Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Ebben az esetben kire szavaznál?

Ebben az esetben kire szavaznál?

Figyelt kérdés

Nálunk a városban pont ugyanez a helyzet van.


Van a polgármester, akinek tanár a végzettsége, több évig tanított is, az iskolában nagyon szerették. Pár éve indult polgármesterként Fidesz tagjaként és meg is nyerte. Viszont mióta ő a polgi, sokat fejlődött a város, fejlődött turizmus, rengeteg programot szervez az önkormányzat, minden évben több utcát is teljesen felújítanak. Átszervezték és rendbe tették a hiányos, szervezetlen helyi tömegközlekedést.


Ellenzéki párt is van a városban, viszont ők nem tesznek meg mindent a városért. Az ünnepi megemlékezéseken sorra nem vesznek részt, ahol csak tudnak bele kötnek, keresztbe tesznek az önkormányzatnak. Eddig neheztelték, hogy nem volt tömegközlekedés. Lett, az óta az a panasz tárgya, hogy egy nem túl forgalmas városrészben nincs buszjárat. Az önkormányzat idén pályázatot hirdetett az alsó tagozatos tanulóknak ajándékcsomagra, tanszerekre. A helyi ellenzék leszavazta. Olyan eset is volt tavaly, mikor egy önkormányzati tagot azzal rágalmaztak meg, hogy terjeszti a koronavírust.


Ha te egy ilyen vagy ehhez hasonló városban laknál, te kire szavaznál?



2021. aug. 27. 23:21
A kérdező szavazást indított:
Arra, aki a legtöbbet teszi a városért, párttól függetlenül.
Kizárólag Fideszes jelöltre, a munkássága nem számítana
Kizárólag ellenzéki jelöltre, a munkássága nem számítana
Érvénytelenül szavaznék
Nem szavaznék
17 szavazat
 1/1 anonim ***** válasza:
61%
Onkormanyzatin szavaznek fideszesre ha valoban jo, ellenben orszagoson akkor sem ha tortenetesen jobbnak tartom a fideszes jeloltet (mondjuk aki egy bunszovetkezetbe lep az alapbol nem lehet jo), listan meg vegkepp nem.
2021. aug. 27. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!