A rendszerváltás előtt még tényleg meg lehetett élni azokból a bérekből amit akkoriban adtak Magyarországon?

A jövedelmi viszonyok nagyjából ugyanolyanok voltak, mint ma. Volt, akinek jobban ment, volt, akinek nem annyira. Egyes vidékek szegényebbek voltak, mások nem annyira. Igazából ma is körülbelül ugyanott húzódnak a határok. Nyugat-Magyarország akkor is kicsit jobban el volt eresztve, Borsod, Szabolcs akkor is csóró volt. Pesten ugyanígy a kerületek, a Rózsadomb a gazdagok környéke, Kőbánya meg Csepel a prolinegyedek.

Én Angyalföldön nőttem fel, egy nagyapám által épített nagy családi házban. Apám művezető volt, jól keresett, anyám is dolgozott. Nagyjából megvolt mindenünk, ma azt mondanánk, hogy középosztálybeliek voltunk. De az autó csak Trabant vagy Skoda, és arra is öt-hat évet kellett várni, még úgy is, hogy apám csókos volt a cégnél (ami ahhoz képest, hogy 56 után elkapták az osztrák határon, elég szép teljesítmény). Tévé fekete-fehér, majd egy színes Orion, és óriási dolog volt, hogy kétszer is eljutottak Spanyolországba nyaralni, és hoztak nekem egy Atari VCS játékkonzolt - ami akkor, 1983 karácsonyán már rég kifutott modell volt. Szóval hiába éltünk jól, akkor is egy lépéssel le voltunk maradva a "rohadó kapitalizmus" mögött, és csak tátott szájjal nézhettük az ottani dolgokat a műholdas tévécsatornákon vagy a dollárbolt kirakatában. Volt egy vonal, amit nem léphettél át, ha a fene fenét eszik is.

Azt kell mondanom, az osztálytársaim sem éltek sokkal rosszabbul. Többségük lakótelepi lakásban élt, páran lepusztult angyalföldi gangos házakban, de nekik is megvolt, ami kellett. Kocsija nem volt minden családnak, de ez is elég ritka volt, azért legalább egy kispolák jutott mindenhová. Igazán szegény iskolatársam csak néhány volt. De egyikük sem irigykedett, senki sem nézte tátott szájjal a házunkat, ha átjött játszani. Valahogy nem volt akkora ügy a vagyon, mint most.

A szüleim 21 évesen költöztek saját lakásba, hitel nélkül. Rá 2 évre autójuk is lett.

Én jelenleg 24 évesen az 1 szobás albérletet alig tudom kifizetni a párommal, pedig magasabb végzettségünk van, mint anno a szüleimnek.

Az a gond kérdező, hogy a mai viszonyok közé próbálod helyezni (és sok válaszoló is) az akkori megélhetést.

Képzeld el inkább azt, hogy a mai kereseted mellett nincs internet, nincs tévé előfizetés, nem autóval közlekedsz hanem busszal és vonattal, nem utazhatsz külföldre. Ha ruhát akarsz venni akkor csak 1 féle boltban tudsz vásárolni és annak készlete olyan, mint ma egy gagyi kínai üzlet készletének a harmada, negyede. Nincsenek elektronikai eszközök amiket megvehetnél csak szalagos magnó és fekete-fehér tévé 2-2 márka összesen, egy drágább meg egy olcsóbb fajta. Ahogyan illatszerből, pipere cikkekből, mosószerekből, hanglemezből is csak néhány fajta közül választhat mindenki. Szórakozni a heti 1 szombati discó van valamelyik kultúrházban és vehetsz könyveket - na abból sok volt. Nagyobb területre, vagy Budapesten lakótelepre jutott 1 kisebb bolt, 1 cukrászda és 1 kocsma féle presszó, ritkábban voltak éttermek. Szombat délután minden bezárt és hétfőig csak az állatkert vagy a színház és hasonlók voltak nyitva. A boltban üresek voltak a polcok, főképpen alapvető élelmiszereket vehettél 1-1 félét. Nem válogattál, hogy 15 halkonzervből éppen melyik kell, volt 1 fajta és kész.

Na, ebben a környezetben neked is megmaradna a pénzed amit keresel, mert nem volt mire elkölteni és nem volt szokás elkölteni. Az átlagember nem járt szórakozni minden hétvégén, nem vettél ruhákat csak úgy és nem vettél csak azért új edényeket mert az illik az új csempéhez a konyhában. Használtad azt ami a nagyitól volt örökség.

Igen, akkor meg lehetett élni, mert be tudtad fizetni a számláidat, tudtál venni kaját a pénzedből és volt hol lakni. Annak aki odafigyelt a pénzére. Ahogyan most is történik.

Azonban ha olyanok, mint az én szüleim voltak, akik városi jó fizetésükkel abszolút nem tudtak bánni, akkor a pénz az első napokban ment az adósságok visszafizetésére, aztán 1 hét pénzszórás, kocsma, cigi, pia, buli, majd 3 hétig kajára is alig, ment az újabb kölcsönkérés. Szóval ne higgy azoknak akik etetni akarnak. Nekünk most is van házunk, ahogyan rengeteg más embernek - sokkal többnek van saját tulajdonú ingatlana, mint a '70-es években. Van autónk, ahogyan másik több millió embernek és rengeteg mindenünk, de nem számítunk gazdagnak. Egyszerűen aki szórja a pénzt, bármennyi is van neki, annak nem is lesz belőle semmije. Aki meg odafigyel rá, mint sógoromék, azoknak az 1 átlagbérből és 1 fél munkaidős minimál fizetésből is lesz lakása, kocsija, jó élete. Soha nem volt könnyű, csak ma jobb életszinvonalat jelent az ha valakinek minimálbére van, mint régen ha ő volt a párttitkár vagy szakszervezeti bizalmi is, mert most van mire költeni a pénzt, akkor meg nem volt. Ennyi.