Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Magyarországon a kormányok...

Magyarországon a kormányok miért nem törekednek arra, hogy az állam (közszféra), illetve az állami cégek hatékonyan legyenek szervezve?

Figyelt kérdés

Többek között a közigazgatásra gondolok.

Minden szilvafának van önkormányzata, ez pedig órási pazarlás.

Illetve, a másik probléma,hogy a közszférától távol áll a részmunkaidő.


Nyilván, az oktatást, EÜ-t, nem lehet leépíteni , viszont az adminisztratív jellegű területeket igen.

Ezzel együtt meg kaphatnának normális fizetést, ami a versenyszférában is megállná a helyét.



A mamutok, mint a MÁV, Posta, BKV és hasonlók nyakára meg egy multis tapasztalatokkal rendelkező interim menedzsert kellene ültetni.

1-2 év alatt rendbe szedné.



Ahol én dolgozok jelenleg, itt az a cél,hogy az adminisztrációt végző osztályok, mint HR, pénzügy alacsony költségből, alacsony létszámmal működjön.

A cég a pénzt főleg azokra a részlegekre pumpálják,akik a pénzt hozzák neki.

Ezért van az,hogy egy mérnöknek vagy egy beszerzőnek jóval magasabb a fizetése, mint egy HR-en dolgozónak.



Mávnál dolgozó családtag szerint, a Mávnál a hatékonyság 0.A vasutasok meg öregszenek, főleg a forgalomirányítók.A fizetésük alacsony, állandóan tanulniuk kell, emiatt nincs utánpótlás.De a cég meg sem próbál megváltozni.

Már most is komoly munkaerőhiány van, pár év múlva súlyosabb lesz.


2019. jún. 15. 19:34
 1/8 anonim ***** válasza:
87%
az túl sok pénz és idő. a dolgok meg így is mennek úgy-ahogy. sajnos ez a mentalitás.
2019. jún. 15. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
64%

"az oktatást ... nem lehet leépíteni"

De az sincs jól szervezve, az tuti. Lásd pl. a dupla nyelvvizsgáztatást: ha valakinek a nyelvtudását már elismerte az állam, ráadásul újabban ugye a vizsga költségét vissza is fizeti az állam a vizsgázónak (ami eleve nem kis összeg országos szinten), akkor nettó pazarlás ezek után még arra is pénzt költeni, hogy ugyanabból a nyelvből érettségiznie kelljen (ráadásul esetleg alacsonyabb szinten, mint amilyen szintű a nyelvvizsga volt). Már 2005 óta létezik a kétszintű érettségi, aminek a szintjei kompatibilisek a nyelvvizsgák szintjeivel:

a középszintű érettségi szintje = az alapfokú nyelvvizsga szintje (vagyis B1)

az emelt szintű érettségi szintje = a középfokú nyelvvizsga szintje (vagyis B2).

Ha valaki emelt szintű érettségivel akarja megszerezni a nyelvvizsgát miután már leérettségizett, valami 30 ezer forintba kerül neki, ha jól tudom. Akkor szerintetek mennyi pénzt húztunk már le a klotyón ezzel az egésszel? Pedig egyetlen tollvonásba kerülne csak az, hogy ezt a pénzt másra, értelmes dologra fordíthassa az oktatásügy, mégsem változtatnak. Fel nem foghatom, hogy miért. A régi érettségi rendszerben akinek megvolt a középfokú nyelvvizsgája, annak nem kellett érettségiznie, hanem automatikusan ötöst kapott, sőt, nem kellett bejárnia az órákra sem, vagyis egyre kisebb létszámmal mehetett tovább a csoport, hogy akiknek még nem sikerült, azokra egyre több idő, figyelem, energia, stb. jusson, hogy nekik is összejöjjön a nyelvvizsga. Most meg...

2019. jún. 15. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
79%

"Nyilván, az oktatást, EÜ-t, nem lehet leépíteni"

álmodj királylány

2019. jún. 15. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 mindentudó99 ***** válasza:
0%
Igazad van. Akkor zárjuk be a budapesti önkormanyzatok 98%-át . Ki lehetne rúgni egy csomó embert. A városi nép meg lejárhatna falura ügyet intezni. Te is éppen erre gondoltál ugye kérdező?. Támogatlak benne.
2019. jún. 15. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
77%

Kaparj kurta, neked is jut. Nem hinném, hogy más nyelvek is ismernék ezt a mondást, mint életstratégiát. Ahol annyira "fejlett" a központosítás és az államosítás, mint Magyarországon, ott képtelenek zsugorítani az állami szférát, tehát mindenki abból akar megélni. Nálunk a magánszféra még mindig csak bizonyos területekre korlátozódik és nincs versenysemlegesség, a tehetségtelen akarnokok is meg akarnak élni.

Az oktatást meg az EÜ-t is le lehetne építeni, csak akkor nem lehetne előírni, hogy kisgyerekeknek tehetségtelen katolikus "költők" (=fűzfapoéták) megtanulhatatlan verseit oktassák és a hálapénz nem a kivénhedt, reszketeg kezű osztályvezető főorvosok zsebébe menne. A tehetség és az akarnokság nem összeférhető.

2019. jún. 15. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Először is,felsőbb szinten (is)érteni kellene a szervezéshez.

Másodszor,ez az ország soha nem volt kompetencia alapú.

Amíg az uram-bátyám rendszer nincs felszámolva,addig nem az számít,mit tudsz,hanem,hogy ki patronál/kivel vagy jóban/kinek vagy a rokona.

2019. jún. 15. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Mert mindig erre törekszünk, de mindig valami egyedi, magyar, de hibrid megoldással, ami sikertelenségbe torkol.
2019. jún. 15. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Amikor a hatékonyságot és a létszámot egy kategóriába tesszük (vagyis lineáris összefüggést tételezünk fel), akkor ott nincs több szó. A hatékonyság egyszerűen más dolog.
2019. jún. 16. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!