Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ha egy rendeletben sima...

Ha egy rendeletben sima állampolgárként változtatást/kiegészítést akarok, azt hol kell indítványoznom?

Figyelt kérdés

vagy erre csak az aláírásgyűjtés van?

vagy jelezni az adott minisztériumnál? (náluk hol, melyik osztályon?)


2013. szept. 19. 21:24
 1/7 anonim ***** válasza:
a helyi képviselővel egyeztess ezügyben
2013. szept. 19. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

A Ket. 109. § (1) bekezdése alapján az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője a hatóság jogerős határozatának felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságtól a határozatot hozó hatóság, képviselő-testület által hozott határozat esetében a helyi önkormányzat elleni kereset indításával. A keresetindítás határidejét törvény eltérően is meghatározhatja.


Az Ötv. alapján a fővárosi és megyei kormányhivatal a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv, amely ellátja a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését, a mérlegeléssel hozott önkormányzati döntésnek kizárólag a jogszerűségét vizsgálhatja.


A helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja, hogy a helyi önkormányzat


szervezete, működése, döntéshozatali eljárása,

döntései (rendelete, határozata),

bizottsága, részönkormányzata, polgármestere, főpolgármestere, megyei közgyűlés elnöke, társulása által hozott önkormányzati határozat


megfelel-e a jogszabályoknak.


Nem terjed ki a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv törvényességi ellenőrzési jogköre azokra a helyi önkormányzat, illetve szervei által hozott határozatokra, amelyek alapján


munkaügyi vitának, illetve közszolgálati jogviszonyból származó vitának,

külön jogszabályban meghatározott bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásnak


van helye.


A helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv a törvényességi ellenőrzés körében - határidő tűzésével - felhívja az érintettet a törvénysértés megszüntetésére. Az érintett a felhívásban foglaltakat köteles megvizsgálni és a megadott határidőn belül az annak alapján tett intézkedésről vagy egyet nem értéséről a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szervet tájékoztatni.


Ha a megadott határidőn belül intézkedés nem történt, a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv kezdeményezheti:


az Alkotmánybíróságnál a törvénysértő önkormányzati rendelet felülvizsgálatát és megsemmisítését;

a törvénysértő határozat bírósági felülvizsgálatát;

a képviselő-testület összehívását a törvénysértés megszüntetésére, a képviselő-testület tisztségviselője felelősségének megállapítását.


A jogszabálysértés megszüntetésére a pert a helyi önkormányzat, illetve a polgármester ellen a megadott határidő lejártától számított harminc napon belül lehet megindítani. A kereset benyújtásának a döntés végrehajtására halasztó hatálya nincs, de a végrehajtás felfüggesztését a bíróságtól lehet kérni. Ha a jogszabálysértő döntés végrehajtása a közérdek súlyos sérelmével vagy elháríthatatlan kárral járna, a végrehajtás felfüggesztését - az érintett egyidejű értesítésével - kérni kell a bíróságtól.

2013. szept. 19. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező, és persze Rosta Roland!

Nem írtad le pontosan, hogy milyen rendeletről is van szó, Roland pedig azonnal az önkormányzati rendeletekre asszociált. Miniszteri rendelet is lehet, az amiről szó van, illetve lehet, hogy nem is rendeletről van szó. Tehát kérdező megtennéd, hogy pontosítanád a kérdést, hogy a válaszolók is biztosan a pontos választ tudják adni?

2013. szept. 19. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

köszi, de nem nem!


én arra gondolok h pl nem találok helyén valónak pár rendelkezést az Eü tv-ben, ill. van pár kérdés, ahol kiegészítésre szorul meglátásoim szerint, ezen kívül van két végrehajtási rendelet is, amelyben 2-3 módosítást látok szükségesnek, mert egyszerűen nem felel meg a realitásnak az, amit látok jogszabályba rögzítve.

Nos, oké, én kiegészítem, leírom, hogy sztem az X § X pontjának X bekezdését ki kell egészíteni azzal, hogy: " xxxxx ....xxxx"


Ezt tehát én szépen összeszedem, megindoklom, na de ezt a javítási/felülvizsgálati/kiegészítési javaslatot kinek kell eljuttatnom? Állampolgárként van jogom így közvetlenül javaslatot tenni vagy maximum csak aláírást gyűjthetek, és ha megvan a 200 ezer, csak akkor fordulhatok módosítási javaslattal a jogszabályalkotóhoz?

2013. szept. 20. 06:42
 5/7 anonim ***** válasza:
Törvényjavaslatot csak országgyűlési képviselő, illetve a Kormány terjeszthet elő. Észrevételek esetén Te, mint egyszerű állampolgár max annyit tehetsz, hogy írsz a Kormánynak, vagy bármelyik országgyűlési képviselőnek, aztán vagy előterjeszti törvényjavaslatként a jogszabályi észrevételeidet, vagy nem. Rendeletek esetén ugyanez, csak ott miniszteri rendelet esetén az illetékes minisztériumnak, önkormányzati rendelet esetén pedig a képviselő-testületnek/közgyűlésnek. Többet nem tudsz tenni.
2013. szept. 20. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Ahogy a kolléga megfogalmazta, pontosan ez a helyzet. Ami azt illeti majdnem minden törvényhez lehetne írni változtatást, de pont ez a képviselőkön keresztüli törvényhozás lényege. Megbízzuk a képviselőt, hogy a törvényhozásnál a mi érdekeinket szem előtt tartva szavazzon. Egyáltalán nem tökéletes a rendszer!:( Szóval írhatsz a Kormánynak, illetve a képviselőnek aki a ti választókörzetetek képviselője, de hogy lesz-e eredmény? Jómagam nem hiszem.
2013. szept. 20. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

oké, én se látok sok esélyt, de tudod egyszer már volt olyan eset, hogy megalkotott az IRM egy új rendeletet, mi (főleg én d eez most mindegy, azaz sima állampolgár) leírtuk a véleményünket, hogy hééé ez teljesen abszurd, mert egyszerűen a gyakorlatban alkalmazhatatlan. eljuttattuk a minisztériumba, és utána jött a válasz, hogy miért nem jeleztük ezeket a dolgokat már korábban, a rendelet megalkotása előtt, mert akkor tényleg elgondolkodtak volna rajta esetleg, ugyanis ténylegesen elég logikusak voltak az észrevételeink. (mellesleg rá 2 évre ténylegesen is módosították ....)


Most pedig konkrétan egy korm. r-ről van szó, és egy eü tv-ről ill. egy NM r-ről.


Szóval van pl egy X minisztériumnak valami "javaslatok kezelése" osztálya? vagy mégis hova?


(fogalmam sincs, anno hova küldtük az IRM-es javaslatomat)


Törvény esetében pedig oké, értem h az Országgyűlés, de akkor én mezei állampolgárként nézzek ki egy szimpatikus képviselőt, és neki címezve küldjem el a módosítási javaslatot? Mellesleg az egyik Eü Tv-es kiegészítési javaslatunk olyan, hogy pont arra irányulna, hogy alkotmányjogilag és adatvédelmileg is összhangban legyen más jogszabályokkal. Ebben az esetben megcélozhatjuk az Alkotmánybíróságot is, h vizsgálják felül?

2013. szept. 21. 10:05

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!