Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mit szóltok hozzá, hogy...

Mit szóltok hozzá, hogy kilenc nap múlva végre reálisabb adatokhoz juthatunk?

Figyelt kérdés

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint március 29-én mutatják be a 2019. januári keresetekre vonatkozó adatokat.


2019-től már nem a bértömegből, és a foglalkoztatottak számából számítják ki az átlagkeresetet, hanem közvetlenül a NAV számára beküldött havi egyéni bevallásokból. Ez az adatbázis pedig már tartalmazza az összes legális munkajövedelemmel rendelkező adatát, és nem csak az 5 fős és afeletti cégeknél dolgozókét.


A KSH adatközlése 2018-ban 2,8 millió alkalmazottra vonatkozott. Ennyien voltak, akik a közszférában, vagy az 5 és afeletti létszámú vállalkozásoknál dolgoztak teljes munkaidőben. Ha belegondolunk, ez a kör a 4,47 millió foglalkoztatott mindösszesen csupán a 63 százalékát jelentette.



Ebből a 2,8 millió alkalmazottból 1,9 millióan dolgoztak vállalkozásoknál, mégpedig 5 és nagyobb létszámú, összesen 95 ezer regisztrált gazdasági szervezetnél.Emellett azonban van további 1 millió 324 ezer (!) gazdasági szervezet, ahol legalább egy, de maximum négy alkalmazott van.


2019. márc. 20. 10:42
 1/6 anonim ***** válasza:
62%
Ez se lesz reális, mert a zsebbe pénz nem lesz benne.
2019. márc. 20. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
31%
Hát ha mindenkit beleszámolnak kijön vagy 400 ezer.
2019. márc. 20. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
54%
Pénztáros lőrinc feljavítja majd a statisztikát mindenki nyugodjon le a p...ába
2019. márc. 20. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
96%

az átlag gyakorlatilag egy használhatatlan mutató.

eddig se volt értelme, ezután se lesz.

2019. márc. 20. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
3%

"az átlag gyakorlatilag egy használhatatlan mutató.


eddig se volt értelme, ezután se lesz."


Az analfabéták esetében biztos.

2019. márc. 20. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Beleveszik Mészárost, Habonyt, Tiborczot és társaikat, aztán kijön hogy itt mindenki 1 milliót keres. Aztán ha leveszed a 10 leggazdagabbat, kijön hogy mindenki 150 ezret keres.
2019. márc. 20. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!