Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Tudnátok segíteni?

Tudnátok segíteni?

Figyelt kérdés

2017.05.18.-án mennem kell szembesítésre

12-en voltunk a verekedésen de csak

6-an vagyunk gyanúsítottak így csak nekünk kell bemenni a szembesítésre

De én egyedűl vagyok mert a többi ellenem van nem tudom mit csináljak mert az elején jóba voltam velük ők a barátaim voltak és magamat is védtem így nem mondtam el a teljes igazságot a kihallgatáson de róluk sem

mondtam el

Most már nagyon rosszba vagyok velük és nem tudom mit tegyek mert esélytelen hogy ne jönnék ki rosszul belőlle mert ugye 5-en ellenem vannak

Sosem volt rendőrségi ügyem ez az első (én is verekedtem de annyira nem ütöttem mint ők! tőlem vettek ujj lenyomatot meg tenyér lenyomatot meg ököllenyomatot meg lefotóztak de a többieketől nem vettek és le sem fotózták vajon ki derül hogy ők voltak a fő górék?)

Ez még 2016 nyár végén történt (8 napon túli gyógyuló sérülése volt de nem súlyos és nem a középkategóriában van

4edszerre hosszabbították meg az ügyet

Azóta nem volt rendőrségi ügyem és elötte sem volt

És igazából az itt a kérdés hogy

Magamra vállaljam? Ha magamra vállalom az egész ügyet akkor mivel büntethetnek meg vagy mi lehet a következménye?

Vagy mi ami biztos? (Május 24 én töltöm be a 15 öt és lány vagyok)

Mind a 6 gyanúsitottnak bennt kell lenni egy helyen amikor szembesítenek? Miről szól a szembesítés?

Meg elfelejtettem már hogy pontosan mi volt a verekedésen mit tegyek?

KÉRLEK SEGÍTSETEK!


2017. máj. 17. 22:51
 1/10 anonim ***** válasza:

dzsipó vagy?


mondd el mi történt pontosan, ne hazudj, úgyis rájönnek.


a korod miatt kb. nem fogsz semmit kapni, legfeljebb javítóba bebaxnak.

2017. máj. 17. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
14 éves lány vagy és verekszel? 22 éves fiú vagyok (ahogy a korábbi mondaná dzsipo) de még sohasem kerültem semmi hasonló helyzetbe, légy őszinte, ha nem történt 8 napon túl gyógyuló sérülés valszeg. nincs gond. De hogy segítsek is adok egy tanácsot: soha többé ne kerülj efféle bandázó verekedős kölykök közé, baromi gyorsan szokj le erről a magatartásról ha akarod valamire vinni az életben.
2017. máj. 17. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 Fritzkó Mákiel ***** válasza:
Ne vállald magadra mond meg hogy korábban hazudtál. Engedd, hogy hazugság-vizsgáljanak. Nem vagy köteles engedni, nem is fogják kérdezni, hogy engeded-e, senki soha nem is engedi a sárosak közül, mert nagyon is visszaélnek azzal, hogy nem lehet bizonyítani, de te ne hagyd, hogy visszaéljenek azzal, hogy mennyiségileg többen vannak.
2017. máj. 18. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Célszerű lenne abbahagyni az ilyen verekedősdit és nem kéne ilyen emberekkel barátkozni. Ha 14 évesen ilyen rendőrségi ügyletekbe bonyolódsz, akkor nem sok jövőt jósolok neked, prostituáltból meg már így is túl sok van.
2017. máj. 18. 05:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
0%
Ütöted a parasztot tesóm? jó van az meg is érdemelné az öszes.
2017. máj. 18. 06:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
0%

Börtöntöl se félj nálunk ez megtisztelteés elismerés.

A börtöntöl csak a parasztok félnek mert ot ők alatvalók.

2017. máj. 18. 06:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Mond el az igazat, úgyis kiderítik, akkor meg csak rosszabb lesz
2017. máj. 18. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat
2017. máj. 18. 16:25
 9/10 anonim ***** válasza:
.
2017. máj. 19. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Ajánlanám bárki figyelmébe az itt parasztozó hozzászólót. Ékes bizonyítéka a kettős mérce alkalmazásának. Neki szabad rasszistának-kirekesztőnek lenni egy néppel szemben, hiszen ők nem magyarok. Csupán a magyar az, akit börtönnel kell fenyegetni a hasonló megnyilvánulásért.

(Annak, aki esetleg nem tudná, a cigányság körében a paraszt a magyar szinonímája, és nem annak egy szűk, tanyán élő és dolgozó része.)

2017. máj. 20. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!