Ti, akik végigkövettétek a rendszerváltást, így képzeltétek el a 30 évvel későbbi Magyarországot?

#9-s: úgy olvastam egy történelmi folyóiratban, hogy az egyik amerikai elnök rádióműsorban argumentálta a politikai tevékenységét a néptömegek felé és a magyarázatait a publikum úgy honorálta, hogy követték őt.

Nem gondolja, hogyha ilyen jó retorikája lenne a jelenlegi rendszernek idehaza, akkor hasonló eredményt váltana ki? (Ezt politikailag független szemlélődőként írom, még nem vagyok azon a szinten, hogy állást tudjak foglalni!)

Nem ítélkezni szeretnék, de az ún. élesváltást nem a szavazók és a "nép" döntötte el? Talán demagógnak, populistának hangozhat a kérdés, de sajnos azt feltételezem, hogy egyfajta kényszernek nevezi.

Szóval azért kellett privatizálniuk, hogy gyorsan tudjanak piacgazdaságra állni? Mintha Sztálin mondta volna egy ehhez hasonló helyzetben, hogy a rendszerek rákényszerítik a saját struktúrájukat a környezetükre és hogy ez másképp nem is lenne lehetséges. Hitelesnek gondolom, hogy azt írja, nem értett hozzá a nép. Nem is volt minta, nem ez volt a szakmájuk. Persze elvárásaik voltak. A gondolatmenete abba torkollik, mintha valami szándékos tanulatlanságra tendáló erő akarná fenntartani ezt a rendszert.

#10: szeretném, ha elmagyarázná a hamis ideológiák és propagandák mibenlétét, ahelyett, hogy tipizálna, inkább cáfolna! Persze csak akkor, ha nem okoz önnek kellemetlenséget! (Előre is köszönöm, mert jóhiszemű vagyok.)

#11: Sajnos az emberi agy asszociál dolgokra, amikre időnként nem kéne. Nem állítottam semmi ilyesmit.

#13: Igaza van! Azt írtam, ami oda van írva. :D Ha önnek a szavaim, kedves 11-es valamilyen stilisztikai, konnotatív, denotatív, stb. többlettartalmat jelentenek, az nem az én hibám. Ezeket hallottam, ezt tanultam. Leírtam, hogy nem vagyok a kérdés célközönsége, ennek ellenére magyarázat és tisztázat helyett kritikát kapok. Nekem még nagyobb a plaszticitásom az ilyen témára, ezért acsarkodás helyett inkább próbáljon meg nyíltan befolyásolni! :) Ha mond valamit, forrásjelölés vagy megnevezése esetén elismerem. Csak így logikus a disputa. Az öné is, az enyém is.

Visszatérve 13-as válaszára: én speciel sosem voltam vallásos, de tolerálom, ha valaki az. Mert ha nincs tolerancia, nincs konszenzus. Ezt gondolom leszögezhetjük. A pluralitás konstans.

#19: a politikai korrektséget is túlzásba lehet vinni, ha kellő kritika helyett inkább protokollárisan szidják. Nem akarok nagyon visszamenni a korba, de egy Hegel nevű filozófus azt írta, hogy tézis-ellentézis-szintézis...úgy értelmezhetem a megnyilvánulását, hogy most átestünk a túlsó oldalra? Ez egyfajta "hiperpolarizáció"? Kissé interdiszciplináris megfogalmazás, nyilván a humán tudományok nem így mondják, de szerintem már érti. (Remélem, el is olvassa.) Attól még, hogy az ideológiák alapján van írva, nem azt jelenti, hogy nem lehet igaz. Ha valamire rá akarja fogni a hamisságát, akkor inkább személyekre és körökre kéne, nem a "szent" eszmékre. Azok sem működnek persze önállóan, szintetizálni kell őket. Talán nem csak klisé, amit eddig írok, de ha igen, kioktatnak majd. Igaza van abban, hogy szégyellni kell.!? Hallottam én is olyanról, aki hogy hallgató lehessen, elbliccelte a katonaságot, egyetemi rektorról, aki most a fia cégétől rendeli a térképet a karnak. Örülök, hogy ítélet helyett megpróbálja megérteni az álláspontokat! Egy olyan vitában, ahol mindenki démonizál mindenkit, nem könnyű vitázni...még informálódni sem.

#20: lehet, hogy helyeset/helytelent mond, eddig nem cáfolta/erősítette senki, de pragmatika helyett inkább érződik gyűlölet a szavaiból, mint objektív megítélés. Viszont ez is egy álláspont, miszerint azért váltottak rendszert, hogy a sokaság hitelhez jusson? Akkor jobb életet akartak, ugye?

#22! Ebben a körben tegeződni szoktak. Hogy te mégsem teszed, abból jó sok következtetést lehet levonni. Ha így világosabb: elég jó jellemrajzot. Na a politikusok (ha ügyesek és ambiciózusak) ugyanezt teszik. Elemzik a tömeg viselkedését, és beszédeiket aszerint mondják el. Most lehetne kérdezni, hogy mi a különbség egy politikus és mondjuk az én „beszédem” között. Egyetlen különbség, ami viszont meghatározó, biztosan van. A cél! Az enyém az, hogy mások is értség a folyamatokat. Ne az én véleményemet, hanem az, miképpen lehet kiolvasni az eseményekből a lényeget. A politikus célja a hatalom. Ha a nép cukrot akar, azt fognak neki ígérni. Ha a nép botot akar, azt fognak neki ígérni. A jó politikus ezt is figyelembe veszi. A hatalmat akaró politikus csak ezt veszi figyelembe.

Így „dönt” a nép. Ez nem „kényszer” ez szabály. A természet törvénye. Nevezhetjük pszichológiának is. Vagy a dolgok ügyes kihasználásának. Tömeghatásnak. Egy dolognak nem nevezhetjük: a „háttérhatalom” kényszerének vagy manipulálásának. A dolgokat soha nem háttérhatalom dönti el, hanem az, hogy vannak emberek, akik képesek (mert megtanulták) kiolvasni apró jelekből olyasmit, amit mások nem. Aztán, mint a bűvész: eladják annak, aki vevő rá.

Az erő, amit kiolvasni vélsz, létezik. Megismétlem, természettörvénynek hívják. Ha „kellett” privatizálni, azt nem úgy kell érteni, hogy valakik ezt elrendelték, mert volt hozzá hatalmuk. Hanem úgy, hogy azok, akik döntési helyzetbe kerültek (jelesül az akkori kormány), egyfelől annyira ismerték a kapitalizmus természetét, hogy tudták: az erősebb győz. Azt is tudták, akkor és ott az erő a pénz volt. Meg azt is, a tömegnek nincs, mert a korábbi rendszer természete ilyen volt. Nagyon akarták, hogy ez az erő magyar legyen (nevezhetjük egyfajta hazafiságnak is). Amire nem gondoltak, hogy a gazdagodásnak is van természetrajza. Ha nem úgy történik, akkor az eredmény is más lesz. Lett is. A tömeg szerepe itt abban volt, hogy egymeglévő de pontosan nehezen megfogalmazható igényt egyesek jól manipuláltak, tömegigénynek állítottak be. Az is volt, csak nem úgy. A lényege az, hogy az 1940-es évek államosítása, a téeszesítés a fűnyíróelv szerint történt (azok is „ennyire voltak okosak”). Ez az igazságtalanság nem felejtődött el. Csak nehéz volt megfogalmazni pontosan. Nos némi ferdítéssel megtették. Nem az MDF kormány, ők csak végrehajtották.

És végül egy nagyon fontos dolog: ezek nagyon súlyos szavak. A sokféle ember képességei, tanultsága, elfogultsága és még sok ok folytán sokféle módon értheti. Pedig nagyon nem jó, ha félreérti. Márpedig aki erről fél egy oldalon akar írni, nem tudhatja kifejteni, mire is gondol. Felelős szakértők ezért nem szeretnek röviden nyilatkozni. Ez is egyfajta természettörvény. A félreértés módozatai. Aki ismeri őket, igyekszik elkerülni. Vagy ügyesen úgy alakítani a szót, hogy a legdurvább hazugság is vonzó igazságnak tűnjék. És ebbe bizony bele lehet veszni, ha az ember nem kellően óvatos.

Még néhány észrevétel a további megszólítottak helyett:

A hamis ideológia egyik mibenléte az előző bekezdésben van megfogalmazva. És a hamis ideológiának pont ez a nehezen cáfolható része. Vonzónak van előadva, aki egyszer elhitte, nem fogja elengedni, az ugyanis még nagyobb bizonytalanságot okozna neki, ezt pedig az emberi elme rettenetesen utálja (bonyolult, szakcikkekben életösztönnek titulálják). De legyen! az idézett hamis ideológia egyszerű. Elmeséltetik egy kor jellemrajza. Majdnem igaz. Az ebből következő igény. Az is igaz. Amennyire pár sorban leírható, igaz a szocializmus, igaz a kapitalizmus. Egyetlen nehezen ellenőrizhető dolog hamis, ami viszont visszájára fordítja a többit. „lapátot támasztották”, „tisztességesen gürizőknek mostoha sors járt”, „dolgozni sem volt értelme”, „nyalizások”… Ja! Ilyen volt! Csak nem határozta meg a rendszert! Vagyis az – bár e tulajdonsága is megvolt, nem perdöntő, nem meghatározó, nem utat kijelölő volt.

A #19-ről szólva úgy gondolom, nem kell elbonyolítani a dolgokat. Egy politikai rendszerben egy nép vesz részt. Sok ember sokféle bármely korban és bármely rendserben. Ez azt jelenti, bármire találunk példát bármely rendszerben. A lényeg azonban mégis az, ami meghatározó, iránymutató, kikerülhetetlen volt. A Horthy rendszerre például az ország megcsonkításának démona. Hisz az a rendszer ebből született (próbálták elkerülni szelíd Károlyival, sokan olyanok is, akik egyébként nem szertték őt; próbálták Tanácsköztársasággal, őket is sokan támogatták a kommunizmus ellenzői közül – miért? mert fontosnak egyet tartottak, a csonkítás elkerülését. Annak érdekében nem számított se Károlyi se kommün, az ördög se számított volna – de ő nem jött). Szóval Horthynak komoly gondja volt rendszer születésének elkendőzése. Rákosi legfőbb gondja – bármilyen hihetetlen – szintén a születésének titkolása volt. Mert a politikában a lényeg a jogfolytonosságon van. Horthy nem következett se a világháborúból, se a monarchiából. Rákosi se következett se háborúból, se „felszabadításból”, se szociáldemokráciából. És Orbán legfőbb gondja szintén a folytonosság. Ezért kell felmagasztalni Horthyt és korát, nem azért, mert el van bűvölve tőle. Ezért könnyű az USA-nak. Az elnök lehet akármilyen lökött. Nem számít. Az intézmény, az elnöki poszt számít. Lehet félredugni, lehet csalni, korrumpálni, mindent lehet. Csak nem szabad kiderülni, hogy elnöki minőségben. Mert akkor vagy megy, vagy bebizonyítják, hogy „nem tudott róla”. Vagy nem „úgy” tudott. Nálunk a személy számít, tönkre teheti a funkció mítoszát. Ott a funkció számít, nem a személy. A folytonosság az, ami miatt hamisítani kell. Horthy gondja, hogy nem lehet monarchia, de akkor mi legyen? Kit tekintsen gyökerének? Rákosi nem lehetett Horthy folytatója, de akkor kié? Hová lehet nyúlni? Orbán nem folytathatja sem Kádárt, sem az utána következőket (hiába volt rendszerváltás). Ő Horthyt találta meg magának. A csalás, félremagyarázás oka mindössze az az emberi gyarlóság (vagy erény?), hogy kell, akitől meg kell különböztetnünk magunkat, különben névtelen massza vagyunk. Azonban kell mégis valami, ahonnan származtatjuk magunkat, mert különben egyedül vagyunk. És az ember társas lény.

Még annyit. A politika olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá (pedig a focihoz se). Sőt, most azt sugallják, értened kell! Na most akkor mi legyen? Hát valamit mindenki ki tud olvasni a történésekből. Aki nem vagy alig érti, a látványosat. Sokan a felszínt. És nagyon kevesen próbálják sorba rakni a dolgokat, megnézni, mi van ugyan de lényegtelen, és mi az, amitől irányok változnak, sok ember sorsa alakul hosszú távra, mi az, amit nem tudnak megfordítani azok se, akik egyébként tudnák, mit kell. Most például Orbán rendszerét akarják sokan leváltani. Csakhogy bármely módszert is tekintünk, mindnek van következménye, ami nehezen kalkulálható. Márpedig azt többnyire nem akarja senki kikaparni a gesztenyét mások számára. Leváltom választással. De ki garantálja, hogy azon a választáson én győzök? Leváltom puskával. De ki garantálja, hogy engem nem ér golyó? Leváltom bárhogy. Garantálja valaki, hogy munkám gyümölcse enyém lesz? Na ezért megosztott az ellenzék, még nem jött el sem az idő, sem az ember, aki tudja a megfelelő lépést. Most még a találgatás kora van. A tömeg meg már elvesztette kedvét attól is, hogy asszisztáljon hozzá.

A szocializmusnak, mint rendszernek megvoltak a maga bonyolult sajátosságai. Ezek összessége olyan volt, hogy bukása garantálható volt. De hogy mikor? Ezt annyira senki nem tudta, hogy 1986-ban a nyugati világ is lelkesen üdvözölet Gorbacsovot, mert úgy vélték, végre lehet szól érteni. És lehetett is! Csak azt tessék észrevenni: nem úgy vélték, hogy végre megdől a szocializmus, hanem hogy tárgyalni lehet vele. 1988-ban volt a magyar pártkonresszus (az négy évente volt). Utána hivatalosan, könyven ki szokták adni a határozatokat. Nagyon sokan voltak dühösek akkor. Hogy nem olyan határozatok kellettek volna! Tessék észrevenni: akinek a léte jogosságát vitatjuk, halálát kívánjuk, nem cselekvése részleteiről vitázunk vele. Még az akkori Lezsák féltitkos iskoláiban is a módozatokat tárgyalták. A szovjet csapatkivonás már el volt döntve. Nem jószándékból, nem politikai okokból! Hanem mert nem volt rá pénzük. Erre se. Aztán a mostani Orbán döngeti a mellét, mit intézett ő 1990-ben. Semmit, nem is tudta, hogy az ügy már lezárva, csak még nem végrehajtva. Antall is majd hanyatt esett, mikor megtudta (utána). Egy rendszerváltás történése pillanatában mindig kaotikus. Csak nagyon kevesen látják át, még kevesebben képesek érdemben befolyásolni. De utólag már minden tiszta. Sok hős keletkezik, sok világosfejű ember. Mert dicsfényben fürödni jó. Az események megítélésénél persze dolgozik az elfogultság és sok más is. De azért szokás később megítélni, mert a részletek összegyűjtéséhez, rendszerezéséhez, az okok és okozatok helyes sorba állításához sok idő kell. Itt fontosabb az, hogy tudnunk kell annyira hátra lépni, hogy kellő távolságból minden összefüggést helyesen lássunk. Görgei (y-nal csak korábban írta) Artur valós szerepe csak nemrég derült ki. Nem azért, mert ennyi idő kellett átkozói kihalásához, hanem mert mostanra találtak annyi dokumentumot, ami alkalmassá tette a helyes felmérést. A tudománynak is megvannak a maga szabályai.

Senkit nem akartam kioktatni, még kevésbé megbántani. De azt észre kell venni, ma a gyűlöletkeltés, az elfogult megítélés, a hamisság olyan dicsfényt kapott, ami alól bárkinek nehéz kivonnia magát. A politikára ez hatványozottan igaz, de a szétterjedtsége látszik például a tudomány rovat bejegyzésein. Egy geometriai vagy fizikai probléma taglalása nem szimpátia kérdése. De a gyűlölet képes azzá tenni. És tette. Ha ezt elkerüljük, már nagyot léptünk előre a megértésben. És egyelőre elégedett lennék, ha ennyi megtörténne. A további célt meg ráérünk ennek teljesülése után megfogalmazni.

Nem akarom senki álláspontját megtanulni. Plasztikusan kezelem a politikát, mert ilyen életkorban csak így lehet. Adaptálom, amit érdemes, abszorbeálom. :) Egy kortársam Pécsett pénzügy-számvitel szakon nyíltan szidalmazza a jelenlegi képviselőket, én nem akarok ide jutni, mert a végletesség, a radikalizmus olyan hiba, ami diszfunkciókhoz vezet, hátráltatja a megértést, a befogadást. A negáció nem eredményes sehol sem.

A jellemrajz kicsit túlzás talán, de akkor a formát változtatom a funkcióhoz: tegeződöm. Ha úgy tetszik, konformálódok a körülményekhez. Nem akartam egy valószínűleg ~30 évvel idősebb embert letegezni. Azt hittem, hogy csak a fiataloknak szánt párkapcsolati rovatban megy a tegeződés. Bár, lehet ott is kellett volna maradni, de most már mindegy. Legalább ragad rám némi kultúra és a generációs különbségeket is megtanulom kezelni. :)

Lesz egyéni álláspontom, előbb-utóbb biztos. De az biztos, hogy a pártatlanság, mint privilégium azért áll a fiatalság előtt, mert egyrészt nem tudják felvállalni az erkölcsi felelősséget, másrészt pedig nem érzik a döntéseik súlyát. Joguk van dönteni, de nem kötelességük. Nem véletlenül nem az, ezért a rosszallás, a tagadás, a negáció, tagadás itt is csak egy csapda.

Előzetesen még annyit, hogy a Te retorikád nagyon is logikusan megszerkesztett kompozíciók, ezért leszólásukat nem tartom hasznos dolognak. A piros kéz itt is a tagadás egy formája. Ha valaki ítéletért jön ide, az mehetne egy bíróságra is, aki informálódni, annak pedig ildomos lenne a tényleges funkciót szem előtt tartani. Több Voltaire-t kellene látni manapság.

Tegeződöm, ahogy a politikusok is, ha így nagyobb az esély a funkció elérésére. :) Jelen esetben az én funkcióm a megértés, a tiéd a megértetés. Később más kontextusba helyezed az értelmezést, racionális, piaci alapokra, logikára, törvényszerűségre, úgyhogy szerintem ez a társalgás működőképes. Olvashatnék szakirodalmat is, Kérit, Gombárt, Magyart, Lengyelt,(olvastam is keveset, ami a szűkös 19 évemben lehetséges volt) de nyilván a kérdés és az érdeklődés a személyes tapasztalatokra irányul, az információs ártalmak elkerülésével. (nyilván a kérdezőt is ez vezette, a kézzelfoghatóság, ezért ő sem a statisztikához nyúlt)

Az ígérgetések és az igények maga a funkció, a cél. Ehhez kell az adminisztráció, a pragmatika, hogy megvalósuljon. A politikus is persze akar valamit (hatalmat, önmegvalósítást, elismerést) és a nép is, mindenkinek vannak szükségletei. Ezeket a szükségleteket elítélni nem lehetséges, mert már adottak és az egyénbe lettek ültetve. Ha mégis ítélünk, tipizálunk, konfliktus lesz. Másoknak már nem olyan a változékonysága e téren, mert kifejlett az értékrendjük, a saját érdekük is efelé tendálta őket. A motivációkat pedig típustól és hierarchiai viszonytól függetlenül ki kell elégíteni. Talán ha mindenki kicsit többet engedne, akkor lenne egy kulturált módja a dolgok intézésének, a parlament nem cirkuszra emlékeztetne. Ahogy később írod, a személy/forma elrontja a funkció renoméját. Ezért felel a nép és maga a képviselő is, de a felelősség szónak nincs értelme a következmény szó nélkül. Ez a rendszerváltás óta nem változott. Szóval rossz pont. :/

"A hatalmat akaró politikus csak ezt veszi figyelembe." Sajnos erre sem lehet kifogás. A hatalom nem ártalmas, ha jó kezekben van. Ha pedig rosszban, akkor nyilán csak az gátolja az embereket a változásban, hogy nem látnak jobb alternatívát. De ha ez igaz, akkor visszaköszönünk az eredeti témához: láttak jobbat és váltottak. Később Te is azt írod, hogy addig marad ez a rezsim, amíg nincs jobb. Vagy ameddig el nem viszi őket a kaszás. Vagy meg nem bukik valami korrumpáló alak miatt. Vagy nem lövik le, stb.

Nem kényszer, hanem döntés. Szóval volt alternatíva, vagyis lehetőség. Volt elégedetlenség, vagyis indíték. Adott volt minden körülmény a cselekvésre, az emberek meg megragadták. De később írod, hogy mégis voltak, akik rásegítettek meghozni a döntést. És asszociálsz azokra, akik ezzel jól jártak. És arra is, hogy a kettő csoport közt volt/van átfedés, nem is kevés. Szóval adott volt a publikum, akik azt hitték, hogy mindenkinek jó lesz, mert nem ismerték a tőzsdecápa fogalmát. Meg a sokat szidott multikat. Deklaráltatták velük? Akkor mégis csak manipulálták a többséget! Én nem íratok alá valamit, ha utána mást csinálok. Vagyis a többség ismeri, hogy mit írt alá. Persze ez a jóhiszeműség. Akkor itt azt mondhatnánk, hogy nem lettek szocializálva és negatívan kondicionálva azok, akik tönkre vágtak valamit.

Nem szeretem ezt az elszámoltatás-dumát, mert olyan pejoratívan tüntetik fel, hogy az agressziótól meg lehet csömörleni. De ez az igény akkor egyeseknél racionalitáson alapszik, nem csak revanspolitika.

A dilemmák, amiket írsz, súlyos szavakként fogalmazva tartalmilag megegyeznek a politikai kultúra fogalmával. Amit eddig is nagyon nívó alattinak érzékelek idehaza. A magyar ember alig ismer egy-két külföldi politikust, a külföldi lakos ismer akár többet is. A magyar inkább belpolitizál, nincs kapacitása a nagyobb egységek ügyeire, csak ha feltétlen érdeke fűződik hozzá. Remélem, tévedek. A félreértés, ahogy a vita is addig tart, amíg nincs mindkét fél azonos szinten. A félreértés időleges, még ha kettőn áll is a vásár.

Ha a forma és a funkció nem passzol, akkor az eredmény diszharmonikus. Te is azt mondod, hogy természet törvénye! (Végül is létezik ökológia és ökonómia. Nem véletlen a két szó közti hasonlóság, az egyik felfogható alkalmazott tudománynak is a másikra.) Ha a jelenlegi természetesebb, mint az előtte lévő, akkor az nem nevezhető egy természetellenes, utópisztikus torzulatnak? Akkor viszont amit tanítottak nekem az elmúlt 4-5 évben, az nem is annyira kellene, hogy hamis legyen. A szociáldarwinizmus erre épült és még most is meghatározó, Herder is lényegében ezzel riogatta a nemzetet, csak egy másik tudatformára fókuszált, a kultúrára, a nyelvre és nem a politikára/társadalomra/gazdaságra/vallásra/művészetre. Persze hatással vannak egymásra...

Azt mondod, hogy a célod megértetni másokkal a lényeget, amit nem látnak. Én tényleg nem látom, visszamenőleg 30 évre, hiszen még "tervben sem voltam". Szóval írtam olyasmit, ami hamis volt, valami sztereotípiát? Szofizmát?

Ha így van, tényleg csak azért nem engedik el az emberek, mert a valóságot kéne tagadniuk, amit addig tapasztaltak. Sérülne egy elég stabil világképük. Persze nem is akarják, mert nem akarnak racionálisak lenni. Ha tényleg ilyen anómiás a társadalom, akkor az értékvesztett képeket képesek ilyen hamis, illuzórikus, idealisztikus eszmékkel kitölteni.

Itt viszont csattanó szerűen azt írod, hogy a berendezkedés, életmód, ha úgy tetszik, nem volt releváns a változások szempontjából. Annyira sem, hogy az irányt befolyásolja, mivel az, hogy "lusták" voltak az emberek, nem volt annyira fontos, mint az attitűdtől függetlenül meglévő társadalmi/gazdasági gondok. Itt már lehetne módszertani-korrelációs vizsgálatot csinálni, de szerintem felesleges. Ha általános méreteket öltött a lapáttámasztás, akkor nyilván nem viselt meg senkit. Annyira nem lehetett képmutató a baby-boom és az X, hogy "a jelenlévők mindig kivételt képeznek" alapján teljesen félrevessék az önismeretet és mindenki úgy hagyja el a hajót, hogy magának akarja a mentőcsónakot. Szóval a szemlélet ezzel kapcsolatban is pozitivista.

#19-esre vonatkoztatva egyet értek. A népnek kellettek a területek, ezért a formát a funkcióhoz igazította. Az igazítás nem is lenne baj, akkor sem lett volna, ha eléggé harmonikus. Ergo itt nem eléggé funkcionális a politikai gondolkodás, megint csak a kultúrája a silány. És ha focizni kell, akkor annak van előnye, akinek analitikus a gondolkodásmódja. De akkor a reflekcióm, hogy aki jobban focizik, annak felelőssége a kétballábasok helyett is játszani. Vagy terjeszteni a jéghegy aljáról szóló képeket. Mert ezt nem tanítják az iskolában. Mert tilos.

Jogos. Ha valaki nem tetszik, nem lépi át azt a küszöböt, ami nekem elvárás, akkor szóba sem állok vele. Ha már kritizálok valamit, akkor már célom van a viselkedésemmel. (akik csak leszólni tudták a másik válaszolót, azoknak a célja ezek szerint nem a konszenzus, nem a megértés, hanem az ítélet és az elutasítás)

Amit írsz, az igaz. Kell idő ahhoz, hogy a dolgok lehiggadjanak, de nem várható meg a kor, amikor már a tényleges történéseket a különböző érdekszférák átszínezik...

Summa summarum: a szubjektum csak szűrten engedi be a környezeti hatásokat. És hozzá is szűrten jutnak el, mert más szubjektumokra van utalva. Vagyis még most sem tudom, hogy mi a hamis ideológia és a tömény propaganda. Ha a valóságot másként éltétek meg, mint amit egyesek igazságként feltüntetnek, akkor továbbra is van értelme mesélni róla. Sajnos nem minden családban éri meg a szülő azt az életkort, hogy erről beszélhessen. Egy részét most már sikerült felfogni, de gondolom, ez csak a felszín...

Kicsit hosszú és zavaros.

Maradjunk csak a hétköznapi beszédsílusnál, ez itt nem szakfolyóirat, és nem szakértők filozófiai eszmecseréje.

Hagyjuk a szubjektumot meg a szűrést is. Egyszerűen arról van szó, hogy valaki mond valamit egy dologról. Ahogy ő megértette. A hallgató meg ezt érti úgy, ahogy képes rá. Ahogy rendelkezik már bizonyos információval a dologról. Ha nem rendelkezik, kiegészíti önkényesen, hogy a dolog kerek legyen. És ez az önkényesség többnyire hamis. Egyszerűen ezt félreértésnek nevezik.

Ugyanez a helyzet az előző bekezdéssel. Nem arról van szó, hogy nem állok szóba vele. Hanem arról, hogy felmérem a pótolandó hiányt, a helyzetet, ahol ezt megtehetném, és arra jutok, ilyen körülmények között nincs esélyem. Fontos: mindenkivel szóba állok. Csak esetleg nem mondok semmit, ha úgy látom, nem fogják megérteni. Ez különbség.

Visszafelé haladva, nem tudok válaszolni, mert annyira elbarokkosítottad, hogy nem értem meg, mit is akarsz valójában.

Ha akarsz, talán egyenként, egyszerűen kérdezz vagy állíts. Arra lehet válaszolni. Még annyit: a válaszból sok esetben az az érzésem, félreértetted. Például: a döntés (mindegy fiatalé vagy idősé) nem jog vagy kötelesség. Elemi követelmény. Ha szükséges. Ha egy eldöntendő helyzetbe kerülsz, és nem döntesz (mert – véled – nem kötelességed), akkor a dolgok nem a te érdekeid szerint fognak történni veled. És rosszul jársz.

Még most sem tudod, mi a hamis ideológia! Mi a hamis propaganda! Nézz körül, itt és most! Nem veszed észre? Az nagy baj. A propaganda állít valamit. Hogy jól érzed magad, hogy minden remekül megy, hogy fogyunk, de ez mások hibája… szóval mindegy, mond valamit. A te feladatod a valósággal összevetni. Ha egyezik, a propaganda igaz. Ha nem, hamis. Az más kérdés, képes vagy-e helyesen értékelni. A propagandához hozzá tartozik, hogy tegyen róla, ne legyél képes. Mert rájössz a turpisságra. Ez igaz a mára és a kétezer évvel ezelőttire is. Meg az összes közbülsőre. Csak a technikai lehetőségek változnak.

#13: "Nem volt választási lehetőség, nem volt előbbre lépés, csak korlátok voltak. "

77-ben kezdtem el dolgozni a Medicor Orvoselektronikai gyárban, ma gyártósori operátornak mondanák, de ott nem volt mai értelembe vett gyártósor. Közben, munka mellett a villamosipari szakkőzép 3-4. osztályát végeztem estin.

Máshová mentem dolgozni, közben leérettségiztem, 80-tól villamos tervezőirodában voltam szerkesztő. Felvételiztem a Kandó Kálmán Villamosipari Főiskola levelező tagozatára, 4 év múlva végzett villamos üzemmérnök lettem, tandíj nem volt, a munkahely szabadnapokkal, tanulmányi szabadsággal támogatott.

Másfél év katonaság után, és újabb munkahely-váltás után 87-ben visszakerültem a Medicor-hoz, bár akkor már nem úgy hívták, mert pont akkor Ipari Elektronikai Közös Vállalat lett belőle. Gyártmányfejlesztő lettem ott, ahol 10 évvel azelőtt összeszerelőként kezdtem. Két év elteltével a helyi egyetemen lettem informatikai munkatárs. Ott ért a rendszerváltás.

Minden munkahely váltás magasabb fizetést is jelentett.

Akkor mi ez, ha nem előbbre lépés? Hol voltak a korlátok? Sokat ismertem abból a korból hasonló pályafutással.

"utólag lett tudásom is a valóságról"

Kissé félreinformált lettél.