Ha férjhez megyek, és felveszem férjem vezetéknevét és marad a keresztnevem mellé (tehát nem valaki-né leszek, csak a vezetéknevem lesz az övé), akkor utána változtathatok csak a lánykori vezetéknevemen?

Még annyit. Ahogy írod látom nagyon sok bánatot okozott neked az apád, de ha elfogadod mégis ezt a nevet akkor sikerül megbocsájtanod egyben és meg fogsz könnyebbülni.

Ha mégis megváltoztatod a neved, tedd, de bocsáss meg neki a kármit is tett, mert majd egyszer eljön az idő hogy szeretted volna neki elmondani de már késő. Tapasztalat!

Ne legyen harag a szívedben!

A név változtatáshoz nem sokat értek. De ha tényleg történelmi nevet szeretnél felvenni és ezt minden hivatalos okiratban kicseréltetni akkor azt előbb meg kéne kérdezd a megfelelő minisztériumban lehet-e. Mert történelmi neveket csak úgy nem lehet felvenni. Aztán a másik születési nevet is lehet változtatni, aztán ha férjhez mész az még egy okirat cserét jelent elég hosszadalmas és drága mulatság. Külön kérvények stb.. Valahol már írtak hasonlót.

DE a megbocsájtásról. Az idézett imádságot nem úgy kell értelmezni ahogy te teszed. Ugyanis ha te azért nem bocsájtasz meg apádnak, mert ő nem bánja meg a tetteit, és nem kér tőled bocsánatot miképpen várod Istentől a megbocsátást? Csak ennyi a rövid gondolat. Ez az ima szakasz ezt jelenti:bocsásd meg a mi vétkeinket miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Vagyis ha én meg tudok bocsájtani és én megbocsátást nyerek. Tedd le a haragod és bocsáss meg neki. Ettől még nem kell,hogy használd olyankor a neved amikor nincs rá szükséges. Amikor pedig valamilyen hivatalos iraton kell a születési neved beírnod csak arra gondolj szükséges rossz.

Én is sokáig le akartam cserélni az apám nevét, de mióta semmit nem érzek feléje, a nevem se zavar.

Megszűnt számomra létezni, több éve nem is láttam és nem is akarom látni többet.

Ja, "13 évesen nem engedett bulizni," hát nem is érdekelte, mi van velem mikor 13 voltam, kórházban voltam sokat, egyszer sem látogatott meg, meg ki akart rugdosni anyuból, akit lelkileg tönkre is vágott egy életre. Meg ennél sokkal durvább dolgokat tett. 2 éves koromban elváltak, akkor anyunak menekülnie kellett előle a testvéreimmel akik szintén kicsik voltak.

Én nem gondolkozom a megbocsájtáson, mert nem haragszom, már nem, hisz nem is létezik a számomra.

Nem tudom, olvasod-e még a válaszokat, a megbocsátáshoz:

Mi történt azóta, megváltoztattad már a nevedet?

Nem hiszem, hogy a névváltoztatással megoldódik, ami az igazi problémád, nem leszel túl csupán a neved változtatásával a múlton szerintem, és szerintem az igazi kérdésed itt a megbocsátás.

A megbocsátás csak önmagadnak szól, saját magad lelkén könnyítessz! Ez a megbocsátás lényege. A másik fél nem is kell hozzá. Tehát nem kell neki megmondani, hanem magadban tisztázni. Javaslom, spirituális/ezoterikus oldalakon, könyvekben ha akarsz, nézz ezeknek utána.

Arra is gondolhatsz, ennyire volt képes, amennyire, mert ő is olyan fájdalmakat szenvedett, olyan hatásokat (gyerekként, amikről nem is tudsz, hiszen mindent nem tudhatsz), amik ezt hozták ki belőle, hogy ez lett a legjobb, amire képes lett, hogy a számára legfontosabbnak (vagy csak más embereknél többet jelentő személynek, azaz neked) ezt volt képes adni.

Ezen túl, amit írtak, a létedet neki (is) köszönheted, hogy vállalt, pl az őt ért fájdalmak ellenére nem dobta el az életét, hanem vállalt, így a jót is lásd meg benne! Ebből lettél, így volt lehetséges a Te léted, és a gyerekeid léte is, amitől boldogság is jut az életedbe, azaz közvetve tőle, az apád is kellett ehhez! A nevedtől függetlenül a múltat, amiből jöttél, ezt szerintem magaddal hordozod. (Ahogy Te sem tudsz elfelejteni egy-két átélt tapasztalatot, mert az előző akarva-akaratlanul befolyásolja a következő döntésedet.) Ha még a régi neved van, felfoghatod ezt annak a talán egyetlen jónak az emlékeként is, hogy neki köszönheted a létedet, és kész, ennyit jelent. Az amúgy egy dolog, honnan jöttünk, miből lettünk, a lényeg, hogy mit hozunk ki belőle, a mi tetteink.

Szerintem, ha azt várod, hogy kimondja, hogy bocsánatot kér, akkor keresni kellene vele a kapcsolatot, beszélni arról a dologról. Ezt csak akkor tenném, azt hiszem, ha információkat akarnék gyűjteni, aminek segítségével magamnak belül sikerül rendbe rakni a dolgokat. Azt fogja egyébként mondani, amire akkor képes, amennyire sikerült neki rendeznie magában a saját sérelmeit... Így a megbocsátás a saját ügyünk, önmagunknak szól.

Remélem,segítettem.

Még annyit: apuról nekem is több rossz emlékem van, bár jót is kapcsoltam hozzá, és bár sosem beszélt a gyerekkoráról konkrétumokat, tudtam egy-két szomorú dolgot. És amikor meghalt, még csak akkor tudtam meg a legszörnyűbbeket! (Anyu hirtelen más dolgokat is mondott róla.) Nem ismerek és nem hallottam még olyan emberről, akinek ilyesmiket kellett átélni, és nem hiszem, hogy sokan képesek lettek volna ezekkel az átélt dolgokkal ennyire, mint ő. (Ebből a szemszögből többnek tűnik, ameddig eljutott, mintha onnan nézném, ahonnan én indultam!!)

Én sokkal jobb helyzetből indultam, amiből kérdés, majd mit hozok ki, mennyivel sikerül jobbat kihoznom?

Előző