Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Az Isztambuli Egyezmény engem...

Az Isztambuli Egyezmény engem is védene férfiként ilyen esetben vagy csak a nőt?

Figyelt kérdés

Két éve kezdődött egy kapcsolatom. Az elején jónak indult, de összeköltözés után kiderült, hogy nem tudunk együtt élni. Többször "szakítottunk", de ő ezt nem akarja elfogadni, többször nekem esett már, ütött, rúgott, harapott, volt rendőrségi ügy is, ők nem tudnak mit tenni, azt mondták nem lehet 0-24-ben rendőrt állítani, valahogy rendezzük le egymás között, mert ha hivatalos ügyet csinálunk belőle bíróságra kell járni és mindkettőnknek rosszabb lesz.


Próbáltam megfejteni, járok pszichológushoz is, vele is beszéltem már erről a dologról és igazából az egyetlen logikus érv, hogy én kihasználásra vagyok neki jó meg amikor éppen nem talál más szexpartnert.


Az elején hibáztam azzal, hogy én is "sodródtam az árral", de vázolom a szituációt.


Van egy albérlet, ahova van neki is kulcsa. A főbérlő nem enged semmilyen módosítást, beleértve a zárcserét is, viszont nagyon kedvező itt lakni. Ő is azt mondta rendezzük le egymás közt, ha sok lesz a veszekedés, cirkusz és panasz lesz akkor menni kell.


Ő újabban azt találta ki, hogy különböző pasikat hord fel amíg én dolgozom. Neki egyébként semmilyen papírja nincs az albérletről, de nem állíthatok rendőrt az ajtó elé, hogy a hónap melyik napján fog majd melyik órában feljönni.


Ilyen esetben mit lehet tenni? Nem lehet kitenni sehogy és nem vagyok egy erőszakos típus, a 2 év alatt mindig csak védekeztem az ő időnként fizikai erőszakja ellen és tűrtem a folyamatos megalázást, egyetlen alkalommal ütöttem meg, amikor kiharapott egy darabot a húsomból, másnap már látleletes papírral jött, hogy erre várt és tönkre fog tenni és a markában vagyok és ha kell a Facebookra is kiírja, hogy bántalmazom a gyengébbeket.


Bizonyítékot is csak úgy tudnék ellene, ha valami rejtett kamerát tennék a lakásba és kivárnék, telefonon sem hív soha, csak Messengeren vagy Viberen, hogy ne tudjam rögzíteni a hívást és amúgy sem mond vagy ír kompromittáló dolgokat.


Én már lezártam vele mindent, de nem szeretném, ha tönkre tenné az életemet és így még más nőkkel sem tudok ismerkedni, hogy egy ilyen pszichopata nő ólálkodik körülöttem.


2020. febr. 20. 16:49
 1/6 anonim ***** válasza:
23%
Nem, csak a nőkre vonatkozik
2020. febr. 20. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Ha kedvező az albi, ha nem, én sűrgősen költöznék.
2020. febr. 20. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Bérbeadó nem tilthatja meg a zárcserét
2020. febr. 20. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Olyan nincs hogy papír nélkül nem lehet kirakni onnan.Költözz el,vegyed el tőle a kulcsot,hívd rá a rendőröket hogy papír nélkül tartózkodik
2020. febr. 20. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
95%

Minden áldozatra vonatkozik, így rád is, mint férfire.


Zárat pedig jogodban áll kicserélni, a tulaj nem tilthatja meg.

2020. febr. 22. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
0%
Meg ütöttél egy vèdetlen szegény nőt???? Hogy van merszed? Nagyon remélem hogy még aláznak, elítélnek. Szégyelld magad!!!!
2020. máj. 10. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!