyedül maradtunk?

Figyelt kérdés

A lengyel külügyminiszter egy, a lengyel kormányhoz közel álló konzervatív varsói hetilapnak (Sieci) nyilatkozva elmondta, bár néhány, főleg EU-s kérdésben azonos állásponton vannak a magyarokkal, de Magyarország keleti politikáját veszélyesnek tartják.


"Itt a magyar és az orosz politika bizonyos fokig egybeesik. Számunkra ez veszélyes gondolat." - nyilatkozta a külügyminiszter.


Czaputowicz hangsúlyozta, hogy a keleti politikában nem lehet egyetértés Varsó és Budapest között, kormánya pedig határozottan elutasítja a magyar álláspontot, helyette az orosz agresszió fenyegetését érző balti államokét, Grúziáét, Ukrajnáét és Romániáét osztja.


(A teljes interjú lengyelül itt olvasható: [link]


Ezek után szerintetek van még igazi szövetségesünk a külpolitikában EU-n belül, tekintve, hogy a lengyelek is igyekeznek elhatárolódni tőlünk?


Nem ez az első alkalom: a lengyelek a csehekkel együtt már a kvótaperből is kimaradtak, annak ellenére, hogy 2015-ben még velünk együtt ellenezték a kvótát.


Miután Szlovákia velünk együtt elvesztette a kvótapert, már ők is kihátráltak mellőlünk. Lásd: az EU-Afrika csúcsot, ahol már magunkra maradtunk a vétónkkal, 28 tagállamból 27 egységes álláspontot képviselt Magyarországgal szemben, köztük az V4 tagállamai is.


Ezek után egy ilyen lengyel nyilatkozat, a legmagasabb külügyi szinten, amit sorra vesznek át a nemzetközi lapok, vjon milyen hatással lehet országunk külpolitikájára és akár belpolitikájára nézve?


Tekintve, hogy Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia és Románia egységes frontot képvisel Oroszországgal szemben, még az EU egészénél is harcosabb módon, ráadásul az EU viszonya is megromlott a ruszkikkal, vajon jó úton jár a kormányunk, amikor Putyin kegyeit keresi és belülről bomlasztja az Európai Uniót?


Magyarország végképp egyedül maradt?



2018. aug. 15. 17:58
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
25%

A lengyelek kapják be!


A polákok véleménye szerintem pont a legkevésbé fontos itt, inkább az a probléma, hogy ezzel a kádári hintapolitikával az EU-n és a NATO-n belül keletkeznek feszültségek.


Ki tudja, talán pont ezt akarják a ruszkik.

2018. aug. 15. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
0%
Csak azért nem kell feladnunk az érdekeinket, hogy Putyint bosszantsuk egy látszategységgel.
2018. aug. 15. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
77%

#12

Téged itt nagyon le fognak hurrogni!

Egyébként nekem semmi bajom nem is lenne a magyar-orosz kapcsolatokkal, de az oroszok szemmel láthatóan átb-nak minket.

2018. aug. 15. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
24%
Már konkrétan miben?
2018. aug. 15. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
64%

"de az oroszok szemmel láthatóan átb-nak minket."


Nahát, ki hitte volna...

2018. aug. 16. 06:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
67%
A lengyelek ne kapják be, hanem jól teszik amit tesznek.
2018. aug. 16. 07:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
48%

Sosem mondtam volna, hogy liberálisként valaha ezt fogom mondani, de Éljen Lengyelország! Látom az itteni rovarszerű társadalommal szemben ott még mindig él a Solidarnosc szelleme. Nem bánnám, ha a lengyelek, legalábbis a lengyel fiatalok mostantól bojkottálnák a magyarországi békemeneten és nemzeti ünnepeken való részvételt, hogy Orbán vegye észre magát.


Egyébként Lengyelország már régebben is sok apró dologban liberálisabb volt Magyarországnál. Már a 80-as évek végén is forgattak olyan filmeket amikben pl. pucér nők vannak, meg nyíltan szexjelenetek, tökre mintha valami német vagy svéd filmet néznék, a mai Lengyelországban van a parlamentben egy fekete egy és nyíltan transznemű politikus, és az ottani baloldali ellenzék se olyan kreténekből áll, mint nálunk.

2018. aug. 16. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:

Tegnapi cikk az amerikai kapcsolatok javulásáról:

[link]

2018. aug. 17. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!