Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ti is érzitek a vészesen...

Ti is érzitek a vészesen közeledő demográfiai válságot?

Figyelt kérdés

Mostanában egyre jobban feltűnik, még a fővárosban és egyetemi városokban is, amik között ingázni szoktam, hogy az öregek és az öregedők (!) mennyire abszolút-abszolút többségben vannak. Kevés a fiatal a lakosság %-os arányában. Nagyon sok a nyugdíjas akit már most el kell tartania annak a kevés fiatalnak, de még sokkal több azoknál is az öregedő korosztályú társadalom, a kb. 50 év körüli korosztály, akik már nem sokáig fognak hasznot termelni. Vészesen közeledik az idő, amikor ezek is bekerülnek az eltartandó rétegbe, ami nem csak azzal jár hogy el is kell tartani őket majd anyagilag, de a már most hanyatló és bukás szélén álló egészségügyet még sokkal jobban meg fogják terhelni, aminek beláthatatlan következményei lesznek, ami semmi jóval nem kecsegtet. Mindeközben mégis a fiatalok vannak a legjobbak elnyomva, azoknak kell tömegesen külföldre költözniük, holott azokat kellene a leges legjobban, akár vérrel verítékkel is itthon tartani, mert ki más fogja vinni az országot 10 év múlva? A romák? 10 év múlva amikor a nyugdíjasok száma szó szerint MEGDUPLÁZÓDIK, (ha szkeptikus vagy, nézd meg Magyarország korfáját a KSH oldalán), eközben a fiatalok száma felére csökken, a kivándorlás és természetes fogyás miatt, mi lesz az országgal?

És mondom, ez a borzalmas arány amit látok, ez a fővárosban és a vidéki nagy egyetemvárosokban van. Ahova én nem látok bele, a kisvárososokba és a faluvidékbe, ott meg gondolom már most sokkal rosszabb a helyzet, tehát vannak olyan falvak ahol a lakosság teljes egésze nem termel semmi GDP-t mert vagy nyugdíjas vagy öregedő közmunkás, vagy kisebbségi. Mi lesz így az országgal?



2018. okt. 4. 01:16
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:

18: De továbbra is hibának látom, hogy romló egészségi állapotban még mindig azt nézed, hogyan zsigerelhetnéd ki magad még jobban.

Különben nem tudom, milyen közértekbe jársz, én mind az ALDI-ban, LIDL-ben, G-Robyban azt látom, hogy a kasszások van, hogy csak pár percre nyitnak ki, és már zárnak is, és mindig annyi kassza nyit, amennyire szükség van, hogy ne legyen sorbanállás.

És a kasszás dönt a bezárásról, sokszor pont azért, mert ki kell mennie.

Semmi gond, joga van. A kollegák reagálnak, hogy kell nyitni egy másik kasszát, és akkor valaki beszalad, és 3-15 percig kasszázik.

Szóval nem mindenhol az a hozzáállás, hogy a munkaadó tűrjön és minél jobban szorítsa a fogát!

És ráadásul ezekben a közértekben a 4 órás munka fizet annyit, mint máshol a 8 órás, nehéz is bekerülni, annyian pályáznak.

Ezért mondtam, hogy hiba volt, amit vállaltál, mert nem igaz, hogy CSAK így lehetett pénzt keresni.

Szerintem nem tartod elég értékesnek magad ahhoz, hogy méltón bánj magaddal.

2018. okt. 4. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:
Elnézést, nem teljesen igaz, be kell vallanom túloztam, mert a vejem apja is segített, a fiaim meg kölcsönt vettek fel a felére, vagyis csak segítettem őket lakáshoz jutni.
2018. okt. 4. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:

A gond az, hogy egyenlőre nem vesznek fel pénztárosnak, kell az új nyugdíjas törvény.

Egyébként én a Spart néztem, ott nem szeretik a gyakori bezárást, de ha muszáj, akkor ki lehet menni persze.

Eléggé hajszolják a pénztárosokat, de ahogy néztem, vannak akik végignyomják a napot, tíz órát, öt után szünettel.

Csakhogy vannak időszakok, amikor több, meg kevesebb a forgalom, így lényegében csak pótlásnak kellenék, rövidebb időre.

Megnézek majd mást is, meg keresek itthonról végezhető, vagy mindenféle munkát, csak szeretném legálisan csinálni.

2018. okt. 4. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 anonim ***** válasza:

A SPAR-ban nagyon túlterheltek a dolgozók, van, ahol 2 ember van egy nagyobb, belvárosi forgalmas közértben, és sorban is rengeteget kell állni emiatt, és hibázás is ott szokott lenni ennek megfelelően, pl. az árazásban és a fogyasztói jogok biztosításában, pl. hogy ha téves és alacsonyabb a feltüntetett ár, akkor nem visszavesszük a beblokkolt árut nagy hisztik közepette, hogy mégsem kell, hanem a vevőé kell legyen annyiért, amennyiért ki volt írva.

Én ennek megfelelően ott rengeteget szoktam bosszankodni vevőként.


Gondolhattam volna, hogy kinézed magadnak pont a legelőnytelenebb közértet!:)


Jézus azt mondta, szeress úgy másokat, mint önmagadat. Kicsit állíts a látásmódodon, mert másokat jobban szeretsz, mint magadat. És ez ugyanúgy helytelen, mint fordítva. Isten Rád bízott Tégedet, senki mást annyira, mint Tégedet, hogy gondoskodj róla, tartsd jól.

Ideje, hogy erre nagyobb gondot fordíts, mint eddig!

A gyerekeid sínen vannak, feleségedről sem kell gondoskodnod, Te jössz végre!

:) <3

2018. okt. 4. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:

Mellesleg a beugrás a pénzes kasszába nem kimondottan jó ötlet.

Főiskolás koromban egy nyarat strandon dolgoztam, sört árultam többnyire, apámnak akkor nem volt elég munkája, és előfordult, hogy ki kellett mennem WC-re, beugrott egy kollégám, akiben megbíztam, de lett is jókora hiányom és még csak azt sem tudom biztosra, ő csinálta e, vagy én voltam a balfék, mert nem derült ki azonnal.

Levonták, tanulópénz volt.

2018. okt. 4. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim ***** válasza:

Köszönöm a jóindulatodat.

Minden jót neked is.

2018. okt. 4. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:

Mi lesz az országgal ? Hát kihal, a népessége elvándorol.

Ha v ki itt is marad fiatal nem vállal gyereket.


Most jött ki egy felmérés a 35 év alattiak 75%-ának nincs gyereke. A teljes gazdaság befog dőlni, néhány évtizeden belül. Hivatalosan Észak és Dél MO már így is kihalt.

A kisebb falvak községek már ma is gyakorlatilag elnéptelenedettek.


A Kormány állításával szemben ennek az országnak jelen állapotában vége. Még csóró migránsok is azt mondták h MO szegény nem akarunk itt élni. El lehet képzelni h mekkora a baj ha már egy csóró Afgán is menekül innen.


A munkaerőhiány egy teljesen általános jelenség lett.

Nem hivatalosan pedig több mint 1 M ember hagyta el MO-t akiknek a többsége SOSEM fog visszajönni.

2018. okt. 4. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:

#27

"Most jött ki egy felmérés a 35 év alattiak 75%-ának nincs gyereke. "

Milyen felmérés és hol jött ki? Elolvasnám, érdekelne.

2018. okt. 4. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:

[link]


Elnézést 70 %

2018. okt. 4. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:
Köszi, de sajnos ott sincsen meg maga a felmérés, csak amit a cikk szerzője leírt róla. Majd később megpróbálom a hivatkozott hvg számban megkeresni.
2018. okt. 5. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!